Hirdetés

Orange Sessions évadzáró – Orgy playthrough, összegzés, és hamarosan 19 új terem! 

Első évadának utolsó fejezetéhez ért az Orange Termek Sessions sorozata, melyben a komplexumban próbáló zenekarok közül néhányan mutatták be egy-egy dalukat élőben rögzített videók formájában. A záró premierben egyben az első visszatérőt is köszönhetjük, hiszen a főszereplő ismét Veress Márton, akitől most ismét egy drum playthrough videót láthattok, ezúttal az Orgy Karma Kastles című dalához, ami már szóba került a korábbi premier során.

Ha valaki lemaradt volna a Sessions korábbi premierjeiről, érdemes felelevenítenünk, kik voltak láthatók eddig a sorozatban, hiszen a maga módján mind különleges produkcióról van szó. Az első részben Lackfi Dorottya énekes-dalszerző zenekara, az aZorka játszott el új változatban egy koncertekről már ismert dalt, utána érkezett Marci a Davey Suicide Rise Above-jának dobilag alaposan felbikázott változatához készült playthrought videóval.

A harmadik részben az alternatív R&B-ben utazó, egyre komolyabb színpadokra eljutó GranCanada közreműködött, akik itt premiereztették Kicsit túl jó volt című, sokszor játszott, de stúdióanyagra még sosem került dalukat. Két héttel ezelőtt pedig a fiatal zenészekből álló, jazz, big band és komolyzenei terepen egyaránt aktív Budapest Orchestra Projekt Fényes Szabolcs Veszedelmes álmot kergetek című dalát adta elő nagyzenekari változatban egy kifejezetten érdekes felvételtechnikai kihívásokat is jelentő videóban.

Az első, hagyományteremtő évad a mostani résszel véget ér, ugyanakkor fontos hír, hogy csak egyelőre, hiszen hamarosan jön a folytatás, már egy vadonatúj stúdióból!

Az Orange ugyanis pár napja komoly fejlesztéseket jelentett be: hamarosan egy teljes emelettel bővül a létesítmény, ami 19 új helyiséget jelent azok számára, akiknek az alkotáshoz, vagy általában a zenekari léthez fontos „a próbahely szelleme”, és szívesen tartoznak egy olyan közösséghez, ahol nem csak a kávé- vagy sörszünetben biccentenek egymásnak a helyen próbálók, hanem időről időre közös jam sessionök, bulik is segítik az szakmai kapcsolatok, együttműködések építését.

Akik testközelből is kíváncsiak arra, mit jelent ez a gyakorlatban, azok július 27-én, szerdán semmiképp ne hagyják ki az Orange Family Get together #2-t! A rendezvény bárki által látogatható, barátok, barátnők, zenésztársak is hívhatók!

További információk az Orange Termek közösségi oldalán, valamint az Orange Family Get Together#2 Facebook-eseményén!  

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

37,456KedvelőTetszik
2,900KövetőKövetés
1,060FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetésspot_img

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk