Hirdetés

Novemberben a Joy Formidable lép fel a Placebo előtt – ajánló

yoj.jpg

The Joy Formidable soha nem félt a kihívásoktól, következetesen járják a saját útjukat. Turnéztak már Sir Paul McCartneyval és a Foo Fightersszel is, olyan producerekkel készítették albumaikat, mint Alan Moulder (The Killers, Nine Inch Nails, The Smashing Pumpkins), Rich Costey (Muse, Foo Fighters), vagy a Grammy-díjas Andy Wallace. Azt mondják sejtelmes, monumentális, viharos és szenvedélyes alternatív rockot játszanak, zenéjük sodró lendületű gitárfutamok, illetve az érzelmi hatást fokozó, békés-nyugalmas kiállások ellentétén alapul, hazájuk Wales, de már évek óta Londonban élnek. Első kislemezüket, az A Balloon Called Moaning-ot még önerőből adták ki, és rögtön elismerő kritikákat kaptak érte az NME-től, a Times-tól, a Guardiantől és a Pitchforktól is. 2010-ben szerződtek a Warner fennhatósága alá tartozó Canvasback Recordshoz. Négy albumuk jelent meg eddig, az utolsó idén márciusban Hitch néven került a boltokba.2013-ban már a hazai közönségnek is megmutatták magukat a Szigeten, most pedig a Placebo előtt is megnézhetjük az előadói képességeiket a Budapest Arénában.

Hirdetés

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
850FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló