Az amerikai art-rock trió augusztusban jelenteti meg legújabb lemezét, a Danger in Fives-t, amelyet egy nagyszabású turné során Budapestre is elhoznak, egészen pontosan november 20-án, a Dürer Kertbe.
A Wombo két év hallgatás után bejelentette augusztus 8-án érkező új albumát, egyúttal bemutatva a címadó dalhoz, a Danger in Fives-hoz készült új klipjüket is. Ennek megfejeléseként pedig bejelentették észak-amerikai, brit és európai turnéjukat is, köztük egy budapesti állomással.
A louisville-i Wombo 2016-ban alakult Sydney Chadwick (basszusgitár, ének), Cameron Lowe (gitár) és Joel Taylor (dob) hármasából. A zenekar eddig két nagylemezt jelentett meg, a Danger in Fives-ra keresztelt harmadik albumuk két év kihagyás után érkezik, amely idő alatt a trió koncertezéssel és a dalai finomhangolásával foglalkozott.
Az új lemez munkálatai során nem az alagsori próbatermükben gyakoroltak és írták a dalokat, hanem alternatív dalszerzői folyamatokat fedeztek fel. Még azokat a dalokat is, amelyek hamar testet öltöttek – mint az S.T. Tilted, a Cloud 36 vagy az újonnan megjelent Danger in Fives -, alaposan elemezték és finomították.
A zenekar vágya, hogy megváltoztassák eddigi dalszerzői modelljüket, részben azért volt, hogy elszakadjanak az eredményorientált gondolkodásmódtól, amely arról szól, hogy bizonyos elvárásoknak megfelelő dolgokat produkáljanak, ahelyett, hogy mindent inkább a felfedezés öröméért csinálnának. A művészi felfedezés iránti elkötelezettség arra késztette Lowe-t, hogy a lehető legtöbb ötletét rögzítse, ennek köszönhetően több, mint 30 demót készítettek, amelyet Chadwick segített lefaragni.
Sok olyan volt, ahol azt gondoltam, hogy ez nagyon jól hangzik, de nem úgy szól, mint egy Wombo-dal
– emlékszik vissza Chadwick. Az így született dalvázlatokat vitték le Taylornak az alagsorba. A kísérletezés a Danger in Fives írása során az eszközpalettájuk finom változásával párosult, hiszen a dalok egy része digitális textúrával és dobgéppel gazdagodott.
A Danger in Fives egy újabb csavar a Wombo történetében, amelyet mi is meghallgathatunk november 20-án, a zenekar első budapesti koncertjén a Dürer Kertben. A Wombo koncertjére a jegyértékesítés május 23-án, 11 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.