Hirdetés
Hirdetés

Nem, nem, nem – Új dal Ember Márktól, a Vígszínház színészétől

embermark.jpg

Ember Márkra korábban már a színház és filmkedvelők korábban felfigyelhettek, hiszen a Vígszínház fiatal színészéről szerepei által régóta tudható, hogy énekesként is megállja helyét. Önálló előadói – dalszerzői munkássága során azonban a most bemutatásra kerülő Nem, nem, nem még csak a második a sorban. A lírai hangvételű dal zeneszerzője és szövegírója is Márk volt, hangszerelését a Follow the Flowból ismert Furák Péter készítette. Ember Márk:

Szerintem nem szerelmes dal. Azt a furcsa állapotot fejtegeti, amikor azt érezzük, hogy valami/valaki, amit/akit állandónak hittünk, eltűnni látszik, de mi nem tudunk semmit sem tenni azért, hogy ez ne így legyen. Azt gondolom mindenki tapasztalta már ezt a tehetetlenséget. Az is, akit mondjuk elhagyott a szerelme. Neki biztos szerelmes dal lesz. És ez így van jól.

Az elmúlás témáját feszegető dalhoz Jenőfi Dániel rendező forgatott klipet. Ember Márk:

A koncepció tekintetében alapvetően szabad kezet kaptunk, egy fix megkötéstől eltekintve. Márk kifejezett kérése volt az időmotívum képi megjelentetése a klipben. Ez nem is olyan egyszerű feladat, mint amilyennek látszik. Az elmúlás, elmúló idő és az óra, órák összekapcsolása az első perctől fogva cél volt, ehhez kerestük meg a legkifejezőbb helyszínt. Az Órák házában a  közel 800 óra között rögtön éreztük, hogy megvan, ez lesz az! A járó és az álló órák keveredése, egymásmellettisége csodásan fejezi ki azt, amit látni szerettünk volna: annak ellenére, hogy a mi életünkben épp rögzült és megállt a pillanat, mások életében az idő tovább folyik.

És akkor itt a klip:

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló