David Gilmour olyan, mint egy ki tudja, hány éves fa a hátsó kertből. Ami már nagyanyád idejében is ott állt, ami alatt gyerekként játszottál, felnőttként meg bebújhattál alá az eső elől, vagy ha épp a szabadban akartál reggelizni nyáron, és a kelleténél jobban sütött a nap. Méltóságteljes, még akkor is, amikor ősszel már csak egy-két levél maradt az ágain. Ilyen a most nyilvánosságra hozott új dala, a Yes, I Have Ghosts is. Alig pár gitárakkord, a jellegzetes, azonnal felismerhető énekhang, hárfajáték lánya, Romany Gilmour előadásában, aki szintén énekel a dalban, pár színesítő szólam vonósokkal, és kész is. Nincs négy perc, mégis ott van benne minden, amiért zenét írni érdemes. Ilyen egyszerű lenne? Csak tudnám, másoknak miért sikerül olyan ritkán. A Yes, I Have Ghosts a folytatásban meghallgatható.
