Hirdetés

Never Be – Premieren Lengyel Johanna első saját dala a PASO billentyűsével

Never Be címmel megjelent Lengyel Johanna (Best of Geszti, Sztárban Sztár Leszek) első saját dala, melyben az Egyesült Államokban is tanult énekesnő a szociális média uniformizáló hatásáról énekel. A Benkő Dávid billentyűssel (PASO, Subtones) közösen írt souldalhoz készült videóklip családi koprodukció eredménye, hiszen a kamerafelvételeket Johanna édesapja, Lengyel Sándor és testvére, Lengyel Marcell készítették, a vágó pedig maga az énekesnő volt.

Az énekesnő a dal szövege kapcsán elmondta:

„A mai világban nagy a nyomás, ami a külsődleges megnyilvánulásokat akarja előnybe hozni. Így azonban csak egyfajta homogén személyiség születhet a társadalomban és háttérbe szorulhat az emberek eredetisége. Amikor én is beleesek egy-egy ilyen hullámba, néha már úgy érzem, mintha megszűnnék. Egy másolat leszek. Ez a dal engem is arra biztat, hogy jó kapcsolatban tudjak maradni önmagammal.”

Benkő Dávid, aki a dal zenéjét szerezte és hangszerelést készítette:

„Amikor először együtt zenéltünk, egyből magával ragadott Johanna érett és érzelmes kifejezésmódja és karakteres hangja. Sokoldalúságát mutatja, hogy az éneklés és az alaposan kidolgozott vokálszólamok mellett Ő írta a dalszöveget, valamint az énekdallamot is, ami garantálja a hiteles előadást.”

A dal szövegét jól kiegészíti az autentikus soulzenei hangzás, a telt fúvósszólamok és a stílus egyik védjegyévé vált Hammond-orgona, mely a videóklipben is megjelenik. A zenei munkában fontos szerepet játszott a multiinstrumentalista-producer Mihalik Ábel (Abel Label), aki a hangfelvételek és a keverés mellett dobon, basszusgitáron és gitáron is játszik. A soul hangzást ízesítő fúvóskarban Subicz Gábor (Subtones, Modern Art Orchestra) trombitán, Ülkei Dávid (Modern Art Orchestra) alt- és tenorszaxofonon, Vajay László (PASO) pedig harsonán játszik.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
875FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk