Hirdetés
Hirdetés

Olcsójánoskodással vádolják Jay-Z-t

abramovi_-jay-z.jpg

Marina Abramovic egy szerb performansz művész. Ez a mi szempontunkból nem annyira lenne érdekes, az viszont már igen, hogy a nevezett hölgy a napokban Jay-Z-t, ha nem is lopással, de vaskos inkorrektséggel
vádolta meg. A lényeg, hogy Abramovic egy korábbi előadása inspirálta a rapper a Picasso Baby című videóját. A performansz adaptációjáért művésznő annyit kért, hogy Jay-Z támogassa egy tetszőleges összeggel
az általa vezetett művészeti iskolát. Hősünknek úgy látszik, egyelőre a semmi a tetszőleges.

Az eredeti, a Művész az ajándék című performansz során Abramovic 736 órát ült a New York-i Modern Művészetek Múzeumának egyik csarnokában, a kiállítás látogatói pedig vele szemben ültek le egy székre, így egyfajta közös performansz előadást hozva létre. Jay-Z verziójában a Picasso Baby videójához használták fel az előadás koncepcióját, amikor a rapper a Pace Galériában hat órán keresztül adta elő a dalt, miközben a látogatók – köztük Abramovic is, aki látható a klipben – csatlakozhattak hozzá, hogy részesei legyenek a klipnek.

A művésznő azzal a feltétellel bocsátotta rendelkezésre korábbi ötletét, ha az akkor még hosszabb távú együttműködést ígérő Jay-Z egy előre meg nem határozott összeggel támogatja a művészeti iskolát, vagy más módon segít felhívni a figyelmet a munkájára. Ezt eddig a hírek szerint nem tette meg. Elegánsabban viselkedett Lady Gaga, aki Abramovic egyik filmjében szerepelt meztelenül. Ő amellett, hogy a művésznő elmondása szerint negyvenöt millió rajongó figyelmét irányította rá, még 100 ezer dollárral is támogatta az intézetet. 

FRISSÍTÉS: Közben kiderült, hogy csak Abramovichoz nem ért el az információ, de Jay-Z támogatta a művészeti iskolát az ígért összeggel. A művész ezért bocsánatot kért a rappertől.

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló