Hirdetés

Olyan verseny indult a streamingoldalak között, ami még jó is lehet

Mikor a streamingoldalak versenyeztek egymással, akkor eddig általában vagy azzal büszkélkedtek, hogy hány dal van a katalógusukban, vagy hogy kinek mennyi előfizetője van. Azonban a múlt héten egy olyan verseny indult, amilyennek már sokkal régebben kellett volna.


A Spotify és a Youtube azon verseng, ki fizet többet az előadóknak. 

Miután az előadók és a szerzők rengeteg fórumon jelezték, hogy a Spotify milyen kevés pénzt fizet számukra, Daniel Ek diadalittasan kijelentette, hogy 2020-ban 5 milliárd dollárt osztottak szét a jogtulajdonosok között. Hogy ez miért nem ennyire egyszerű, és miért mondják azt a zenészek, hogy nem is csak azzal van baj, hogy mennyit, hanem hogy hogyan osztanak szét, arról részletesebben itt írtunk, de röviden összefoglalva arról szól a dolog, hogy ebből az ötmilliárd dollárból kevesen profitálnak igazán, ők viszont nagyon, a többség pedig kifejezetten keveset kap. Hogy ez az alapprobléma mikor változhat, arról egyelőre nincs szó.

Kiderült, mennyit kapnak egy lejátszás után a magyar zenekarok a streaming oldalakon

Aztán most a Youtube tette közzé a jelentését, akik azt mondják, hogy az elmúlt 12 hónapban ők 4 milliárd dollárt fizettek ki a jogtulajdonosoknak. Összességében ennél többet, ez kifejezetten a zenei tartalmakra eső rész, és Lyor Cohen, a zenei részleg vezetője azt is elmondta, hogy a céljuk az, hogy hamarosan ők legyenek azok, akik a legtöbbet fizetik a zenei színtéren. Hozzátette, hogy 2021 első negyedévében nőtt a legmeredekebben az új előfizetők száma. 2020-ban a reklámbevételek a platformon (beleértve a játék, életmód és egyéb tartalmakat is) összesen 19,78 milliárd dollár bevételt jelentettek a Youtube számára. Cohen azt is ígérte, hogy további fejlesztéseket terveznek a zenészek számára, hogy egyszerűbb legyen közvetlenül szólni a rajongókhoz, és például közvetlenül tudjanak a platformon keresztül jegyeket árulni, merch-termékeket eladni, vagy digitális ajándéktárgyakat, szerinte ugyanis ez lesz a jövője annak, hogy igazán közvetlenül szólhassanak a rajongókhoz, és megsokszorozzák a bevételüket.

Példaként a Blackpink nevű koreai együttest hozta, akik egy hatalmas online koncertet tartottak a platformon. A sima jegy 29,99 dollár volt, amiért a jegyvásárlók megnézhették élőben a koncertet, visszanézhetik azt, és kifejezetten erre az alkalomra készült, máshol nem elérhető emojikat is kaptak. 39,99 dollárért ezeken felül még kulisszák mögött készült tartalmakhoz is hozzáférhettek az igazán fanatikus rajongók. A hírek szerint 280 ezer csatorna-tagságot adtak el, vagyis Cohen gyors kalkulációja szerint, ha mind a 280 ezren az olcsóbb jegyet vették, az is 8,4 millió dollárt jelentett.

Közösség kell, nem szolgáltatók

A Youtube stratégiája, már ami a bevételi források lehetőségének kiszélesítését jelenti, egyre több ember szerint kifejezetten előremutató, és azt a célt szolgálja, amiben a zenekaroknak hosszú távon érdemes gondolkozni. Vagyis hogy legyen egy olyan közösségük, ami hajlandó áldozni azért, hogy a zenekar fennmaradjon. Ez elsőre nem hangzik olyan túl nagy újdonságnak, eddig is a legtöbb zenekar annyi pénzből gazdálkodott, amennyit a rajongóktól kaptak, de azért mégis van benne újítás. Egyrészt ott van az az anomália, ami a streamingszolgáltatókra jellemző, vagyis hogy aki előfizet a szolgáltatásokra, és hallgat bizonyos előadókat, annak a pénze a felosztási szabályzat miatt legnagyobb arányban olyan előadókhoz megy, akiket talán sosem hallgatott. Másrészt pedig van egy csomó új lehetőség és erre szakosodott oldalak, amelyek segítségével a rajongókkal való kapcsolattartás sokkal egyszerűbbé vált. A nagy és elkötelezett közönség pedig egészen új bevételi csatornákat nyithat meg, legyen szó szponzori szerződésekről vagy olyan oldalak használatáról, ahol a közösség hajlandó fizetni a folyamatosan új tartalmakért.

Ettől függetlenül egyáltalán nem baj, sőt inkább üdvözölendő, ha a nagy szolgáltatók végre hajlandóak azon is versengeni, hogy ki ad vissza a többet a zenészeknek.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,105KedvelőTetszik
3,073KövetőKövetés
4,990FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek