N.O.M. @ A38 Hajó, 2012.06.01.
7% buzulás, moszkvai gázművek, bal-jobb, bal-jobb, vodkázó majmok. Szenzációs ruszki varietéműsor az A38-on. Újra itt járt a szentpétervári N.O.M.
1989-ben kezdődött a szovjet csapatok kivonulása Magyarországról, és a kötelező orosz nyelvoktatásé az iskolából. Az idiótábbak év végén rögtön máglyát is raktak az oroszkönyvből a lakótelepi focipálya aszfaltján. Az én Orosz nyelv 8. osztály példányom talán egy MÉH telepen végezte, hogy papíranyaga a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozataként szülessen újjá később, most egy polgármesteri hivatal falán szívja a nap. Pedig ha előrelátó vagyok…
Akkor most érteném miről énekel, óbégat és áriázik a N.O.M. – most éppen – hat tagja az A38 színpadán. Ekkora létszámmal utoljára 2003-ban jártak nálunk, akkor a rendőrök vetettek véget a bulinak, kádári időket idéző megoldással: kihúzták az erősítőt a konnektorból. A közönség természetesen pár percig azt hitte, az aktus is a show része, hiszen előtte Ivan Turist űrhajósruhában táncolt a színpadon, és hát jelmez – jelmez.
Ezúttal színpompás egyenfelsőben érkeztek, egy olyan bolygó olimpiájának formaruhájában, ahol a nyolcvanas évek joggingdivatja keveredik az orosz népviselettel, harsány virágminta elegáns feketébe ágyazva, nyomtatott nyakkendővel. Ezt később hatalmas, stilizált malacorral díszített hoki mezre cserélik, melynek hátán szerepel viselőjének neve és száma. A N.O.M. koncertjein nagyjából minden megtörténik, ami csak egy orosz mágikus realista regényben megeshet: Kopejkin és Ivan Turist majommá változnak, egy pincér tálcán szervíroz pezsgőt a művészeknek, körbejár egy valószínűleg vodát (sic!) tartalmazó vodkásüveg, utána hamar múlik a tobzódó műrészegség. A hagyományos showelemről, a 7% c. szám alatt előadott műbuzulásról nem is beszélve. Ez a szívszorító dal – mely arról szól, hogy a férfiak 7% homoszexuális – egyszer talán majd váltja az I Will Survive-ot a nemhivatalos meleg toplista élén. Addig meg jó helyen van az A38-on N.O.M.- ra csápoló százak toptenjében, a szintén elhangzott Szenka Moszgaz és Szása mellett.
A zenekar slágerparádéval köszönti fennállásának 25 jubileumát, nem szűnő taps, ez az európai turné zárókoncertje. Két nappal előtte Genfben játszottak, ami csupán azért említendő, mert Alexander Liver, a magastermetű, mélyhangú előadóművész a színpad jobb felén a város operaházának énekese. Egyedül ő tudja hitelesen megszólaltatni ezeket a szarvasbőgésszerű orosz sanzonokat. A bal szélen a N.O.M.-univerzum másik szupersztárja, Kopejkin, a festő-grafikus dalol. Neki köszönhetjük az együttes vizuális anyagait, melyek jóval többek szimpla koncertplakátnál. Poszterek és leporellók, melyek a szovjet agitprop és állatos mesekönyvek képi világát ötvözik, és szórakoztatóan igazítanak el a szexualitás, illedelmes viselkedés vagy éppen a kulturálatlan alkoholfogyasztás sűrű erdejében, melyet részeges medvék, nyuszikák és a tyerem-tyirimok egyéb látogatói laknak. A lelkünkbe is beköltöztek mindannyian a kis bundások, Csiburáskával együtt, még a nyolcvanas években. És ilyenkor, ha kopogtat a N.O.M., részegen tombolnak legbelül, harmonikaszóra.
(A kép nem a helyszínen készült.)
