Hirdetés
Hirdetés

Nem más bőrébe kellene belebújni – Itt a Godgiven új klipje

godgiven_2015.jpg

A Godgiven zenekar punk metalt játszik. Eddig akármilyen számot próbáltak írni, a végén úgyis mindig az lett belőle. Aztán az elmúlt évek turnétapasztalatai alapján, az új anyaggal már tudatosan indultak ebbe az irányba, és az MMP stúdióban lehetőségük is nyílt megvalósítani ezt a stílszerűen nyers, koszos hangzást. Áprilisban jelenik meg a harmadik, Out of Box című EP-jük, ennek a felvezetése a Lángoló Gitárokon debütáló első klipes dal, a Do not Cover.

Győrffy András, a zenekar vezetője az alábbiakat mondta a videóról:

A címben foglalt téma nagyon aktuális manapság, és isten őrizz, hogy bárkinek a lelkébe gázoljunk tribute ügyben, de azért csak megénekeltük a mi álláspontunkat is. Persze ízlés és hozzáállás kérdése, hogy kinek elég ez, és kinek van igénye valódi produkcióra. Viszont azt az érzést semmi nem helyettesítheti, amikor a közönség a saját dalaidra őrül meg, és évek múlva is ezt emlegeti. Vagy rajongóként azt a segítséget, amit gyerekként nyújtott nekünk egy Slayer- vagy Pantera-lemez. Nem más bőrébe kellene belebújni, hanem ezeket az értékeket továbbvinni. Persze-persze, tudjuk, hogy a tribute bandák tagjainak is van saját zenekaruk, és mindez csak a móka kedvéért van, de ezt színpadi produkcióként más műfajokban nem tisztelgésnek, hanem hakninak szokás nevezni. A klipet az őszi balkáni és hazai turnénkon forgattuk, és pont a leírt pozitív üzenetet szeretnénk vele erősíteni: ez az a vibrálás, amiért érdemes zenélni és koncertre járni, semmi más nem számít.

A Godgiven 2012-ben alakult, folyamatosan járják az országot, akár előzenekarként a Cadaveres, Blind Myself, Leander, Don Gatto társaságában, később a Szeggel közösen, majd önállóan. Bulgáriába, Szerbiába és Romániába már visszajárnak, a közeljövőben pedig irány nyugat. A punk metal skatulyát a jó öreg Fritz húzta rájuk, ők pedig büszkén vállalják. Az Out of Box anyagon zeneileg a punkosabb, megszólalásban a sludge-groove-féle „kocsma-metal” felé, szövegileg pedig a kritikusabb, provokatívabb irányba moccantak.

Szigorúan semmi politikai, vagy vallási témát nem érintünk, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem érdekelnek minket. Helyette próbálunk tükröt tartani a hallgatóság elé olyan témákban, amelyek közvetlenül is érinthetik őket. Ezért is Out of Box a címe, mert nem akarunk senkinek megfelelni, úgyis mindig az ösztönös tetteinkkel tudunk érvényesülni 

– tette hozzá Győrffy András.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló