Hirdetés
Hirdetés

Örömzene-nyertesek a Pannónia Fesztiválon

Hamarosan eldől, melyik zenekarállhat színpadra a Pannónia Fesztiválon az Örömzene Pályázat döntősei közül, akiket a rendezvény honlapjára feltöltött, több mint száz pályamű elbírálása után választott ki a zsűri. A nyolc együttes május 15-én, a Magyar Televízió által közvetített gálaest keretében küzd meg a fődíjért, illetve ekkor veszi kezdetét a közönségszavazás is, amely fellépési lehetőséget jelent még egy csapatnak a döntősök közül.

Idén is bemutatkozhat két fiatal zenekar május 20. és 23. között Várpalotán, a Pannónia Fesztiválon a rendezvény szervezői és az Örömtánc, Örömzene Projekt Iroda közös felhívására jelentkező csapatok közül. A több éves múltra visszatekintő, a zenei kultúra bővítésére, illetve a fiatal tehetségek felkutatására irányuló kezdeményezést ezúttal is nagy érdeklődés övezte: a zsűri tagjainak (Varga Lívius, Keresztes Ildikó, Szabó Attila, Csík János)  több, mint száz pályaműből kellett kiválasztaniuk azt a nyolc formációt, melyeket érdemesnek tartanak arra, hogy egy gálaest keretében megküzdjenek a fődíjért (500.000 Ft, továbbá fellépési lehetőség a Pannónia Fesztiválon). A döntőt bárki figyelemmel kísérheti május 15-én 20 órától a Magyar Televízió műsorán, illetve szavazataival hozzásegítheti kedvencét a verseny különdíjához, hogy a győztessel együtt bemutatkozhasson a közönségnek Várpalotán.

A gálaesten a versenyzők mellett vendégzenekarok is fellépnek majd: színpadra áll többek közt a Duna Művészegyüttes, a Csík Zenekar, a Fabula Rasa, Ferenczi György és a Rackajam, a Napra, továbbá a Kishúg (Szalóki Ági és Borlai Gergő formációja).

Akik rendelkeznek saját webes felülettel, akár ingyen is bejuthatnak a Pannónia Fesztiválra, ha elhelyeznek oldalukon egy, a rendezvény honlapjáról letölthető bannert, és ezáltal újabb látogatókat irányítanak a fesztivál weblapjára. Az első tíz játékosnak, akiknek a webfelületéről a legtöbb átkattintás érkezik, négynapos fesztiválbérletet ajándékoznak a szervezők. A bannerek itt érhetők el.

A május 22-ei Bayern München – FC Internazionale Bajnokok Ligája-döntő mérkőzést óriáskivetítőn tekinthetik meg a fesztiválozók.

További információ: www.pannoniafesztival.hu

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló