Hirdetés

“Nosztalgikus alkat vagyok, mint Putyin” – Tobias Forge-interjú a Ghostról + pár szó a koncertről

2019 decemberében járt itt utoljára a Ghost, emlékszem, hogy jó buli volt, eljátszottak minden slágert, úgy mentem haza, hogy tök jó este volt, tökéletesen lezárta a buli a 2019-es koncertszezonomat. Akkor még nyilván nem sejtettem, hogy a következő arénás koncertem majd csak két és fél év múlva lesz esedékes, 2022 májusában, az meg az egész elmúlt időszak szürrealitására csak ráerősít, hogy ennyi idő után a visszatérő koncertem is a Ghost lett.  

Maga a koncert egyébként nem volt kiemelkedően különleges, a Ghost mostanra meghatározó neve lett a rockszíntérnek, és magabiztosan hozzák azt a “se nem rock, de azért egy kicsit mégiscsak az, és pop, de nem klasszikus értelemben az” vonalat, amivel nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni. Azzal meg főképpen, hogy mindehhez még jön a sátános pap meg pápa külsőség is, és az egész egyszerre komoly és teljesen komolyanvehetetlen produkció. Valószínűleg a Ghost inkább azok zenéje, akik képesek a színteret nem véresen komolyan venni, és beismerni, hogy a popzene is tetszhet nekik.

A koncert hozta a kötelező köröket, régi slágerek, az új lemez legfülbemászóbb dalai, vicceskedés, sátánkodás, konfettieső meg pirotechnika, Tavaszi szél vizet áraszt, de mégis attól volt igazán jó és különleges, hogy végre volt, és pont úgy mint 2019-ben, a köztes időszak meg remélhetőleg nem ismétlődik meg.

A koncert előtt beszélgettünk Tobias Forgéval, akiről nem lehet azt mondani, hogy a Ghost énekese, mert ő maga a Ghost együttes. Mikor elmeséltem neki is az interjú elején ezt a furcsa keretet, annyit ígért, hogy jobb lesz, mint a 2019-es volt, ezt pedig valóban teljesítette. De beszélgettünk az új lemezről, a furcsa dalszerzési szokásairól, a zenekarok közti féltékenységről, az egyszemélyes zenekar működéséről és világpolitikáról. 

Az új album dalainál azt érezni, hogy mindegyik nagyon fülbemászó lett. Az történik, hogy írsz száz dalt, és kiválasztod a legslágeresebbeket, vagy csak slágereket írsz? 

Nem dalokat írok, hanem részleteket, és ezeket választom ki, majd dolgozom őket egy lemezzé. Nem úgy dolgozom, hogy írok 25 dalt, amiből aztán ki kell dobnom 15-öt, persze vannak olyan részletek, amiket nem választok ki, és nem lesz belőle dal, de azok nem a minőség miatt nem kerülnek fel a lemezre. Másrészt nagyon pragmatikus vagyok, és hiába, hogy a digitális világban élünk, a vinylek itt vannak, és keresik őket az emberek, személy szerint én is szeretem a lemezeket. Alapvetően ha vinylben gondolkodsz, akkor pontosan tudod, hogy 44-45 percnyi zenéd lehet, egyszerűen azért, mert ennyi fér egy lemezre. Hiszek abban, hogy egy lemez hosszúsága 45 perc. 

Kicsit olyan, mintha forgatókönyvet írnál, és néznéd, hogy oké, már van benne szerelmes jelenet, autós üldözés, akciójelenet, nem biztos, hogy kell bele egy újabb. Ugyanez van a lemezírásnál is, hogy vannak ezek a kis dalkezdemények, vagy nevezzük dalembriónak, és látod, hogy már túl sok lenne valamiből, ezért azt kiveszed. De nem dobom ki őket, hanem átteszem abba a stócba, amit a következő lemezhez gyűjtök, 2023 végére vagy 2024 elejére. Az én munkám az, hogy folyamatosan gyűjtsem az ötleteket, minél több kis részletet szedjek össze, és összerakjak egy olyan kollázst, amihez másfél év múlva tudok nyúlni. 

Mennyire folynak bele ebbe a dalszerzésbe a producerek vagy más dalszerzők, és mi a helyzet a Ghoulok dalszerzői ambícióval? 

Alapvetően a koncerteken fellépő zenészek teljesen kimaradnak a dalszerzésből és az egész lemezkészítésből. Ennek egyébként nagyon egyszerű az oka: mert vagy mindenkit megkérdezek, vagy senkit. Minden köztes út csak konfliktushoz vezet. Ha elkezdek kiválogatni embereket, akiket jobban belevonok a lemezkészítési folyamatokba, az problémákhoz vezet, így mindenki egyenlően elégedetlen lehet amiatt, hogy nincs beleszólása a lemezkészítésbe. Kilencen vagyunk a színpadon, sosem hallottam olyanról, hogy kilenc ember konfliktusok nélkül kijönne egymással, hiszen a legtöbbször még négy ember között is megvan az egyet nem értés. Azzal, hogy őket kihagyom, hatalmas problémáktól óvom meg magam, ilyen egyszerű. 

A producerrel pedig az a helyzet, hogy mindig van vétójogom természetesen, mert az én lemezemről van szó. Ezen a lemezen is Klas Åhlunddal dolgoztam együtt, mint a Meliorán, és ő olyan ember, akinek el kell adni az ötleted. Ha ő rákérdez valamire, hogy azt miért gondoltad, hogy úgy jó lesz, akkor nagyon pontosan, érthetően és kitartóan kell érvelned az ötleted mellett. Ha nincs melletted egy producer, akkor senki nem fogja megmondani, hogy ez a dal túl hosszú, vagy ki kellene belőle venni ezt a részt, és átrakni máshova. 

Olyan ez mint mikor te leadod a cikked a szerkesztődnek, és azt mondja, hogy figyelj, ez túl hosszú. Vagy hogy értem, mit akarsz mondani, de ez a bekezdés ezzel a gondolatmenettel bezavar, mi lenne ha kivennéd, és írnál arról külön egy cikket? És akkor rájössz, hogy tényleg, ez így sokkal jobb lett. Na ez az, amit egyedül nem tudsz megcsinálni, kell egy szerkesztő, vagy valaki külső szemlélő, akiktől sokat lehet tanulni. Olyan ez, mint a tesztvetítéseken, mikor készül egy film, meghívnak embereket, levetítik nekik, és látják, hogy a nézők ásítgatnak a film felénél, akkor tudják, hogy valami baj van, ott valami nem jó. Na én ugyanezt csinálom a producerekkel, van egy dal, ami szerintem tökéletes, de ha azt látom, hogy az emberek a felénél megunják, akkor tudni akarom, miért veszítették el az érdeklődésük. Szerintem ebből rengeteget lehet tanulni, és nagyon sokat fejlődtem emiatt mint dalszerző. Többet tudok már arról hogyan hallgatnak mások zenét, és már nem úgy hallgatok zenét mint régen. Talán emiatt nagyon sok ember, aki szintén dalszerző, azt mondja, hogy baromi furcsa az, ahogyan én szoktam dalokat szerezni. 

De ez mit jelent, mitől fura? 

Más szemmel, és más füllel írok zenéket. Olyan ez, mint a harcművészeknél, ha van egy karateklub, oda jársz, és mindig ugyanazokkal harcolsz, ugyanaz az edzőtök, akkor ugyanazokat a trükköket tudjátok. Ezért van az, hogy az igazán kiváló harcművészek más dódzsókba is ellátogatnak, elmennek mondjuk tanulni ju-jitsut máshol, edzenek más mesterekkel mindenfelé, hogy minél jobbak legyenek, minél többet tapasztaljanak, minél több trükköt ismerjenek, intuitívabbak legyenek. Tudod rólam, mert látod, hogy jobb kezes vagyok, de azt nem tudod, hogy a bal kezemmel is edzettem, és azzal is jó vagyok, és ez olyan előny, amivel jobb lehetek, mint mások. És én ezzel az analógiával állok a dalszerzéshez is. 

A Prequelle lemezetek a pestisről, járványokról szólt, aztán jött a pandémia, az új a nagy birodalmak bukásáról, most pedig a háborúról szólnak a hírek. Mennyire hátborzongató, hogy a témáid visszaköszönnek a hírekben? 

A dolgok ismétlődnek, a világ ciklikus, mint a napszakok vagy az évszakok, de a modern világban belekényelmesedtünk abba a téves gondolatmenetbe, hogy a világ lineáris. Ezt mondják a vallások, hogy születéssel kezdődik az élet, a halállal véget ér, és attól függően, hogy mit tettél az életedben, hány Üdvözlégy Máriát mondtál el, vagy mennyi pénzt adományoztál, vagy a pokolra jutsz, vagy a mennybe. És mindegy, hogy vallásos vagy vagy nem, ez a lineáris világkép hatással van az emberekre. 

De ez csak mind kitaláció, mert a világ valójában ciklikus. Mostanáig azt hittük, hogy egy olyan status quo-t értünk el, ahol a történelem a múlté, hogy a világ Hitlerei azért létezhettek, mert akkor az emberek butábbak voltak. Most már a vallás se kell, van helyette Instagram, meg influenszerek, és teljesen új szintjét értük el a tudatosságnak. De ez megdőlt már hat éve, mikor az Isis tulajdonképpen sikeresen készített egy időgépet, és Rakka környékét visszarepítette a középkorba. 

De a nyugati világunkban is van egy csomó olyan ember, aki vissza akarja tekerni az időt vagy száz évvel. Én is nosztalgikus ember vagyok, bárcsak 1994 lenne, és otthon néznénk a videofilmeket a tesómmal meg punkrockot hallgatnánk, és semmivel nem kellene törődni, szóval ilyen szempontból én is olyan nosztalgikus alkat vagyok mint Putyin, aki visszasírja a KGB-s időket vagy tudja a tököm, hogy mit. De ezek az “időgépek” megmutatják, hogy a világ ciklikus, mindig jön egy újabb Putyin vagy Hitler. Azoknak az embereknek pedig, akik szeretnének szabadon dönteni, akik nem szeretnék, hogy más mondja meg, kivel szerethetik egymást, kivel vállalhatnak gyereket, ki mellé feküdhetnek be este az ágyba, akik nem szeretnék, hogy a legszemélyesebb dolgaikban is mások döntsenek, akik harmóniában szeretnének élni az a feladata, hogy elérjék, hogy ezek a visszatérő Hitlerek egyre veszélytelenebbek legyenek. Mert ezek újra előjönnek, nincs olyan, hogy örökké tartó béke, ahogy ezeknek a diktátoroknak a birodalmai sem tartanak örökre. Amit nekünk most látni kell, hogy a fejében élő birodalom az nem ugyanaz, mint amit az orosz emberek gondolnak. 

De visszatérve a kérdésedre igazából én csak rámutatok erre a ciklikusságra. Mindig is voltak járványok, betegségek. Ezek mindig veszélyeztettek minket, és mindig úgy gondolták az emberek, hogy ezek miatt vége lesz a világnak. De a világnak többször vége is lett, hat évvel ezelőtt Rakkában is úgy gondolták, hogy vége lesz a világnak, és sokuknak vége is lett, de a város ott van, igaz romokban, de ott van, emberek élnek ott, vehetsz tejet. Minden ugyanígy marad, ezek a problémák újra előjönnek, de abban reménykedhetünk, hogy nem ugyanúgy, mint ez előtt. Ennek ellenére igazából nagyon pozitívan látom a jövőt. 

Most jelentettétek be az észak-amerikai turnét, amelyen a Mastodon lesz az előzenekarotok. Pedig 2012-ben, még ti voltatok az ő előzenekaruk. Mennyire van versengés vagy sértődés ilyenkor? 

Nagyon jó barátságban vagyok Troy-jal, Brannel és Billel is a Mastodonból, remélem, hogy bennük nincs semmi rossz érzés, és azt feltételezem, hogy örülnek, hogy együtt turnézunk, mert az előző alkalommal is nagyon jó volt, és nagyon jól éreztük magunkat együtt, nagyon jól szórakoztunk. 

Nagyon érdekes ez, mert sokáig problémánk volt azzal, hogy sok zenekar mondta azt, hogy nem szeretnének előttünk játszani. Hiába, hogy nagyobbak voltunk, vagy számokban többet hoztunk, de úgy gondolnak még mindig ránk, mint egy új zenekarra. 

És ez probléma? 

A hard rock és metál színtéren igen, ott évgyűrűkben kell gondolkozni, és bár ugyanaz a cél, hogy sokan jöjjenek a koncertre, van az a beidegződés, hogy az a zenekar lép fel legutoljára, amelyik a régebben alakult. Ez emberi dolog, de nagyon sok megbeszélésen és vitán vagyok túl, mert nagyon szerettem volna, ha bizonyos zenekarokkal mennénk turnéra, és a közönségnek meg a promótereknek is az a jó, ha az előzenekar is nagyon erős. Nem tudom, talán mostanra értük el azt a szintet, hogy már elfogadottak lettünk annyira, hogy nem gáz egy ismert vagy régebb óta a színtéren mozgó zenekarnak előttünk fellépni. Nem tudom, hogy a Mastodon eddig ezt ellenezte-e, mert eddig nem is merült fel ez a párosítás. Ők csinálták a saját dolgukat, én az enyémet.  

Én úgy vagyok ezzel, hogy múltkor vendégül láttak, nagyon jól éreztük magunkat, nagyon jól bántak velünk, most jöjjenek át ők, hadd lássam én vendégül őket most, hogy nekem is elég nagy ehhez a konyhám, le tud ülni benne mindenki.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,020FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk