Hirdetés
Hirdetés

Papa Roach F.E.A.R. lemezbemutató koncert a Barba Negra Trackben

paparoach.jpg

A kaliforniai Papa Roach a nu metal aranykorában, 1993-ban alakult és a stílus egyik legmeghatározóbb bandája lett. Mára – némi stílusváltást követően – igazi aréna rock csapattá váltak, azonban népszerűségük töretlen. Kilencedik stúdiólemezük F.E.A.R. (Face Everything and Rise) címmel jelent meg, ezt mutatják be június 14-n Budapesten, a Barba Negra Track színpadán.

A Papa Roach első teljes lemeze 1997-ben került a boltokba. Az Old Friends from Young Years és a következő évben kiadott EP, a 5 Tracks Deep, valamint a kemény turnézás következtében felfigyelt a zenekarra a Warner kiadó, akik vállalták a két anyag terjesztését. A banda azonban 1999-ben átszerződött a Dreamworks Recordshoz, és itt jelent meg máig legsikeresebb lemezük, a négy korábbi és hét új dalt felvonultató, Infest.

Ezen található a Papa Roach legnagyobb slágere, a Last Resort, ami egyenesen a rockvilág élvonalába repítette őket.

2001-ben a Broken Home című klipjüket a „Legjobb zenei videó” kategóriában Grammy-díjra is jelölték.

Az Infest olyan sikeres lett, hogy a zenekar világkörüli turnéra indult, felléptek Európában, Japánban és az Egyesült Államokban is. A turnét követően rögzítették a következő, Lovehatetragedy című albumot, melyen már megjelentek az újabb, arénarockos stílusjegyek is. A lemez első klipje a She Loves Me Not című dalhoz készült: 

Kevesen számítottak rá, de a negyedik lemez, a Getting Away With Murder sikeresebb lett elődjénél, hiszen több mint egymillió példányban kelt le. Ez újabb kapukat nyitott a csapat előtt, így egész Európát és Amerikát érintő turnét abszolváltak.

A következő években a banda óramű pontossággal, háromévente adott ki stúdiólemezt, és továbbra is intenzíven turnézott világszerte.  A frontember Jacoby Shaddix szerint a zenéjük a metal, a hardcore, a punk és a pop zene ötvözete.  A Papa Roach kilencedik stúdióalbuma 2014 januárjában jelent meg. A F.E.A.R. az amerikai Billboard hard rock listáján az első helyen nyitott, de Németországban is a hatodik pozícióba tornázta magát az album eladási listákon. A lemezhez két klipet is forgattak. 

Ahogy a Hammer Concerts által szervezett eseményeken megszokhatták a koncertlátogatók, úgy ezúttal is lehetőséget kapnak magyar zenekarok is a bemutatkozásra. A 2006-ban alakult, modern metalos AWS 2011-ben megkapta az MTV „Brand New” díját, illetve az International Live Awards döntőjének különdíját. A zenekar második lemeze, csak magyar nyelvű dalokkal tavaly jelent meg, a Nem fáj című szerzemény hivatalos klipjét itt találják:

A budapesti Sunset a magyar modern metal színtér egyik legtehetségesebb bandája. A zenekar olyan csapatokkal turnézott már, mint a Depresszió, a Rómeó Vérzik, de felléptek az Insane 15 éves jubileumi koncertjén is, legutóbb pedig a Moby Dick-Nevergreen közös nagykoncerten vendégszerepeltek jelentős sikerrel .

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló