Hirdetés
Hirdetés

Női hangot képviselő rap az élvonalban – Interjú Sisivel

Kicsivel több, mint egy évvel első dalának megjelenése után, SISTEMATIIK címmel megjelent Sisi első EP-je, amelyen szerepel egy közös dal Lil Frakkal, jelölték Fonogramra és egy komoly kampány kapcsán is előkerül a rapper neve. A lemezről, a férfi-női rapper kérdésről és a jövőről beszélgettünk Sisivel.

Hirdetés

Hogy érzed, mikor kezdődött igazából a te rap pályafutásod?

Az első dalomhoz, azaz a Yallahoz fűzném, ami picit több mint egy évvel ezelőtt jelent meg. Onnantól éreztem azt, hogy tényleg benne is vagyok abban, amit csinálok, nem csak úgy random jött az alkotás.

Vissza tudsz emlékezni, hogy egy éve miben volt más az életed?

Arra emlékszem, hogy egy évvel ezelőtt még nagyon durván elveszve éreztem magam, mert oké, hogy voltak jó visszajelzések, de még nem rajzolódott ki egyáltalán az az út, hogy biztosan melyik irányba fogok menni, akkortájt szerződtem le az Escape Plan Recordingshoz is. Emlékszem, hogy még a szerződéskötés előtt is, meg mielőtt még bármilyen kiadó szóba jött volna, nagyon vacilláltam. Az egy kifejezetten stresszes időszak volt. Szerződés, vagy nem szerződés, kiadó, vagy nem kiadó, meg egyáltalán működni fog-e? Akkor még csak kettő trekkem volt kint, és nagyon nem vágtam, merre lesz az arra, csak reménykedtem, hogy jó ösvényt találtam meg.

Lehet azt mondani a mostani pörgős mindennapokban, hogy jelöltek Fonogramra, Lil Frakkal dolgoztál együtt, és megjelent az első EP-d, hogy felszabadultabb vagy mint egy évvel ezelőtt?

Egymillió fokkal megkönnyebbültem. Az, amin több, mint egy évig bizonytalanul dolgoztam, most végre visszajön. Viszont igyekszem ugyanúgy alázatos maradni. Nem mondom, hogy most már akkor mosom kezeimet, és innentől nem kell csinálnom semmit, mert még csak most kezdődik az igazi munka.

Mennyi ideig dolgoztál a mostani EP-n?

Elég diverz, mert a Blahát már hónapokkal a megjelenés előtt elkezdtem írni, de például az Asztát a megjelenés előtt két és fél héttel írtam meg. Nagyon különböző. Csak abban voltam biztos, hogy akarok old school beütésű trackeket, amikre lehet bólogatni, és teljesen természetesen alakult ki az egész.

Mi inspirál téged, hogy a te szavaiddal élve kiguruljon belőled egy dal?

Mondhatni hiperérzékeny vagyok. Ez gyerekkoromban kicsit hátrány volt, vagy inkább kihívás, de most ezt az előnyömre fordítottam. Nagyon intenzíven élem meg azt, ami történik velem, így főként ennek köszönhetően születnek zenék.

És ezeket rögtön dalokba tudod önteni?

Nem mindig rögtön, de általában, ha van bennem egy érzés, ami nagyon erős, és nagyon mély, márpedig sok ilyen van, akkor előbb-utóbb nem tudom megállni, hogy ne üljek le és kezdjek el írni. Ilyenkor van az, amikor csak úgy kigurul. Ezért is diverz, hogy az EP hogyan készült. Mindig amilyen hangulatom volt írásnál, az határozta meg, hogy milyen gyorsan halad az adott dal. Ami kicsit komorabb, ami mély érzésű, az több idő volt, amik viszont bohókásak, azok csak úgy kicsúsztak.

Van ez a bűvös 420-as szám is, amit elég sok helyen lehetett látni tőled. Ez az EP megjelenése miatt bűvös, vagy van ennek valamilyen más vonzata is?

A kannabisz kultúra megóvása és ápolása érdekében mindig szeretek valami emlékezetes dolgot csinálni április 20-án, és idén ezen a napon ennyit tudtam tenni, hogy adtam az embereknek egy jó kis EP-t, amit meghallgathatnak a Dunaparton. Arra nem egészen emlékszem, hogy tavaly ilyenkor mit csináltam, ami egy erős jele annak, hogy jó nap volt. Idén is arra gondoltam, hogy ez egy milyen varázslatosan felszabadult nap lesz, közben meg vágtam a „Tsingling” videóklipjét, interjút adtam, és megfeszülve ültem a laptopom előtt. A Mikee Mykanic-kal közös esti fellépésünk végül meghozta a flow-élményt!Általában nem viszem túlzásba az ünneplést, ha valami dolgom van, akkor arra fókuszálok, és csak este jövök rá, hogy ja, ma van 420, és közben meg egész nap dolgozom.

A SISTEMATIIK EP-n szerepel egy közös dalotok, a „TSINGLING” is Lil Frakkal. Hogyan kezdődött a közös munkátok?

Volt egy olyan ötletem, hogy szeretnék egy felvételt, amin rajta vagyunk egy csomóan. Ezt ettől függetlenül, hogy most nem jött össze, még mindig szeretném. Egy olyan számot, amin Krúbi, Gege, Frakk is szerepel, de mivel ez nem jött eddig össze, így a másik ötletem az volt, hogy akkor csak Frakkal hozzunk össze ketten egy közös számot. Egyszer találkoztunk egy fotózáson, és volt egyfajta vibe-ja, amitől azt éreztem, hogy kicsit olyan, mint én fiúban, és úgy voltam vele, hogy a „TSINGLING” pont olyan, amivel mindketten tudunk azonosulni.

Az egész számot ketten raktátok össze?

Valamikor találtam egy beatet, amire nekiálltam írni egy szöveget, de talán akkor még csak a refrén volt meg. Az viszont teljesen beragadt és másnap úgy keltem, hogy a „tsinglinglingling” ment folyamatosan a fejemben. Akkor már egyértelmű volt, hogy rajtam kívül csak a Frakk van, aki ilyen kajla, és felhívtam, hogy gyere „kajláskodni” egy klipbe, ő meg mondta, hogy jó, küldd el. Aztán megcsináltam a demót, elküldtem, azon már rajta volt az én verzém, ő meg mondta, hogy ez nagyon király. Rá egy hétre ő is rárakta a sajátját, aztán találkoztunk és forgattunk is hozzá egy jó kis klipet.

Abban a klipben összesen hány helyszínen forgattatok?

Egyébként fogalmam sincs, mert a klipet annyira kutyafuttában vágtam, hogy minden felvételt, amit csináltunk, összeömlesztettem. Az volt a koncepció, hogy kimegyünk a Deákra és ott egy telefonnal felveszünk jeleneteket. Ráadásul a telefonom mostanában rosszalkodik, és néha megtelik a tárhely, pedig alig van rajta valami. Az idézőjeles forgatás közepén is ez volt, megtelt a tárhelyem, és akkor Frakk telójával kellett folytatni, szóval ezzel is ment a kavarodás. Meg kiküldtek egyszer a Gozsduból minket. Az volt a terv, hogy odamegyünk, elkezdünk videózni, és lesz valami. Ennek mentén elkezdtünk random dolgokat, random helyeken felvenni.

Tervezel mostanában nagylemezt?

Novemberben szeretnék egy albumot. Most ugye kint van az EP, jön majd egy-két single, aztán októberben vagy novemberben jó lenne egy lemezt kiadni.

Téged egy komolyabb mozgalom kapcsán is érint ez a férfi-női rapper kérdés, és most is, ahogy a nagyobb neveket említetted, feltűnő, hogy kizárólag férfi rapperekről beszélünk, mivel Magyarországon viszonylag kevés ismert női rapper van. Mi az, amiben ez megnyilvánul, hogy ez a műfaj nem annyira bejáratott a nők körében?

Ez egy jó kérdés. Nem tudom. Én azért kezdtem el rappelni, mert éreztem, hogy nincs itthon olyan rapper, aki azokat az értékeket képviseli, mint én. Én is feltettem ezt a kérdést magamnak, és részben így jött a motivációm, meg az inspirációm, hogy ezt akarom csinálni. Nem a legegyszerűbb szakma, főleg nem egy nőnek. Nem egy lányos, hercegnős dolog, vagyis vannak részei, amik tudnak azok lenni, de más részei meg elég megterhelők. Nem beszélve arról, hogy a közönség, nem tudom, hogy csak Magyarországon-e, de nagyon szigorú tud lenni, és nem mindegy nekik, hogy mit nyom az ember. Van egy megfelelési kényszer is, meg kevés az eszköz is általában. Nem mindenki ismer három producert, négy hangmérnököt, meg két videóst, szóval ez is közrejátszik.

Nekem is hasonló felvetésem lett volna ezzel, amit mondasz, hogy a közönség nehezebben fogadja be a női előadókat?

Igen, lehet, hogy az van, hogy van egy csomó női rapper is, csak egyik sem olyan „ground taking”, mint például Hofi, vagy Krúbi. Legalábbis nem tudom, hogy van-e ezeket a srácokat megközelítő női rapper. Hamarabb kritizálják a nőket szerintem, és ezért talán hamarabb veszti el a női előadó a motivációját, hogy folytassa.

Melyik identifikálódott hamarabb, te, mint rapper, vagy te, mint női rapper? A kezdetektől fogva tudtad, hogy nehéz vállalkozás lesz nőként betörni ebbe a szakmába?

Az elejétől fogva éreztem ezt. Emlékszem, amikor a legelső stúdiózásra lementem, amikor még csak mutogattam a saját zenéimet a producernek, akkor mondtam, hogy egyszerűen úgy érzem, hogy nincs egy olyan női hang, aki olyan értékeket képvisel, amiket szerintem jó lenne, ha valaki képviselne. Ez kifejezetten megfogalmazódott bennem, hogy én szeretnék az lenni!

És ezt egy elég nagy kampányban is hangsúlyozod, ugyanis a Spotify Equal Hungary aktuális nagyköveteként New York-i Times Square óriáskivetőjén is ott leszel. Tudnál mesélni erről a mozgalomról?

A programnak a keretein belül bekerülök a Spoty Equal Hungary lejátszási listájába, és én leszek a borítója ennek a listának. Én minden olyan dolgot szeretek képviselni, amit úgy érzek, hogy érdemes. Az, hogy manapság ilyen kevesen vannak nők, valószínűleg azért van, mert általában azt éreztetik velünk, hogy nincs helyünk a szakmában, és pont egy ilyen equal kampány az, ami a legjobb arra, hogy ennek hangot adjak és reprezentáljam is, hogy nem csak egy rapper vagyok, aki szereti előadni, hanem kifejezetten harcolok is azért, hogy megdöntsük a sztereotípiákat, és képviseljük azt, hogy mi is tudunk erősek, határozottak és markánsak lenni. De ettől függetlenül ugyanazokról a nőkről van szó, akik elviszik a gyereket oviba, kimossák a ruhát, meg akik gondoskodnak a családról. Kicsit ez ilyen super power nekem.

További információk Sisi közösségi felületein és streaming platformjain

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók