A hazai elektronika színtér friss szereplője, a Palo Canto egy látványos, Fuerteventura szigetén forgatott klippel köszönti a tavaszt. A tavaly októberi lemezmegjelenésük után, mára milliós streaminget számláló formáció a nyári fesztiválszezon előtt, április 17-én a Turbinában indítja el új éráját Closer to the Sun című dalukkal, amelyben Nóvé Soma közreműködik.
A friss formáció első megjelenéseit nemzetközi szinten is jól fogadták, a Mixmag, a Sterofox és az Electronic Groove magazin is elismerően írt róla, a Cercle pedig több dalt is beválogatott a hivatalos playlistjébe, egy év alatt, több, mint egymilliós streamnél jár a projekt.
A formáció debüt lemez után új érát nyit és egy Fuerteventuran forgatott klippel tér vissza. A Closer to the Sun című dalban korábbiakhoz hasonlóan Nóvé Soma működik közre. Az organikus elektronika projekt trackjében ötvözi a transzcendentális élményeket nyújtó, lassan építkező atmoszférákat a négynegyedes ütemek vibráló energiájával.
Az első lemez megjelenését követően, szinte egyből új ötleteken kezdünk el dolgozni, október óta összegyűlt a második album váza, a következő koncertjeinken ezekből fogunk megmutatni egy jó párat. Fontos számunkra a vizualitás is, így amikor elkészült a Closer to the Sun, tudtuk, hogy szuper lenne hozzá forgatni egy olyan klipet, amely ráerősít a dal hangulatára, így történt, hogy egy szuper stábbal tölthettünk két napot a Kanári-Szigeteken, ennek végeredménye lett az új videóklip
– mesélte a friss formáció a vadonatúj megjelenésről, amelyet ezúttal is a berlini Zino Mikorey (Thom Yorke, Ry X, Moby, Agnes Obel) masterelt.
A Palo Canto április 17-én a Turbinában teljesen új dalokat mutat be, és különleges, extra látványvilággal rukkol elő, valamint a nyár folyamán számos hazai és külföldi fesztiválon is bemutatják első lemezüket.