Ismét Magyarországra látogat a New Jersey-i hardcore-punk zenekar, a Dog Eat Dog, akik ráadásul 17 év után új albummal is jelentkeznek. Velük tart még a lemezbemutatóra a Grove Street, valamint a Kings Never Die is november 3-án, az Analog Music Hallban.
Hosszú hallgatás után ismét a már megszokott teljes erőbedobással érkezik hozzánk a Dog Eat Dog, méghozzá hoznak magukkal egy új albumot is, melyre a 2006-os Walk with me óta nem volt példa. A Free Radicals című új lemezzel a banda emlékezteti a rajongókat arra, sokan miért tartják őket a crossover műfaj egyik úttörőjének. A Dog Eat Dog egy hosszú turné és egy végül ki nem adott album után végre visszatér, és az új albumot jelentő csodára már csak október 20-ig kell várni. Az addig hátralevő időt három kislemezzel próbálják könnyebbé tenni: az augusztusban kiadott két dallal, a Lit Up-pal és a Never Give In-nel, valamint a szeptember 16-án érkező Man’s Best Frienddel, amely zúzós gitártémákat, groovy ütemeket és fülbemászó refréneket kínál a hallgatóknak.
Gitárokon a sajnálatos módon 2021-ben elhunyt Sean Kilkenny helyett a zenekar számára nem ismeretlen Roger Haemmerli játszik, hogy tökéletes partnere legyen az erőteljes tónusú John Connor énekesnek, és a szintén a kezdetektől a bandában pengető Dave Nearbone basszusgitáros és háttérvokálos technikás témáinak. A zenekar dobosa az 1994-ben csatlakozott Brandon Finley.
Az est nem lehet teljes előzenekarok nélkül: az államok keleti partjairól érkezik hozzánk a Kings Never Die, akik igazi post-hardcore-punk-metál bulival készülnek bemelegíteni az egybegyűlt szórakozni vágyókat. Az ötösfogat ugyan csak pár éve alakult, de a tagokat már ismerhetjük korábbról. Dan Nastasi énekes-gitáros korábban szintén a Dog Eat Dog legénységét erősítette, Danny Schuler a Biohazard dobosaként ismert, Evan Ivkovich pedig a Wisdom in Chains basszusgitárosaként kezdte. A srácoknak épp ezért ez a projekt nem más, mint igazi örömzenélés, úgyhogy a jó hangulat érdekében érdemes korán érkezni.
Az est harmadik fellépője a southamptoni Grove Street, akik fiatalos lendülettel hozzák a kötelezőt, amitől a thrash és a heavy hangzás hamar visszarepíthet minket a ’80-as, ’90-es évek világába, ahol a crossoverek talán legnépszerűbb éveiket élték. Igazi kemény, jó hangulatú estére készülhetünk, november 3-án irány az Analog Music Hall.
További információk és jegyek a Live Nation weboldalán!