2024. október 13-án ismét Budapesten a Nick Cave & The Bad Seeds! Az augusztus végén megjelent új album, a Wild God turnéjának európai szakasza ezekben a napokban indul a németországi Oberhausenben, és az idei ősz hetedik vasárnapján ér Magyarországra, ahová több mint hat év után tér vissza a zenekar. A mostani koncert a 2021-ben elmaradt fellépés pótlása is egyben, szóval minden adott egy igazán emlékezetes estéhez.
Mindehhez, és persze a koncert előtti ráhangolódáshoz most mi is hozzájárulunk a magunk szerény eszközeivel, ugyanis a koncertet szervező Charm Music jóvoltából a ma induló kétrészes nyereményjátékban két olvasónk egyrészt belépőt nyerhet a koncertre, másrészt további értékes ajándékok is gazdára várnak: az első forduló nyertese az új album, a Wild God vinyl változatának boldog tulajdonosa lehet, a második forduló nyertese pedig Nick Cave Hit, remény és vérontás című, Seán O’Hagannal közösen jegyzett beszélgetőkönyvéből kap egy példányt, amiről egyébként megjelenésekor mi is írtunk.
A kvíz helyes kitöltéséhez nem árt, ha ismeritek a zenekar és a frontember munkásságát, de kis utánajárással nem okozhat gondot a helyes válaszok kiválasztása. Az első forduló kérdéseit a beágyazott kérdőívben találjátok!
Nem kötelező, de megköszönjük, ha ajánljátok a részvételt másoknak, esetleg megosztjátok ezt a cikket, vagy a koncert Facebook-eseményét az idővonalatokon! A jelentkezési határidő: 2024. szeptember 29., vasárnap éjfél. Másnap reggel sorsolunk, a nyertest e-mailben értesítjük, és aznap indul a második forduló is. A játék során beérkezett adatokat a sorsolás után töröljük az adatbázisunkból.
További információk a Charm Music Hungary felületein és a koncert Facebook-eseményén! Jegyek még kaphatók a Ticketportal hálózatában!