Hirdetés
Hirdetés

Nincs hétköznap – Lukovich x Fakapoe x Erdős Viola x Nagyváradi Nelli

Lángoló Premier

Bő egy év telt el azóta, hogy Lukovich András, a Gyík zenekar gitárosa saját projekttel jelentkezett. Akárcsak az előző dalban, ismét itt van vele együtt Fakapoe, valamint Nagyváradi Nelli, ám ezúttal Erdős Viola is magára vállalt egy verzét.

“Igazából legkésőbb tavaly ősszel akartam kijönni ezzel trekkel, akkor már készen volt a dal 80%-ban, aztán végül a szigorú ütemtervhez képest egy évet sikerült csúszni vele, de legalább az évszakot tartottam. A zene és a refrén volt meg először, azzal kerestem fel Fakapoe cimborámat, majd rajta keresztül Erdős Violát. Mind a ketten rögtön elkapták a varázsgömböt és nagyon tetszik, amit és ahogy szövegelnek. A refrént ezúttal is a mindig nagyszerű Nagyváradi Nelli énekli, a produceri munka pedig Balogh Borsa aka Űrlénykirály keze munkáját dicséri. Hatalmas köszi és magaspacsi mindegyiküknek! A Nincs hétköznap szerintem egy igazán laza és őszinte 2 és fél perc lett, amire megérte ennyit várni. A klipet Kiripolszky Csongor készítette, külön köszönet neki, ezer éve nem hintáztam ilyen jót. Amúgy a következő dalok már a csőben vannak, az is lehet, hogy még ebben az évben összeáll egy EP.”

Erről van szó:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók