Hirdetés
Hirdetés

Nyugdíjas koráig börtönben marad a Lostprophets pedofil énekese

A zenetörténelem egyik legdurvább bűnügyében hirdettek ítéletet ma Ian Watkins volt Lostprophets-énekes ügyében, ahol azt döntötték el, hogy milyen büntetés jár a frontember által elkövetett pedofil bűncselekményekért. Watkins korábban teljes beismerő vallomást tett, ezzel pedig felgyorsították az eljárást, ezért is ítélkezhetett alig pár héttel a beismerés után a bíróság ilyen hamar. Az egész napos ítélethirdetés után végül összesen 35 év fegyházban letöltendő büntetésre ítélték az énekest. Ennek a kétharmadát mindenképpen rácsok mögött kell töltenie, csak utána kerülhet feltételes szabadlábra. A 36 éves énekes tehát 23-24 évig biztosan börtönben marad, vagyis legkorábban hatvanévesen szabadulhat. A két nő, aki bűntársként vett részt a gyermekek zaklatásában, és segítséget nyújtottak az énekes pedofil hajlamaihoz, 14 illetve 17 év börtönt kaptak. Egyébként a Mirror szerint Watkins az ügy kirobbanása óta százezer fontot (több, mint 35 millió forint) kereshetett azokból a jogdíjakból, amiket azért kapott, mert a dalait lejátszották az ügyhöz kapcsolódó hírekben.

Advertisement
38,937KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,680FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló