Hirdetés
Hirdetés

Némafilmhez zenél Egyedi Péter, Hó Márton és Norbert Kristof

A Majdnem Híres Rocksuli, könnyűzenei menedzserképző iskola diákjai arra vállalkoztak, hogy gyakorlatuk részeként összehoznak egy túlzás nélkül izgalmasnak mondható akusztikus estet, három ismert fiatal énekes-dalszerző, Egyedi Péter, Hó Márton és Norbert Kristof közreműködésével. A május 17-én a Hunnia Art Bisztróban megrendezésre kerülő est különlegessége, hogy az egy szál gitárral előadott dalok az 1918-as Vorrei Morir – Szeretnék meghalni című magyar némafilmet fogják kísérni, megadva az alkotásnak így a hiányzó hangot.

A fellépőket minden bizonnyal nem kell bemutatni a Lángoló Gitárok rendszeres olvasóinak és a hazai kortárs könnyűzene iránt érdeklődőknek, akiknek viszont mégis, most az alábbiakban pár mondattal képbe kerülhetnek.

Egyedi Péter a sokak által "magyar Foo Fighters"-ként emlegetett Óriás zenekar frontembereként számos teltházas koncertet tudhat már maga mögött. Emellett az Isten Háta Mögött basszusgitárosa és Mindenkinek megvan a maga története címmel akusztikus esteket is tart.

A Hó Márton és a Jégkorszak formáció bemutatkozó lemeze tavaly ősszel jelent meg Dalok a fürdőszobából címmel, melyet lelkesen fogadott a hazai indie közönség. Az albumot egy lakásban vették fel, rajta a lo-fi zenei világú dalok szellemes dalszövegekkel párosulnak.

Az egy szál gitárral fellépő dalszerző-énekeseket itthon szinte évekig egyedül képviselő Norbert Kristof mára már sok zenei projekten túl van, egyedi hangszíne és melankolikus dalai viszont változatlanul lelkes közönségre találnak.

Lajthay Károly, akit a világ első Drakula filmjének rendezőjeként is jegyeznek, 1918-as, Vorrei Morir – Szeretnék meghalni című filmjében (ebből látható a fenti animált kép) egy előkelő lány lezüllésének történetét meséli el, amit valóságos és elképzelt történéseket váltogató cselekményvezetés jellemez, amivel a huszadik század második évtizedének végén jócskán megelőzte korát. A Rex Filmgyár által készített, Gombaszögi Frida és Sík Rudolf főszereplésével készült, lassan száz éves film 2002 őszén került haza Moszkvából, a korai magyar filmművészet egyik fontos alkotása.

Bővebb információkért a rendezvényről ide érdemes kattintani.

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,050FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló