Hirdetés
Hirdetés

Notorious B.I.G. első lemeze és más évfordulók

0913_montage.jpg

Szeptember 13. New York City lesz az Egyesült Államok fővárosa. Kálvin János három év száműzetés után visszatér Genfbe. A hetedik isonzói csata kezdete. Matuska Szilveszter felrobbantja a síneket a biatorbágyi vasúti hídnál. Brit-amerikai légitámadás a budapesti pályaudvarok ellen. Földrengés Várpalotán. Megszületik Arnold Schönberg, Dave Mustaine, Tim „Ripper” Owens, Fiona Apple, és Zak Starkey, Ringo Starr fia, aki később a The Who és az Oasis soraiban is feltűnik. Megjelenik a Ready to Die, Notorious B.I.G. első albuma.

Legalábbis ironikus, hogy Notorious B.I.G. első albuma napra pontosan két évvel azelőtt került a boltok polcaira, hogy nagy riválisa, Tupac Shakur a hat nappal azelőtti merénylet után belehalt sérüléseibe. És ha ízetlenkedni akarunk, az is az, hogy a Ready To Die címet kapta, ez volt ugyanis egyetlen albuma, mely még életében látott napvilágot: 1997 március 9.-én, két héttel a Life After Death című második lemez megjelenése előtt őt is elérte a golyó.

Christopher George Latore Wallace, vagy ahogy mindenki ismeri, Notorious B.I.G., Biggie, vagy Biggie Smalls 1972. május 21-én született New Yorkban. Apja elhagyta a családot, mikor Biggie kétéves volt. Becenevét tízéves korában kapta testalkata miatt, ami később is illett rá: felnőtt korára 191 centi magasra nőtt, és 130 kilót nyomott. Ő nem az a féle gengszterrapper volt, aki szerepjátékozott: tizenkét éves korában kezdett el drogokat árulni, majd tizenhét éves korában kirúgták a George Westinghouse Műszaki Középiskolából, ahová egyébkén vele egyidőben olyan rapperek jártak még, mint DMX, Jay-Z és Busta Rhymes. Ezután még több köztörvényes ügyben volt érintett, elkapták tiltott fegyverviselésért, később cracket árult, utóbbi miatt kilenc hónapot töltött rács mögött.

Rappelni tinédzser korában kezdett, az első demófelvételére felfigyelt a The Source magazin, melynek egyik rovatában feltörekvő rapperek szerepeltek. Sean Combs, ismertebb nevén Puff Daddy (vagyis P.Diddy és ezek bármilyen kombinációja/mutációja), aki akkoriban az Uptown Records A&R menedzsereként és lemezproducereként dolgozott, szerződést ajánlott neki, majd nem sokkal ezután szerepelt a Heavy D and the Boyz Buncha Niggas című dalában, amelynek hallatán valószínűleg senkinek sem jut majd eszébe Dopeman Megölöm a mikrofont című klasszikusa. Puff Daddyt nem sokkal később kirúgták a kiadótól, válaszul létrehozta saját vállalkozását a Bad Boy Records lemezcéget, ahová természetesen vitte magával Notorioust is. Neki pont ebben az időben született meg első gyermeke, T’yanna, így hát pénzügyi okokból ismét a drogdealerkedéssel kezdett kacérkodni, de Combs erre csakhamar rájött, és rávette, hogy hagyjon fel az ilyen üzelmekkel.

Ezután mindenféle vendégszerepelésekkel szerzett magának nevet, a szó szoros és átvitt értelmében is, hiszen nagyjából ettől az időszaktól szerepel Notorious B.I.G. néven, miután megtudja, hogy a Biggie Smalls már foglalt. 1994-es bemutatkozó albumát, a Ready To Die-t a keleti parti hip-hop egyik alaplemezének tartja a közvélemény, megjelenésekor a Billboard 13. helyéig jutott, négyszeres platinalemez lett, ami utólag, többé-kevésbé laikus füllel meghallgatva sem meglepő. A főhős hitelessége, a részben önéletrajzi ihletésű dalszövegek mellett a lemezen változatos hangszerelésű, vitathatatlan zeneiséget rejtő, a stílushoz képest kifejezetten hangulatos dalok hallhatók, így annak is érdemes egy próbát tennie vele, aki amúgy hét határon túl szalad a gengszterreptől, és nem csak azért, hogy megtudjuk, honnan merített annak idején többek között a Kartel.

Bár az avokádós-koncerlemondós sztori óta nagyjából tilos jót mondani Dave Mustaine-ről Magyarországon, azért ne felejtsük el azt, hogy minden hülyeségével, idióta nyilatkozatával együtt a fickó a komplett metálszakma egyik legjobb dalszerzője, hogy a ritmusgitározásáról már ne is beszéljünk. A rockzene másik őrült vöröshajú frontembere – az egyik Axl Rose, de manapság őt mindenki szereti, mert újabban a hírek szerint meglepően jó arc – ma 55 éves, és ugyan sosem lesz semmilyen népszerűségi lista elején, attól a Megadeth első hat lemeze még hibátlan, beleértve az olcsó hangzású, de ellenállhatatlan lendületű Killing Is My Business-t, és a legsötétebb drogos korszakukban készült, pontatlan feljátszás okán szétvisszhangosított So Far, So Good, So What albumot is. Az azóta megjelent lemezek meg azt bizonyítják, hogy azért a mai napig képes kitűnő metálszámokat írni befeszült barátunk, ha épp jó napot fog ki, és nem a terepjáró ülését rugdossa, hogy induljanak már.

Nem lenne teljes a mai nap Arnold Schönberg nélkül, aki ma lenne 141 éves, de sajnos már 66 éve eltávozott közülünk. Az egyik legnagyobb hatású huszadik századi zeneszerző volt, a dodekafónia és a szerializmus megteremtője. A tizenkét fokú kompozíciós technikát az addig uralkodó tonális zene alternatívájának szánta, amely a különböző dúr és moll hangnemek helyett a kromatikus skálát használja, annak minden hangját egyenrangúként kezelve. Első darabjait kilencévesen írta hegedűre. Természetesen ő sem úgy nőtt ki a földből, korai művei még szigorúan tonálisak voltak, bár a Megdicsőült éj című 1899-es vonósszextettjét bemutatóján annak szokatlan harmóniavilágia miatt hevesen elutasította a közönség.

Zenéje később egyre összetettebbé vált, fokról fokra szakított a tonalitással, jó példa erre 1911-ben komponált Három zongoradarab című műve. Zeneszerzői pályája mellett elismert zenepedagógusként tartották számon, tanítványai között olyan, később híressé vált zeneszerzők találhatók, mint Alban Berg, Anton Webern, Hanns Eisler, vagy Lou Cage, de nagy tisztelője volt Frank Zappa is. Egyesült Államokba költözése után a Kaliforniai Egyetem tanára lett. Híres könyve az 1948-ban megjelent A zeneszerzés alapjai, mely kitűnő olvasmány a téma, vagy úgy általában mindenféle stílusú zene iránt érdeklődőknek, bár ahogy az Idő rövid története, ez sem ajánlott elalvás előtt. 

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló