Hirdetés
Hirdetés

Nyerj két jegyet a Sleep koncertjére!

Az underground talán egyik legkultikusabb zenekara a kilencvenes évek elején alakult Sleep, amely olyan legendás albumokat szabadított a világra, mint a Sleep’s Holy Mountain, vagy a Jerusalem. Ezek a lemezek mára a stoner/doom stílus alapműveinek számítanak. Az 1998-ban feloszlott zenekar 2009 óta, ha nem is rendszeresen, de évente néhány alkalommal színpadra áll, így lesz ez május 12-én szombaton a Club 202-ben is, a bulira pedig a Lángoló Gitárok egyik szerencsés olvasója a Concerto Music felajánlásában két jegyet nyerhet! Ehhez nem kell mást tenni, mint játszani, ennek részeként pedig legelőször is lájkolni a Lángoló Gitárok, valamint a Concerto Facebook-oldalait, majd pedig a jatek@langologitarok.hu címre egy Lángoló-Sleep-Játék tárgyú levélben elküldeni a zenekar legendás, egy lemezhosszúságú dalból álló albumának címét. A játék során ezúttal is fontos, hogy a megfejtések az imént megadott tárgyú levélben érkezzenek, aki nem így küldi a megfejtést, biztosan nem fog nyerni. A válaszokat jövő csütörtökön éjfélig várjuk, a nyertest emailben értesítjük a pénteki nap délutánján. A lapozás után további információkat lehet olvasni az zenekarról, ami a játékhoz is segítséget nyújthat.

A stoner vagy doom metál stílust általában a Black Sabbathtól szokás eredeztetni. A műfaj a kilencvenes évek elején tett szert valamivel nagyobb ismertségre, annak ellenére, hogy meghatározó képviselői közül többen, például a hamarosan szintén hazánkba látogató, legendás Saint Vitus, a svéd Candlemass, vagy a Trouble már az azt megelőző évtizedben is rendszeresen jelentetett meg lemezeket. Ugyanakkor a mainstream sikerek mindig is messziről elkerülték a doom csapatokat, hiszen a metál talán legkevésbé trendorientált irányzatáról van szó. A Sleep története is jó példa erre.

A zenekart a 1990 környékén alakította Al Cisneros (ének, basszusgitár, ma Shrinebuilder) és Chris Haikus dobos. Első lemezük Matt Pike gitáros (jelenleg High On Fire) csatlakozása után jelent meg, a több mint beszédes Volume One címen, ezt követte 1993-ban a Sleep’s Holy Mountain című anyag. Ezek után hőseink több mint négy évet dolgoztak a következő kiadványukon, amelyre egyetlen 63 perces dalt írtak, és amely az eredeti elképzelés szerint a Dopesmoker címet viselte volna. A kiadójukat a dal és a cím hallatán természetesen az infarktus környékezte, és arra hivatkozva, hogy ez ebben a formában eladhatatlan, visszautasították az anyagot. A zenekar kompromisszumos megoldásként 52 percre rövidítette az ekkorra már Jerusalem címre átkeresztelt dalt, de a London Records ezt a változatot is visszadobta, a Sleep pedig, beleunva a szarozásba, feloszlatta magát. A Jerusalemet végül a Cathedral-énekes Lee Dorrian kiadója jelentette meg egy évvel később, míg a vágatlan Dopesmoker egy kis kiadó gondozásában látott napvilágot 2003-ban.

Al Cisneros és Chris Haikus ezután megalakították az Om zenekart, Matt Pike pedig a High On Fire triót, akikkel két éve a Metallica előzenekaraként is fellépett a Puskás Ferenc stadionban. Az újjáalakulás óta Jason Roeder, a Neurosis dobosa játszik a két főember mellett a csapatban, így, bár a Dopesmokert teljes terjedelmében valószínűleg nem fogják eljátszani, mindenki biztos lehet abban, hogy egy különleges koncertben lesz részünk május 12-én. Az előzenekar az A Storm Of Light lesz.

A Concerto Music bemutatja:
SLEEP (USA) + A Storm Of Light
2012. május 12., szombat 19.00 óra
Budapest, Club 202
Belépő: elővételben 4900 Ft, a koncert napján 5500 Ft
www.concerto.hu

Advertisement
38,929KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló