Hirdetés

Nemváltó műtét és muffineső – klipmegosztás

Harmadik részéhez érkezett Martin Solveig vicces, önironikus, sportpályákat kedvelő videószériája: a francia dj és producer ezúttal nem a Roland Garroson, hanem a Stade de France-ban parádézik. A tavaly már a világűrt is elérő brit Monarchy klipjében muffineső közepette nővé alakítanak egy fiút, Big Boi és a nagyszerű Janelle Monae pedig egy képregényszerű videót készített. A győri Ketioz lakótelepi klipjében a szürke házaknál érdekesebb egy szép szempár, az Anti Fitness Club videójában meg leginkább rajongók szerepelnek, de a biztonság kedvéért feltűnik Fluor Tomi is. Itt az eheti klipmegosztás.

Martin Solveig feat. Kele – Ready 2 Go

A francia Martin Solveig igazán jól elvan mostanában. Azon túl, hogy Hello című számával az elmúlt egy év egyik legnagyobb dance slágerét hozta össze, valamint készül Smash című ötödik nagylemeze, azzal üti el az idejét, hogy több mint tíz perces, nagyszabású kisfilmeket forgat. A szintén Smash című videószériának tavaly két darabja jelent meg: nyáron a Hello igazán vicces, a Roland Garroson forgatott teniszezős klipje, Bob Sinclar, valamint több teniszcsillag közreműködésével, az év végén pedig a Szingapúrban játszódó második rész, amiben több részlet is hallható volt az idén megjelenő lemezről. Azóta eltelt fél év, és most itt a sorozat harmadik része, ami az elsőhöz hasonlóan szintén egy új dal klipje és újra egy sportpályán játszódik. A megkezdett sztori folytatásában Solveig a francia futballválogatott március 29-ei, Horvátország elleni barátságos mérkőzése előtt, kissé kalandos körülmények között a Stade de France-ban adja elő a Ready 2 Go című számát, de persze a 11 perces, az előzőekhez hasonlóan szintén nagyon szórakoztató, öniróniától cseppet sem mentes klipben történnek még egyéb dolgok is. Bár együtt a három videó több mint fél óra, érdemes időt szánni rájuk és akár egyszerre végignézni őket.

Big Boi feat. Janelle Monae – Be Still

Az OutKast duó egyik felének tavaly nyáron jelent meg szólóalbuma Sir Lucious Left Foot: The Son of Chico Dusty címmel, ezen hallható a nagyszerű Janelle Monae közreműködésével készült Be Still, aminek nemrég megjelent képregényes klipjében vannak sötét, szürke sikátorok, vörösen izzó lokálok, pomponos lányok, meg persze Janelle Monae és Big Boi. A videó közben Kicsit olyan érzése van az embernek mintha egy közepesnél gyengébbre sikerült gettó-Sin Cityt nézne, ráadásul mindez négy és fél percen keresztül még ráadásul elég unalmas is, úgyhogy, akárhogy is nézzük, nem neveznénk ezt egy jól sikerült klipnek.

Monarchy – I Won’t Let Go

Ez a kéttagú zenekar mindössze két éve létezik, idáig még első nagylemezük sem jelent meg, azt viszont már elérték, hogy az egyik koncertjüket egyenesen Cape Canaveralből sugározták a világűrbe tavaly nyáron. A debütáló albumuk most májusban érkezik, az anyagot egyebek mellett ez a dal és a hozzá készített klip igyekszik beharangozni. A nemrég megjelent videót Roy Raz rendezte, és azt nézhetjük meg benne, hogyan válik nővé egy futurisztikus műtőben egy egyébként sem túl férfias férfi, miközben egy kopár erdőben muffinszerű sütemények hullnak az égből. A klipben van továbbá tehén, hegesztőmaszkos emberek, esztétikusan fröccsenő vér, és a végén még egy csókjelenet is, bár arra nem mernénk megesküdni, hogy ez milyen nemű emberek között zajlik. A klip emlékezetes, annyi biztos.

Ketioz feat. Rambo & Hajnalke – Nekünk a zene

Az év elején jelent meg a győri Ketioz Kapitális K című második szólóalbuma, rajta ezzel a számmal, amihez március végén készült el a videó, Random és Tom Colorline rendezésében (további infók a videó YouTube-oldalán). A klip érdekessége elsősorban a szereplők körül megjelenő feliratokban rejlik, amik viszonylag ötletesen reagálnak a számban elhangzottakra, ezen kívül pedig kifejezetten sokat dobnak a videón az énekesnő határozottan szép szemei, amiknél sajnos sokkal többet láthatjuk a lakótelepi házakat. Fordítva jobb lett volna.

Anti Fitness Club – Végső kiáltás

Az Anti Fitness Club egyszer már szerepelt a klipmegosztásban, akkor egy olyan videóval, amiről az együttes frontembere többek között azt mondta, úgy érzi, hogy az "nem csak a zenekar életében lehet mérföldkő". A tinik körében népszerű banda új klipjében ezúttal a speciális effektek elmaradtak, helyette rajongók által készített felvételekből vágták össze a videót, a legkreatívabbat pedig ráadásul egy "környezettudatos okostelefonnal" jutalmazták. Annak érdekében pedig, hogy a klipben ne csak vasalt hajú fiúk és lányok legyenek láthatóak, a zenekar pár ismert előadót is felkért a klipben való részvételre, így láthatjuk az együttes rajongói mellett a dalra playbackelni többek között Döglégy Zolit, Fluor Tomit, Bereczki Zoltánt, Kowalskyt, vagy például a mostanában a klip szerint is okkersárga Tóth Gabit. Mostantól annak, aki tudni akarja, milyen közönségre számíthat, ha a 13 éves unokahúgát kell elkísérni egy környezettudatos AFC-koncertre, csupán ezt a videót kell elővennie. És ezzel mindent elmondtunk.

Hirdetés

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
873FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló