Hirdetés
Hirdetés

Never Again – Ilyen a Hybrid Drummer Trio

hbyriddrummer.jpg

A Hybrid Drummer Trio 2018-ban alakult Jancsovics Máté ötletéből kiindulva, azzal a céllal, hogy az elektronikus klubzene különböző műfajait szólaltassák meg a színpadon élőben, hangszereikkel. Kihasználják a mai technika adta lehetőségeket, hogy vissza tudják adni ezeknek a stílusoknak az energikus hangzásvilágát, ezzel többletélményt nyújtva a megszokott klubhangulathoz. Koncertjeik DJ szettekhez hasonlóan vannak felépítve, azaz egy este egy kiválasztott műfajon belül mozognak, így a közönség könnyen rá tud kapcsolódni a hullámokra. A trióhoz néha vendégénekesek és MC-k is csatlakoznak a koncerteken. Olyan elektronikus tánczenei stílusokban adnak elő, mint a house, techno, drum and bass, trap, dubstep és ezek válfajai. 2019 elején rögzítették első, Recycled Words című EP-jüket, amin 3 dal található. A megjelenés mindegyik számnál live session videóval egészül ki.

Jancsovics Máté a következőket mesélte a lemezről:

2019 januárjában felvettünk három dalt, ami a Recycled Words EP anyagát képzi. Ezek az első hivatalosan megjelenő felvételeink, és a dolog bemutatkozóanyag-jellegét az is mutatja, hogy a három szám teljesen más műfajt képvisel az elektronikus zenén belül. Az egyik (Orange and Purple) egy instrumentális, gyors neurofunk / drum and bass; mindenképp szerettem volna egy drum and bass dalt az EP-re, mert ez a stílus volt, ami legelőször megfogott és inspirált, hogy ilyen zenékre doboljak. Van egy trappes lüktetésű lassabb szám is (Never Again), amiben Dure énekhangjából csináltuk vokóderrel a verzét. A harmadik dal (Friendship) egy houseos, kicsit törzsi, végig táncolható track és szintén megjelenik benne emberi hang.

A dalokhoz készült videók ezekben a hetekben látnak napvilágot, a Lángolón most a másodikat nézhetitek meg:

De azért az elsőt is:

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló