Hirdetés
Hirdetés

Nyerj jegyet a Kopaszkutya Kettő koncerttel egybekötött premierjére!

kopaszkutya2.jpg
Van, aki nem ismeri a Kopaszkutya című filmet? Őszintén bízunk benne, hogy olvasóink között nincs, vagy ha mégis, amilyen gyorsan csak lehet, pótolják a lemaradásukat. Már csak azért is, mert Szomjas György kultikus mozijának elkészült a második része (nem folytatása!), mai történettel, de a régi szereplőkkel. A Kopaszkutya Kettő premierjét december nyolcadikán, este nyolctól tartják a Barba Negrában, ahol vetítés után az egykori és az új film főszereplői Hobo, Deák Bill Gyula, és Póka Egon adnak koncertet legjobb dalaikból, és a buli ezután is folytatódik hajnalig. Az eseményre a jegyek 3000 forintért korlátozott számban kaphatók, mindössze hétszáz darabot értékesítenek a szervezők, ezeket is csak elővételben és csak a helyszínen.

Lesz azonban, akinek nem kell majd a jegyvásárlással bajlódnia, hiszen bulira a két belépőjegyet sorsolunk ki, valamint a szerencsés nyertesek egy Hobo, Deák Bill és Póka Egon által aláírt poszterrel is gazdagabbak lesznek. Aki nyerni szeretne, lájkolnia kell a Lángoló Gitárok Facebook-oldalát, majd a következő kérdésre kell, hogy tudja a helyes választ: mi volt az 1981-ben készült Kopaszkutya című filmben a főszereplők zenekarának neve? A válaszokat a jatek@langologitarok.hu címre kell elküldeni Kopaszkutya-Játék tárggyal, ami után már csak egy kis szerencsére lesz szüksége annak, aki ingyen és az aláírt relikviával gazdagodva szeretne bejutni a Kopaszkutya Kettő premierjére, valamint az utána megrendezésre kerülő koncertre és bulira. A lapozás után pedig megnézhető a december 9-én moziba kerülő film előzetese.

Advertisement
39,105KedvelőTetszik
3,073KövetőKövetés
4,990FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló