Hirdetés
Hirdetés

Nyílt út a szónak, tiszta hangok a dalnak – Révész Sándorral beszélgettünk

Márciusban komoly egészségügyi megrázkódtatás érte a magyar könnyűzene túlzás nélkül legendás alakját, Révész Sándort. A Piramis és a Generál korábbi, utóbbi években leginkább szólóművészként aktív énekese stroke-ot kapott, melynek következtében néhány napra lebénult testének jobb oldala. Szerencsére életkedvét, optimizmusát nem vesztette el, és bár a gyógyulás időigényes, sok fegyelmet igénylő folyamat, elmondása szerint napról napra jobban érzi magát. Olyannyira, hogy néhány hete még a mikrofon elé is visszatért egy különleges stúdiófelvétel erejéig, melynek során a Piramis Ajándék című klasszikusának új változatát énekelte el. Ennek apropóján, de nem csak erről készítettünk vele interjút.

Mi az előtörténete annak, hogy új változat készült az Ajándékból, ami a Piramis egyik, ha nem a legismertebb dala, egyben valószínűleg a legnépszerűbb karácsonyi dal, amit magyar rockzenekar valaha írt?    

Nagyon megtisztelő volt, hogy megkerestek a Vodafone munkatársai. Előzményként szerintem szakmailag ide tartozik, hogy Presser Gábor egy privát levelet írt nekem, figyelmembe ajánlva a cég marketing igazgatóját, illetve megkérdezte, megadhatja-e neki a telefonszámomat? Mondtam, hogy örömmel veszem, minden további nélkül hívjanak föl. Gábornak csupa jó tapasztalata volt a céggel, és személyesen a munkatársakkal, úgyhogy ez nekem egyfajta garanciát jelentett az olajozott együttműködésre.

Hogy miről van szó, azt csak körülbelül két és fél hónappal ezelőtt tudtam meg, akkor leplezték le tulajdonképpen az elképzeléseiket, illetve vázolta föl a teendőket Juhász Péter és Tóth Tihamér.  Nagyon kedves, személyes elbeszéléseket volt szerencsém végighallgatni a zenebarátságukról, a Piramis koncertjeivel, és magával a dallal kapcsolatos élményeikről. Ezek felmelegítették a szívemet, hiszen kiderült, hogy ők is örömmel, a munkájukon túl egyfajta személyes vonzalommal állnak a dalhoz. Úgyhogy amikor megtudtam, hogy erről van szó, az számomra minden szempontból kompatibilis volt az ünnep közeledtével.

Elkezdődött a munka, az eredmény pedig azóta, hála Istennek, hallható sok helyen, két változatban is. Nagyon-nagyon megtisztelő, hogy a mi 44 éve szunnyadó dalunkat választották, talán méltán, mert azt hiszem, hogy az Ajándék gyönyörű, nemesen egyszerű szövegével nagyon jól megfogalmazta azt, amit tulajdonképpen az ünnepek közeledtével érez az ember. Ki kell mondani, hogy ez egykori szövegírónk, Horváth Attila érdeme. Ő nemcsak ezt a dalt, hanem a Piramis teljes életművét a lehető legkörültekintőbb és legigényesebb módon fogalmazta meg, amit mi mindannyian nagyra értékeltünk.

Kivel, kikkel dolgoztál az Ajándék most hallható új változatán?

A nagyszerű gitáros-zeneszerzőhöz, Menyhárt Jánoshoz fordultam, akinek azt mondtam: „Menyuska, nagyon kérlek, segíts ebben, és hangszereld meg a dalt 2022-es felfogásban!” Ő annak módja szerint hihetetlen ízléssel, gondos kézzel nyúlt hozzá a zenéhez, és mondanom sem kell, ez a változat nagyon kedves a szívemnek. A zongorás verziót a Vodafone zeneműhelyének stábja készítette, velük személyesen nem találkoztam, de ők is nagyon igényesen álltak a dologhoz.

Mi az, amit Menyus hozzá tudott tenni a dalhoz? Ti ugye kortársak, régi kollégák vagytok, hasonlóan jelentős zenekarokban játszottatok, viszont korábban, amennyire tudom, nem dolgoztatok még együtt.

Nem véletlenül tőle kértem segítséget. A velem történt egészségügyi fordulatot megelőzően tavaly ősszel együtt dolgoztunk egy dalon, az ő szerzeményén, aminek a címe Várnak még új csodák. Ez a felvétel a Ments Életet Alapítvány felkérésre készült. Ők leukémiás, illetve más, nagyon nehéz sorsú, egészségügyileg komoly megpróbáltatásokat átélő gyerekeken segítenek, és felkértek minket, hogy írjunk egy dalt, ami a himnusza lehet ennek a kis közösségnek. Itt egy érzelmi adalékot hozzá kell, hogy tegyek. Hihetetlen megható volt ez, mert hála Istennek Menyussal mi léphettünk először azzal, hogy eleget tettünk a felkérésnek. Majd amikor 2022. március 14-én velem történt egy komoly egészségügyi megrázkódtatás, aminek következtében egy hónapon át kórházban feküdtem Pécsett, akkor a gyerekek, akiknek dedikáltuk azt a dalt, videóüzenetben olyan szívhez szóló gondolatokat adresszáltak felém, amik, őszintén mondom, súlyos könnyeket csaltak a szememre. Így intézte a sors ezt az adok-kapok körforgást. Mi adtunk először, tiszta, őszinte szívvel, ingyen és bérmentve, amit aztán fél évvel később többszörösen kaptam vissza, szavak, nemes gondolatok és szeretet formájában.

Nem akartam ezzel kezdeni az interjút, de nem kerülhetjük ki a kérdést. Hogy vagy most?

Jól, hála az égnek, lassan kilenc hónappal a történtek után. Több helyen elmondtam, ez egy óriási türelemjáték. Az izmokat, az inakat kell megint munkára bírni, hogy legyőzzék a letapadást, a tespedtséget. Nem könnyű, de rajta vagyok mindezen, nagy fegyelemmel és igyekezettel, hiszen itt rengeteg múlik magán a páciensen, hogy ő mit tesz önmagáért. Úgyhogy köszönöm a kérdésedet, hála Istennek azt mondhatom, napról napra jobban vagyok.

Gondolom, motivációd is van bőven, hiszen ott család, a kislányod, illetve most kreatív kihívást is kaptál. Ha jól sejtem, ezek mind segítenek abban, hogy fokozatosan visszanyerd az erőd és az egészséged.

Igen. De nem siettetek semmit, mert nem is lehet. Egy ilyen egészségügyi fordulat megköveteli a maga időkeretét, hogy milyen hamar tud rendeződni, úgyhogy a kreatív feladatokat egyelőre parkolópályán tartom. De természetesen rengeteg ötletem van, és sokat foglalkozom velük, ha máshogy nem, elsősorban fejben. Gyakorolni sajnos nem tudok, mert a hangszeremet egyelőre nem nagyon tudom a kezembe venni, de többek között Menyuskával sokat beszélgetünk tervekről és elképzelésekről, szerencsére azokból nincs hiány.

Ha jól tudom, elég sok dalt írtál az utóbbi években. Utoljára 2013-ban adtál ki szólólemezt, mi lesz a sorsa az azóta született anyagoknak? Várható akár tervek szintjén, hogy ezekkel a közeljövőben foglalkozni kezdj?

A dalok szerencsére nagyon türelmesek, nem tiltakoznak, nyugodtan várnak a sorukra. Manapság már sokkal több agilitás és aktivitás kell ahhoz, hogy stúdióba menjünk, meghangszereljük a számokat, de hangsúlyozom, minden fejben dől el, és dolognak ez a része már elkezdődött. Remélem, hogy belátható időn belül lesz mód arra, hogy kiteljesítsem az elképzelésemet. Az Ajándék új változatát október végén énekeltem föl, az eredmény pedig meggyőzött és megnyugtatott mindannyiunkat – a stúdióban lévő szakembereket, Menyust és engem is -, hogy minden rendben van a hangommal, dacára a nyolc hónap kihagyásnak. Ez talán feljogosít arra, hogy a saját dalaim jövőjét illetően is álmodozzak.

Milyen volt mai füllel újraénekelni egy több évtizede született, mára már emblematikussá vált dalt?

Érettebb lett ez a változat, hiszen ma, közel a hetvenhez nyilvánvalóan egész más rezonanciával tudok megszólaltatni dalokat. A stúdióban Menyuska hihetetlen türelemmel, szeretettel, felsőfokú szakmaisággal ülte végig a körülbelül két, két és fél órán át tartó felvételt a technikusokkal együtt. Az ő megnyugtató arckifejezése, mosolya, lelkesítő gondolatai mindig meggyőztek arról, hogy jó irányba tartunk. Ez garancia volt arra, amit korábban mondtam, hogy egy generáció meghatározó zenészének a segítségét hívva, hála Istennek, úgy sikerült ez a felvétel, ahogy szerettem volna.

Fel tudod idézni, hogy az eredeti dal milyen körülmények között született annak idején? Nem annyira tudom elképzelni a helyzetet, amikor egy Piramishoz hasonló rockzenekar tagjai egyszer csak felkiáltanak, hogy na, írjunk most egy karácsonyi dalt!

Őszintén mondom, nagyon apró részletekre nem emlékszem. A dal zeneszerzője Som Lajos volt, aki a fő dallamot és gondolati ívet prezentálta annak idején egy próbán. Már akkor, szöveg nélkül is nagyon szépnek találtuk. Az, hogy ebből az lett, ami, Horváth Attila szövegíró zsenialitása. A szöveg talán 1977 vége felé íródott, közeledett éppen a karácsony, de pontos részleteket már nem tudok felidézni, hiszen több mint negyven éve vettük fel a dalt, a Rottenbiller utcai nagy behemót MHV stúdióban. Valahogy éreztük már akkor is, hogy ebben a dalban nagyon nagy töltet van. Addigra túl voltunk olyan, koncerten is sikeres dalokon, mint a Szállj fel magasra, vagy a Ha volna két életem. Amikor az Ajándék készült, azon is elgondolkodtunk, hogy kicsit komikus lesz majd nyáron játszani ezt a dalt, a szabadtéri koncerteken. Azóta persze nagyon sokszor elhangzott élőben ilyen körülmények között, akár a Piramis évek sorozatban, vagy annak idején természetesen a Piramissal, de sosem vette senki humoros fordulatnak azt, hogy tikkasztó nyárban éppen a téli hóesésről, meg a karácsonyról éneklünk. Nagyon fontos, hogy egyetemes a dal üzenete, hiszen ezek a gondolatok nem csak egy ünnepre vonatkoztathatók.

Hogyan lett az Ajándékból később Kívánj igazi ünnepet? Hiszen több sor megjelenik abban a változatban is, de ott azért némileg más a szöveg.

Ez megint csak Attila zsenialitása. Hogy miért született rá még egy szöveg, arra őszintén mondom, nem tudok válaszolni. Ez valójában egy újnak mondható hangszerelési variáció, ami szerintem szintén telitalálat. Ha eredetileg is ez a verzió születik meg, szerintem az is a saját életét élné, akár az eredeti, hiszen még mindig érvényes az üzenete, azok a sorok, hogy „a világ bármely részén élsz, és bárki vagy, szeretném, hogy légy ma este egy kicsit boldogabb.” Ha úgy gondolok erre, mint egy versre, akkor ezek hidegrázós, bármikor érvényes gondolatok.

Az ilyen típusú üzenetek más szövegeitekre is jellemzők voltak annak idején, ami bizonyára nagyon fontos azonosulási pontot jelentett a közönség számára is. Szerinted miért van az, hogy egyre ritkább ez a megközelítés, miért hajlamosak manapság a zenészek, előadók is sokszor a negatív előjelű gondolatokra?

Nagyon-nagyon más korban éltünk, nagyobb békesség volt a világban. Ilyen alapon tetemre lehetne hívni a hatvanas évek hipsztermozgalmait, és az egész akkori popkultúrát. Volt akkor is háború, Vietnamban meg sok más helyen, de valahogy más volt a felfogás, és ennek a zenei mozgalomnak a reprezentánsai, Jimi Hendrix, a Cream, Rory Gallagher és még nagyon sokan szerintem azt az üzenetet közvetítették, ami – valahol a Flower Power szellemében – a békességre és a nyugalomra szólított. Nagyon sokféleképpen fejezték ki magukat, Hendrixnek is akadtak merészebb húzásai, de valahogy mindig szelíd és békés maradt, ahogy a tehetségének azokkal a mérhetetlen dimenzióival arra ösztönözte az embert, hogy ő is fejezze ki magát valami módon. Az akkori idők művészeti mozgalmai, nagyon-nagyon átfogóak voltak, máig érezhető a hatásuk, és nagyjából azt a lelkületet hordozzák, amire az előbb céloztál, a béke üzenetét, és nem azt, hogy a negatívumokra koncentráljunk.

Szerinted meghallják az emberek az ilyen üzeneteket ma, a folyamatos információáradatban?

Én mindig bízom a búvárokban, azokban, akik érzelmileg igényesebbek és többet akarnak. Szinte biztos vagyok abban, hogy „aki keres, az talál” alapon eljutnak az ilyenek a megfelelő helyekre. Ha visszakanyarodhatok kicsit a Piramis múltjához és szövegeihez, van egy személyes példám is.

Mostanában sokat hallgatom Gallai Peti dalait. Amikhez nekem úgymond sem szerzőként, sem előadóként semmi közöm nem volt, azon kívül, hogy egyik-másikban énekeltem vokált, vagy valami más szólamot. Ezekben is felfigyeltem a melódiák és a szövegekben olvasható üzenetek nagyon nagy csillogására. Annak idején mindenki végezte a maga dolgát, bár természetesen egy lemezfelvétel alkalmával nagyon odafigyeltünk egymásra, hogy a Peti éppen mit csinál, meg milyen dal születik a keze és a szíve nyomán. Az utóbbi időben, nem tudom, miért, de valahogy ösztönzést éreztem arra, kimondottan az ő dalait hallgassam, mint egy külön lemezanyagot, hiszen minden lemezen volt két vagy három szerzeménye. Ez persze csak egy zárójel itt a múlton merengve, de nagyon-nagyon értékes Gallai Peti-dalokat találtam a Piramis múltjából, nagyon tetszenek.

Érdekes, hogy ezt a szerepet ő később a Bikiniben is vitte tovább, minden albumon volt néhány hozzá köthető dal, amik saját, önálló világot alkottak a lemezen belül.

Igen, nagyon tehetséges ember volt. Csak hát az események aktív sodrában egész más figyelemhangsúlyok voltak annak idején, nem mindig maradt idő a cizellált megfigyelésére. Tudod, jött egy dal a Pétertől, ami tetszett mindannyiunknak, persze, legyen rajta a lemezen! De most valami nagyon megkülönböztetett, árnyalt odafigyeléssel vettem elő ezeket. És lehet, hogy itt ki is tennék szóban egy gondolatjelet azzal kapcsolatban, mik történhetnek még esetleg azokkal a dalokkal.

Szóba került a család. A kislányod érdeklődik már az énekléssel, a zenéléssel kapcsolatban?

Közel tizenhárom évesen, szóval kis túlzással szinte tinédzserként, annyi elmondható, hogy élénken figyeli a zenei világot, a közelmúltban éppen az X-Faktort izgultuk végig együtt. Nem elsősorban az én ösztönzésem mentén, inkább az osztálytársaival talált kedvencet abban a műsorban. Én meg együttérzéssel és örömmel láttam, hogy igenis vannak fiatal tehetségek, nagyszerű hangú énekesekre figyelhettem föl. Ráhel lányom zenei kibontakozása nem öltött még testet semmilyen konkrét hangszer iránti vonzalom formájában, de az általános zeneszeretet mindennapos nálunk. Már tudja apa kedvence, a Led Zeppelin névsorát, elsorolja, hogy John Bonham, John Paul Jones, Jimmy Page, meg Robert Plant. Planttel hála Istennek többször is találkoztam, van egy közös képünk is, ami ’94-ben készült Budapesten.

Azt jól tudom, hogy őt egyszer meg is látogattad Angliában?

Igen, bár csak a kertkapuig jutottam. Ezt persze hosszú lenne elmesélni, de nagyon nagy élmény volt. 1977. szeptember 15-én történt, délelőtt fél 11 környékén. Egy német zenei újságból – ha jól emlékszem Music Express, vagy valami hasonló lehetett a címe -, sikerült megtudnom, pontosan hol lakik. Ez egy Blakeshall nevű település volt, Közép-Angliában, Birminghamtől talán 30 kilométerre, olyasféle hely, mint az a tanyasi környezet, ahol én is laktam sok éven át. És ott sikerült meglátogatnom, ahogy mondtam, a kertkapuig. Ehhez akkor elég nagy bátorság kellett, mert épp a világsztárságuk kellős közepén tartottak. Ráadásul akkoriban nagyon súlyos drámát élt át – nem sokkal azelőtt hunyt el a fia, Karac, ötéves korában, egy fertőzés következtében, az akkori turnéjuk is félbeszakadt. Úgyhogy kisebb csoda volt már az, hogy egyáltalán a kertkapuig kijött, és aláírta a Led Zeppelin’s Golden Boy című könyvet, amit szorongattam a kezemben egy üveg pálinka, egy üveg vörösbor, meg egy Piramis-lemez kíséretében.

Jellemző annak a drága embernek az őrületes szellemi és az érzelmi kvalitásaira, hogy semmi mást nem írt be, mint a nevét, és azt, hogy „Smile on!” Ezt írta oda egy másfél hónappal azelőtt elvesztett gyermekét gyászoló apaként. Mai napig megvan, természetesen ereklyeként őrzöm, most is belerázkódom, ha arra gondolok, micsoda lelkierő kellett ehhez.

Hogy kicsit vidámabb témával zárjuk a beszélgetést, vannak esetleg előadók vagy zenekarok, akikre mostanában figyeltél fel?

Aktívam figyelem a zenei mozgalmat, bár neveket most, szégyellem, de nem tudnék sorolni. Nyilván a generációmhoz köthető nagy előadókat mind a mai napig megkülönböztetett figyelemmel hallgatom, de abszolút fogékony vagyok az új dolgokra. És bár tudom, hogy az A-Ha is egy régi zenekar, épp tegnap csodálkoztam rájuk újra egy egyórás dokumentumfilm kapcsán. Mennyi érdekes dolgot csináltak ők is annak idején! Egy ideje nem követtem annyira a dolgaikat, de a film végén egy újabb keletű szám volt hallható, talán már a 2010-es évekből. Felismertem, hogy néhányszor már hallottam rádióban, és az is egy nagyon-nagyon vállalható dal. Szóval az egykori kortársainkon kívül sok más előadóra is szívesen odafigyelek.

További információk Révész Sándor hivatalos Facebookján!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

37,506KedvelőTetszik
2,930KövetőKövetés
1,220FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók