Hirdetés
Hirdetés

Önálló koncerttel tér vissza Budapestre Calum Scott

Legutóbb tavaly, Ed Sheeran koncertjét felvezetve találkozhatott először a hazai közönség Calum Scottal, ezúttal pedig egy önálló koncerttel érkezik Budapestre október 25-én, az MVM Dome-ba.

Hirdetés

A többszörös platinalemezes énekes-dalszerző Calum Scott eddigi legnagyobb turnéjára indul, amelynek keretében az év folyamán huszonnégy városban ad koncertet az Egyesült Királyságban és Európában, így Budapesten is. A turné keretében mutatja be szeptemberben megjelenő, Avenoir című albumát, melynek már meg is jelent bevezető kislemeze, a God Knows.

A tavalyi koncerten egy Szeretlek benneteket! kiáltást is küldött a magyar közönségnek, és még a fővárosunk nevét is beleköltötte a Dancing On My Own című dal szövegébe.

Úgy látszik, nagy hatással volt Calumra a hazai közönség, mert azonnal igent mondott a meghívásunkra

– meséli Horváth Roland, a koncertet szervező Koncertpromo vezetője.

Az énekes a Dancing On My Own feldolgozással robbant be a köztudatba a Britain’s Got Talent műsorban, majd sorra jöttek a saját szerzemények és a lemezek, valamint az élő koncertek is. The Avenoir Tour címmel Calum Scott karrierje legnagyobb koncerthelyszínein lép fel. A budapesti koncertre a jegyek már kaphatók, beszerezhető limitált VIP csomag, és külön Meet & Greet jegyek vásárlására is van lehetőség.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,147KedvelőTetszik
3,138KövetőKövetés
7,130FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók