Hirdetés
Hirdetés

Önvizsgálat, megújulás és a Flow – Colorstar-interjú

Május 4-én, vagyis a mai napon jelenik meg a tavaly tizenöt éves fennállását ünneplő Colorstar legújabb, Flow című nagylemeze, aminek kapcsán a zenekar este lemezbemutató koncertet ad a PeCsában. Az együttes nemrég itt a Lángolón mutatta be a lemez egyik dalát és új videoklipjét, a zenekarbeli változásokról itt írtunk korábban, most pedig egy interjúban a Colorstar gitárosát, Szalay Pétert kérdezzük múltról, jelenről és a jövőről. A lapozás után ez olvasható.

Legutoljára 2009-ben jelent meg stúdióalbumotok, illetve 2011-ben egy remix album. Mi történt veletek az elmúlt években?
Amellett, hogy folyamatosan koncerteztünk és az mr2 akusztikos fellépésünk "ihletésére" létrehoztuk a Colorkestart, ahol a világzene iránti vonzalmunkat tervezzük kiélni, az elmúlt időszak az önvizsgálat, és a megújulás korszaka is volt a zenekar életében. Számot vetettünk a dolgainkkal, és arra jutottunk, a fennmaradásunk érdekében muszáj változtatnunk bizonyos kérdésekben. A tagok egyéb, a Colorstaron kívüli tevékenységei miatt ugyanis teljesen kezdett ellehetetlenülni a helyzetünk, mind a szervezés, mind a csapat belső működése szempontjából, ráadásul egyáltalán nem voltunk már egyenlő arányban motiválva a zenekarban való részvételben sem, ami automatikusan feszültségeket szült. Így történt, hogy Farkas Zolival (dob) végül megváltunk egymástól, és a zenei arculat, valamint a zenekar működésének gördülékenysége érdekében úgy döntöttünk, szakítunk azzal a gyakorlattal,hogy minden újonnan érkező zenészünk automatikusan zenekari taggá válik. Ezért most – egy ideig legalábbis biztosan – trióként folytatjuk, amely a koncerteken állandó közreműködőkkel kiegészülve szólal meg.

Május 4-én a Petőfi Csarnokban lesz Flow című új lemezetek bemutatója. A tagváltozások, illetve a már hallható új dal kissebb profilváltást sugall. Mesélnél erről?
A 90 – es évek végén,mikor indultunk,aktuálisnak, és újszerűnek számított az a live act-szerű felállás, amiben nem volt igazán frontemberünk, inkább a vizualitásra, a zenére, a zenélésre helyeztük a fő hangsúlyokat. Mára viszont kialakult egy erős igény mind a közönség, mind a mi részünkről egy markánsabb frontemberi jelenlétre, amivel automatikusan megerősödött a zenénkben az ének szerepe is. Ez nem jelenti azt ugyanakkor, hogy szövegcentrikus, "balladamondó" popzenekarrá alakultunk volna, ahol a főhős ugyanazon a hangon végig sztorizza a dalokat. Ezért is próbálunk a Flow-n nagy hangsúlyt fektetni az ének hangzás sokszínűségére, végig sok-sok szólamot alkalmaztunk, markáns effektezést, és vendégénekeseket is hívtunk.

Azt hiszem, fontos hatással volt ránk a kortárs elektronika is, mindhárman nagy lendülettel vetettük bele magunkat a szintetizátor, és dobgép szólamok írásába. Andris pedig letette a gitárt, így ezen a lemezen a hagyományos, ritmusgitáros funkciót, amit eddig főleg ő hozott, gyakorlatilag a sampler vette át. Jómagam pedig azt a bizonyos "colorstaros" gitározást próbáltam továbbfejleszteni, esetenként gépies, szintiszerű gitárhangzásokat létrehozva.

Ezen kívül úgy érzem, Keleti Tamás dobolásával sikerült egy új, életteli,fiatalos lendületet is adni a zenének. Így a zene összhatása ezúttal talán kevésbé "prog-rockos", inkább egy sallangmentesebb, ütősebb hangzás kialakítására törekedtünk. Az is világossá vált számomra, hogy bár mindig is kiváló basszusgitárosokkal dolgoztunk – dolgozunk együtt, alkalmanként mégis mi magunk tudjuk a legjobban, milyen basszusjáték illik a legjobban hozzánk, milyen játékmód az, ami a leginkább hasonlít arra a Pilu (Balahoczky István) által feltalált,jellegzetes stílusra, ami az első két albumot jellemezte. Így ezen a téren sem korlátoztuk többé magunkat, és a stúdióban, Somogyi Feri közreműködése mellett, nem haboztunk kézbe venni a basszusgitárt mi magunk sem.

Több vendégzenész is közreműködik az új albumon, kik ők?
Állandó közreműködőink, Somogyi Ferenc basszusgitáros, és Soós Tamás fúvós mellett a már említett Keleti Tamás, "Kelo" (Carbonfools) volt a felelős az élő dobolásért, és nagy segítségünkre volt a produceri munkák során is, mint "külső fül", valamint a lemez kiadója. Rajtuk kívül Judie Jay és Fehér Balázs (szintén Carbonfools) működött közre egy-egy dal erejéig vendégénekesként. Rajtuk kívül Sándor Dani, a Jurij dobosa, aki még fontos szereplő ebben a történetben, hiszen a koncerteken ő zenél majd velünk.

Az új albumon minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap a dalszöveg, a lemezborítón nyomtatva is megjelenik majd. Mi ennek az oka?
Annak idején instrumentális zenekarként kerültünk be a köztudatba, de az az igazság, hogy sosem játszottunk teljesen instrumentális zenét,mint például a MÁSFÉL. Már az első albumunkon is használtuk az emberi hangot,igaz, más felfogásban,hangszerként, kiegészítő elemként. Ezért nem is nyomtattuk ki eddig a szövegeinket, ám igazából már a 2004-es Komfort című lemezünkön elindultunk azon az úton, amin a negyedik lemezünkkel, és most a Flow-val is tovább léptünk, és egyre fontosabbá vált a dalszövegek szerepe. Ezen kívül a közönség részéről is komoly igény mutatkozott erre, a neten már amúgy is keringenek a korábbi szövegeink. Ezzel kapcsolatban elmondanám, hogy a Komfort és a 2009-es cím nélküli albumaink szövegeit a sajnos nemrég elhunyt kedves barátunk, Tarnócz János költő – műfordító jegyzi, a Flow szövegeit pedig főleg Keleti Andris írta, Judie Jay segítségével és közreműködésével.

Tavaly volt 15 éves a zenekar. Ennek kapcsán egy videót is készítettetek, melyben ismert hazai zenészek mondják el benyomásaikat veletek kapcsolatban. Ti hogyan értékelitek saját magatokat? Mik a jövőbeni tervek?
Véleményem szerint a Colorstar egy olyan zenekar, ami jó időben lépett színre egy aktuális dologgal, és ha a saját működési zavarai nem akadályozták volna, ha nem forgácsolódott volna folyamatosan ezerfelé, valószínűleg sokkal többre viszi.Nem mintha olyan sok okunk lenne panaszkodni. Hisz az is kész csoda, hogy tizenöt éven át mindössze négy – igazán széles körben nem is annyira ismert – lemez felhajtóereje vitte előre a zenekart. Egy olyan közegben ráadásul, mint a popzene, ahol az aktualitás, a hype, a slágerek mindennél többet számítanak, így nekem ez arról is árulkodik, milyen erős is lett ez a négy album, főleg az első három.

Most viszont szeretnénk egy új részt kezdeni a sztoriban. Keleti Andris és jómagam egy ideje már főállás szerűen, időnk és energiáink döntő hányadát a Colorstarra összpontosítva próbáljuk megújítani, és továbblendíteni a zenekart egy következő életszakaszba. A Flow is már ennek a jegyében készült, és azt kell mondjam, mostanra igazán összeszokott, rutinos szerzőpárost alkotunk. Számomra egyértelműen kiderült, ha mi ketten összeülünk egy Colorstar-album készítésének szándékával, az mindenképp szükséges, ám ha kell, elégséges feltétele is akár a feladat megvalósításának – és ez nagy tanulsága az elmúlt időszaknak.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló