Hirdetés

Ők mindannyian – Elolvastunk egy új Pókember kötetet

Mivel havi rendszerességgel jönnek szembe ilyen-olyan Pókemberek, némi kétkedést fedeztem fel magamban, nem is olyan mélyen, pedig az Én vagyok / Mi vagyunk… sorozatcímű francia gyűjteményes szériát átvett Vad Virágok Könyvműhely döntésének helyességét a három eddigi Marvel-kötet bizonyította. Már nem tűnik lehetetlennek ugyanis, hogy a fősorozatok magyarítása lassan beéri az amerikai kiadásokat Pókember ügyben, így eléggé feleslegesnek tetszett egy összeállítás a témában, viszont a Galaxis Őrzői, a Lokis és a Vasemberes is többféle szempontból jól sikerült válogatások, átfogó képet adnak az adott figurák és csoportok külső-belső létéről: a narrációs beágyazódásoktól és karakterívektől a szerzőkön át a megjelenésekig és kiadási hercehurcákig. Volt itt már minden a csillogástól a méretes buktákig, mert az sincs a közbeiktatott Marvel- és karaktertörténeti szövegekben elhallgatva, ha valami nem jött össze, vagy éppenséggel valamelyik szerzőnek beletört a bicskája egy-egy sorozatba, de azért az egész vállalkozás természetesen még ezeket is pozitív felhangokkal kezeli. De nincs ezzel probléma, ünnepelni jöttünk, nem temetni. Ja, és még valami: ez a széria akár a fekete öves képregényrajongóknak is nyújthat érdekes apróságokat, hát még a magamfajta impulzív olvasónak, aki ha olyanja van, befal egyszerre teszem azt pár tucat Pókember füzetet, egy-két kötetet, aztán évekig felé sem szagol.

Ez a Mi vagyunk a Pókemberek kötet legfőképpen azért működőképes, mert jó érzékkel nem a klasszikusabb érába merült, nem az unásig ismert, 616-os Földön tevékenykedő Peter Parkeres fősodorból szemezget, egyértelműen ezek világszerte a legismertebbek régóta – emlékezzünk csak: a korosabbak anno a hazánkban készülő és a nyomdákból kilopott svéd nyelvű Pókis füzetekben csodálkozhatott rá tátott szájjal a szuperhősvilág csodáira –, hanem a Pókverzum megannyi szegletéből válogatott. Persze azért képben vagyunk évtizedek óta, például a kettesszámú népszerűségi indexet birtokló Miles Morales, a talán még Peter Parkernél is szigorúbb erkölcsökkel és morális mércével önreflektáló fiatalember, karakterrajzába és kalandjaiba már beleélhettük magunkat képregényes, de rajzfilmes szinten is. A kötet gyakran hivatkozik mindkét univerzumra – különös tekintettel a Pókverzumos animációs játékfilmekre –, ami sorozat egy ideje már a képregényes mellett egységes halmazba tömörül, és bár a képregényes érával még nem tekinthető egyazon kánonnak, mégis kezd a szakma is oda-vissza mutogatni, lazán átmagyarázgatva a különböző gigászi kazlak közt. Meg aztán ott a disztópikus valóságában helyt állni próbáló Miguel O’Hara, a Pókember 2099-ben, aki a sötétben lát és méregfoggal is rendelkezik, és nehezebb egyértelműen jófiúként dekódolni, főleg Peterhez képest.

Úgyhogy itt most hálistennek nem kell újra átrágni magunkat Pókember első megjelenésén az Amazing Fantasy 15-ös számából, nem kell végignézni Ben bácsi halálát, és nem fogunk bealudni May néni aggódásain sem, ezek helyett belecsaphatunk a lecsóba, és meglehet, hogy azt se tudjuk, mi az, amit olvasunk, egyáltalán ki van színen, honnan és miért, de feltehetően remekül fogunk szórakozni. Persze ízlés, vérmérséklet és türelem is bekavarhat így vagy úgy, de ki látott már olyan összeállítást akármiből is, ami maradéktalanul bejött mindenkinek? Én például legszívesebben elfeledném – a nyilvánvalóan kisebb gyerkőcöket megcélzó, nyolcvanas évek végéből származó – Póksonkát. Felnőttfejjel inkább kínos, mint vicces, és újfent bebizonyosodott, hogy a humor messzemenően nem valami örök állandóság, bizony korszakonként változik, és ami elévül, az néha nagyon. Aztán persze ki tudja, nyilván lesz, aki majd remekül szórakozik ezeken a korabeli rajzfilmekre hajazó oldalakon, és később, egy komolyabb sztoriban a saját dimenziójából segítségért bekukkantó Póksonka még tényleg poén is. Persze ennek az egésznek arányaiban messze nincs olyan súlya, mint ahogy ebből tűnhet, van itt bőven annyi markáns, drámai, vagy akár korszerűen vicces menet, amik döccenők nélkül rántottak magukkal.

Mivel a Pókverzumos jelleg természeténél fogva is végtelen lehetőségeket kínál, akár alá is bucskázhatna menthetetlenül az egész valamiféle kaotikus spirálörvényben, ezért nem véletlenül nem kaphat külön sorozatot, füzetet, vagy akár csak említést túl sokféle alternatív univerzum és hős, és akadnak tényleg csak megpendített érdekességek, igazából csak néhány Pókember-változatnak adatott meg az évtizedek alatt komolyabb színen maradási lehetőség. Ilyen Morales, Miguel és Póksonka mellett például a már említett animációs sikerfilmekben is a főszereplők közé kalibrált Gwen Stacy, saját világának Pókembere, aki kifejezetten összetett személyiségjegyekkel bír. Akárcsak Póknő, az ő nyomozós ki szösszenete elsőre nem tűnik különösebben fajsúlyosnak, aztán mégis olvastam volna tovább.

Míg a 616-os Föld Peter Parkerének polgári alteregója félénk és bizonytalan, akinek a pókkosztüm szabadítja fel magabiztosabb és bátrabb énjét, addig néhány más dimenzióbeli változat alapból vagány és menő arc, sőt, ott az egyik legkúlabb is: Pókember Noir, a veretes és sötét krimik hőskorába konvertált figura. Nos, vele jöhetne bármi. Nincs mit tenni, amikor forma és tartalom kéz a kézben araszolnak titokzatos és sötét bűnökkel terhelt végzeteik felé, az az igazán vonzó. Talán túl sok ilyesfélét néztem anno mozgóképen is, vagy a fényes-színesnél eleve jóval izgalmasabbak az elegáns egysorosokkal, homályban fürdetett ügymenetekkel és mély tónusokkal navigált játékterek. Nem is csodálható, hogy a legszebb grafikájú noir-történet végén az ott vendégakciózó Miles Morales szinte irigykedve jegyzi meg a 90214-es Föld pókhekusának: „Minden mondatod annyira menő! Gyakorlod?”

Annyi alkotó, információ és apróság van ebbe a sok évtizedet felölelő vaskos kötetbe zsúfolva, hogy felesleges a felsorolással bajlódni, elég annyi: beidéződik az alkotók és a vonatkozó sztorik nagyja, így nem csak narrációjában, de vizuálisan is a lehető legváltozatosabb a felhozatal. És ami még fontos információ lehet, főleg a retró képregények rajongói számára a csalódás elkerülése végett, hogy a multiverzumos jelleg az ezredforduló után pörgött fel igazán, így a terjedelem nagyja a frissebb kiadványokra épül.

320 oldalas, keménytáblás képregény, fordította: Kóbor Róbert és Bayer Antal. Rendelés és beleolvasó.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,012KedvelőTetszik
3,068KövetőKövetés
4,580FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés