A volt Oasis-tag, Noel Gallagher egy rádiós interjúban azt nyilatkozta, hogy akkor sem alakítaná újra az Oasist, ha a világ összes éhező gyerekének élete múlna rajta. Pedig öccse, Liam szerint 2015-ben elképzelhető egy nagy testvéri összeborulás, amire a bátyó azt válaszolta, hogy ha ez így lenne, akkor a kisebbik Gallagher nem próbálta volna őt nemrég beperelni. Szerinte azért se lenne jó ez az ötlet, mert manapság minden együttes újraalakul és hirtelen nagyobbak lesznek, mint valaha.
Ez az Oasis esetében nem működne, mivel – elmondása szerint – egy ideig ők voltak a világ legnagyobbjai, amit már nem lehet hasonló módon megismételni. Az utóbbi 35 évben az Oasis volt a legnagyobb durranás Nagy-Britannia történetében, ezért nem is érti miért lenne szükség erre az egészre: „Talán a rajongók miatt? Soha senki le se szarta a rajongókat az Oasisben. Ennyi.” – mondta az énekes. Az idősebbik Gallagher kitért Mario Balotelli futballistával való barátságára is, akit legalább akkora elmebetegnek tart, mint a saját testvérét. Az extravagáns focista szerinte egy alapvetően jó gyerek, de elég ránézni, hogy az ember lássa, hogy egy ördög lakozik benne. Ő pedig tudja, hiszen: „Nekem is van egy testvérem, aki totálisan őrült.”