Múlt héten magyar gitárzenét között válogattunk, most viszont elektronikusra váltunk dalmegosztásban, és gyakorlott svédasztalos zabagép módjára igyekeztünk a hazai színtér minden szegletéből kotorászni, szóval aki egy háromórás ambient DJ-szett ívét akarja a tovább mögött viszont látni, az rossz helyen keresgél. A hajtás után kiderül, mi köze van egymáshoz a Radírfejnek és a Brooklyn Bounce-nak, milyen a NEO egyharmada amikor indie-elektrót tol, hogyan remixel Puskás Petit Andro, na meg az is, hogy hogy nézne ki a Mary Popkids, ha deep house-ban utazna.
Gamma – Promise
Tudjátok, van az az érzés, ami akkor jön elő, amikor mondjuk a Radírfejet nézed, az egész egy nagy indusztriális massza, de annyira groteszk, hogy nem tudod komolyan venni, nem hiszed el, hogy van az a forgatókönyv, ahol a dolgok folyása ebbe a fázisba jut el. Na, valami ilyesmi élmény a Gamma-féle Promise hallgatása is, viszont a megjelenéssel elcsúsztak egy 10-15 évet, azóta már a Brooklyn Bounce is halott, na meg a psytrance is, ez a lemez pedig jobbára e két elem keveréke, amit görcsoldóként egy kis retro new wave-vel öntöttek nyakon.
Kovary feat. Tamas Morocz – Black and Green
Kőváry Péter, azaz az egynegyed NEO és Mórocz Tamás közös dala a hét elején került fel a Beatport adatbázisába négy remix és egy radio edit kíséretében, a kiadásról pedig az a Kiez Beats gondoskodott, ahol többek között olyan előadók trónolnak, mint Lifelike vagy Com Truise, tehát nem nehéz kitalálni, hogy alapvetően disco labelről van szó. A Black and Green sajnos nem lett több egy közepesen izgalmas diszkópop-slágernél, amiben ott van például a Get Lucky óta alapvetésnek számító alulmasterelt vokál, meg a Kitsuné Maison válogatások lazasága (Kőváry mondta a kiadás környékén, hogy ezt a feelinget szerette volna elérni, jelentem, sikerült), viszont nem elég bevállalós, nem érzek arra késztetést, hogy akár két hét múlva is elővegyem.
Venice Valley – Stay (Möbel Remix)
Még szeptemberben dobta ki legelső megjelenését az elektropopban utazó Venice Valley, ami kezdésnek egyáltalán nem volt rossz, sőt, úgy lett a nyár egyik legjobb hazai felvétele, hogy ősszel jelent meg. Ebből készített most Möbel (akit például erről a cowboyos one-man-show-ról is ismerhetünk) egy UK house szintikre épülő progis-klubos remixet, aminek legfőbb baja az, hogy nem igazán tudja hova tenni az eredeti verzió vokálját. Ezt leszámítva amúgy lehet rá bólogatni, nincs gond a felépítéssel, meg a lendülettel sem, de azért amikor beúszik kétharmadánál az ének, csak arra tudok gondolni, hogy mennyire jó is volna meghallgatni az alapváltozatot, az meg egy remixnél nem túl szerencsés.
The Biebers – Sorry (Nobody Moves Remix)
Puskás Peti és öccse, Dani nevével fémjelzett The Biebers legújabb dalát, a Sorryt remixelte Andro és Pixa kettőse, a Nobody Moves. A dal proghouse-ból megy át egy éles váltással elektróba, kábé úgy, mint amikor a tengerparton fekszel, és föléd hajol valami bombacsaj, de mire eszmélnél, már bele is hányt a pofádba. A végeredmény azért egy jól táncolható univerzális klubhimnusz lett, de azért pihenésre is van egy csomó idő közben, mivel a szám négy percéből majd’ kettőt elvisz két hatalmas kiállás, ami meg már túlzás.
Mary Popkids – The Blue Inside (RAPSAAM remix)
A Mary Popkids egy tavalyi szörfös dokuban felhasznált The Blue Inside-jának downtempója igazából provokál egy jobb fajta deep house feldolgozásért, szerencsére a budapesti RAPSAAM-tól meg is kapta a maga méltó átiratát, amit ráadásul ingyenesen is letölthetünk. Kábé féltávnál a basszusok ráültetésén kicsit még lehetett volna finomítani, az a tizedmásodperces törés oda nagyon nem hiányzott, túl nagy kontrasztot okoz a trekk két része között, de mivel a hangulatból nem zökkent ki, ez az egész nem nagyon érdekel.
Pillow Pops – Starblast / Twister EP
Örömmel látjuk, hogy a trap még mindig él és virul, legalábbis itt Magyarországon biztosan, egész masszív rajongóbázist sikerült mostanra kiépíteni a hazai fanatikusoknak. A Pillow Pops duó ezzel a kétszámos, ingyen elérhető kislemezzel szeretné megmutatni, mit tudnak még hozzátenni itthon a műfajhoz, de tevékenységükre például már a tengerentúlon is felfigyeltek. A Starblast / Twister EP-ről a második szám sikerült combosabbra, a Starblast is kicsit ennek dolgozik alá, itt egyedül csak az zavart, hogy úgy van vége, mintha kétharmadnál simán csak elvágták volna a felvételt.