Hirdetés

Ők kapják a zenei Artisjus-díjakat idén

Könnyű- és komolyzenei alkotókat díjazott idén is az Artisjus: tizenkét zeneszerzőt, szövegírót, alkotói közösséget tüntettek ki. Zsoldos Béla életműdíjat, Sárik Péter az év zeneszerzője címet, Szepesi Mátyás pedig az év szövegírójának járó díjat kapja a szerzői egyesülettől. A 2021-as év produkciójának Müller Péter Sziámi Napidal Sziámival elnevezésű projektjét választották. Junior Artisjus-díjjal ismerték el Sallai Dénes Bálintot (Dé:Nash), Kőrös Mimit (Saya Noé) és a Carson Coma zenekart. A komolyzene területéről Dragony Tímea, Lázár Dániel, Pintér Gyula és Vajda Gergely kap elismerést. Az év nótaszerzője Matusik Sándor lett.

Az Artisjus 22. alkalommal díjazza a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára. Az elismerés presztízse elsősorban abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. Az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottak személyéről, a könnyűzenei alkotók díjazását külön szakmai bizottság készítette elő.

Zsoldos Bélát életműdíjjal, Sárik Pétert az év zeneszerzője címmel, Szepesi Mátyást pedig az év szövegírója díjjal tüntetik ki. Az év produkciójának a Napidal Sziámival projektet választották. Junior Artisjus-díjjal ismerik el Sallai Dénes Bálintot (Dé:Nash), Kőrös Mimit (Saya Noé) és a Carson Coma alkotói közösségét. Az év komolyzenei műve kategóriában idén két alkotást is díjaznak: Dragony Tímea To a skylark (Egy pacsirtához), Pintér Gyula Shades (Árnyak), valamint Vajda Gergely Fuharosok, Esterházy Péter azonos című elbeszélése alapján készült műve érdemelte ki az elismerést. A komolyzenei Junior Artisjus-díjat Lázár Dániel kapja. Az év nótaszerzőjének Matusik Sándort választották.

Idén nyolc zenei kategóriában díjazzák a szerzőket, valamint átadják a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést.

Kategória Díjazott
Könnyűzenei alkotói életműdíj Zsoldos Béla
Az Év Könnyűzeneszerzője Sárik Péter
Az Év Könnyűzenei Szövegírója Szepesi Mátyás
Az Év Produkciója Napidal Sziámival
Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója Sallai Dénes Bálint (Dé:Nash)
Kőrös Mimi (Saya Noé)
Az Év Junior Könnyűzenei Alkotói közössége Carson Coma
Az Év Komolyzenei Műve Dragony Tímea: To a skylark (Egy pacsirtához)

Pintér Gyula: Shades (Árnyak)

Vajda Gergely: Fuharosok

Az Év Junior Komolyzenei Alkotója Lázár Dániel
Az Év Magyarnótaszerzője Matusik Sándor

 

Az Artisjus irodalmi díjak kihirdetésére egy héttel korábban került sor. Az irodalmi nagydíjat Bereményi Géza kapta, a többi irodalmi díjazott: G. István László, Fenyő D. György, Keresztury Tibor és Gyimesi Emese. Az irodalmi díjasokról szóló sajtóanyag itt található.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,020FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk