Hirdetés

Ezt nézd meg tutira a pár nap múlva induló Nova Rockon

Története során a Nova Rock 2015-ben dobta a legnagyobbat. Már azon kívül, hogy rendszeresen a legnagyobb rockzenekarokat hívják meg a fesztiválra, de ez már természetes. Szóval azzal dobták a nagyot, hogy a két nagyszínpadon kvázi egymás mellé rakták, így megszűnt az osztrák fesztivál legnagyobb rákfenéje, a hosszú gyaloglás és koncertlekésés. A fesztivál szervezői idén még egyet adtak a változásnak, négy napos lesz ugyanis a buli az eddigi három helyett. Ugyan napijegyeket lehet kapni a normál három napra, de a nulladikhoz bérlet kell, ami amúgy két napijegy ára, szóval már megéri, ha csak két napra néz ki az ember. A party tehát idén először csütörtökön kezdődik, mi meg megmondjuk mit nézzetek meg feltétlen. Amúgy hangsúlyozzuk, ez csak egy kötelező lista, mert amúgy baromira nem unatkozhat az egyszeri rocker ezen a fesztiválon. 

A nulladik napon lép fel Maynard James Keenan Tool-énekes (most már) fő zenekara, a Puscifer, akik eddig nem igazán voltak arról híresek, hogy Amerikán kívül kószáljanak. Valószínűleg ezután sem ez lesz az elsődleges piacuk, főleg mert Keenan többet foglalkozik a bor és gasztronómiával, mint a zenével, szóval aki látni akarja, most kell elkapnia őket. A furcsa megmozdulásairól híres Keenan itt sem hazudtolja meg önmagát, a mostani turnén például mexikói pankrátorok lepik el a színpadon, miközben ők zenélnek.

Pénteken a Garbage mindenképpen kötelező, akik kissé tájidegenek a rock/metálfesztiválon, de a sok széttorzított gitár között éppen emiatt lehet majd levegőt venni a könnyedebb zenéjükre. Meg ugye muszáj megnézni azt az embert, aki a Nirvana Nevermind lemezének is a producere volt. Butch Vig ugye a dobos itt, a gyengébbek kedvéért. Szóval igazi kuriózum lesz a csapat ezen a fesztiválon, a szintén ugyanezen a napon fellépő Editorsszal egyetemben.

Szombaton szintén kuriózum lesz a Cypress Hill, akik ugyan most éppen semmi aktuálisat nem csinálnak, de mindig bérelt helyük van a főzenekarok között. Ráadásul egyikük, B-Real most azzal lett még híresebb, hogy összeállt a Rage Against The Machine zenészeivel és a Public Enemy-s Chuck D-vel, és Prophets Of Rage név alatt váltják meg a világot, de legfőképpen Amerikát.

Szintén szombaton lép fel a Volbeat a fesztiválon, akik német nyelvterületen akkorát taroltak az utóbbi években, hogy minden nagy fesztiválon headlinerek. Szóval tuti az osztrákok is megőrülnek majd a hamarosan új lemezzel jelentkező dán metálzenekarért. 

És hát persze Alice Coopert is meg kell nézni szombaton, már csak azért is, mert ő Alice Cooper. Pont.

Vasárnap mindenképpen élmény lesz a fél stand up-ot, fél punkkoncertet nyomó NoFX, akik nem arról híresek, hogy békén hagyják a közönséget, esetleg politikailag korrekt poénokat nyomatnának. Valószínűleg az osztrákok sem lesznek biztonságban, de tuti kapnak majd az amerikai elnökjelöltek is. 

A vasárnap lép fel a Deftones is, akik a fesztivál egyik legaktuálisabb zenekara a most megjelent nagylemezükkel, ráadásul itt a Nova Rockon már adtak egy nagyon-nagyon jó koncertet pár éve, szóval lehet reménykedni, hogy a Red Hot Chili Peppers előtt is rohadt jók lesznek. 

Mert hát igen, lesz Red Hot Chili Peppers is, ami az ide Nova Rock legnagyobb neve, és aki nem spoilerezte magát esetleg pár napos fesztiválos videókkal, azoknak itt derül majd ki (sok magyar is lesz), hogy mit is tud jelenleg élőben a zenekar. Ijesztgettek itt mindenkit, hogy Anthony Kiedis énekes esetleg nincs jól, de egyelőre rácáfolnak erre, és pár nappal az új lemezük megjelenése előtt adnak egy klassz koncertet a Nován.

Utána pedig természetesen a tűzijátékot kell megnézni, az minden Nova Rock fénypontja.

Itt a részletes napi beosztás:

timetable_nr16_a4.jpg

Aki nem tudná elolvasni, klikkeljen ide.

Hirdetés

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
874FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló