Áprilisban túlzás nélkül történelmi jelentőségű klubkoncertre kerül sor az A38 Hajó születésnapi hétvégéjén, hiszen végre Budapestre jön a hardcore/punk történetének egyik legnagyobb hatású zenekara, az idén 30 éve megalapított. A méltán hiánypótló eseményre a készlet erejéig exkluzív bundle-jegyek is kaphatók, amikhez egy különleges pólóminta és poszter is jár, de így is érdemes lesz sietni a jegyváltással, hiszen borítékolható a teltházas stagediving-örömünnep a Start Today időtlen, örökérvényű dalaira.
Ha van zenekar, aminek minden tagja alapjaiban határozta meg egy szubkultúra jelenét és jövőjét, az biztosan az 1987-ben életre hívott Gorilla Biscuits volt: a CBGB’s vasárnapi matinéi jóvoltából életre hívott formációban minden egykori és teljes értékű tag alapjaiban járult hozzá a hardcore/punk megújulásához és hangzásbeli felfrissüléséhez. Persze könnyelműségnek hathat legendásnak nevezni egy olyan múltat, mikor egy zenekar első koncertjét a Token Entry szervezi – a név is a dobos Ernie Paradától jött: egy akkor népszerű, központi idegrendszerre ható drogot hívott a szleng majomszarnak a nagyméretű pirulák miatt –, első demó utáni dalára, a Better Than Youra egyből felfigyel a hardcore/punk fellegvár Revelation Records, de mindez korántsem volt véletlen. A méltán legendás Demo2 falai között rögzített bemutatkozó anyagra a hasonlóképp legendás Don Furyt nyerte meg a zenekar producernek, aki nélkül a Sick of It All, a Shelter, az Agnostic Front vagy a Quicksand sem teljesedhetett volna ki, ez pedig garancia volt a nemzetközi áttörésre. A Gorilla Biscuits lelkesedése pedig túlmutatott a zenei lehetőségek sokszínűségén – Alex Brown a Schismmel alapjaiban határozta meg a fanzine-ek jövőjét, Walter Schreifels bármihez nyúlt bármilyen műfajban a post-hardcore-tól az énekes-dalszerzői kiteljesedésig, az arannyá vált, a jogutódnak is tekinthető CIV pedig (nyilván Civarellivel az élen) a dallamközpontú punk rocknak és hardcore-nak alapozott meg évtizedekre, és mindennek a Gorilla Biscuits sokszínű és karakteres, a punk rockból és a youth crew hagyományból egyaránt merítő zeneisége lehetett az alapja, amiben minden generáció mindmáig megtalálja saját magát.
A Gorilla Biscuits legutóbb tavaly tavasszal járt Európában a Together Fest főzenekaraként, ahol a Modern Life Is Wart, a Miles Awayt, valamint a februárban az A38-ra eljutó Touché Amorét vitte magával a legenda Nyugat-Európa klubjaiban, látható hangsúlyt helyezve az utánpótlás szerepére, most azonban egész estés programmal, teljes értékű főzenekarként látogat először Magyarországra a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulópontjának ikonikus formációja, legalább ennyire ikonikus tagsággal, lankadatlan szenvedéllyel, az A38 Hajó 14. születésnapján.
A38 Birthday Bash #14:
GORILLA BISCUITS (US)
+ vendég(ek)
április 28., péntek 20:00
A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő
Jegyár: 5900 Ft, elővételben: 4900 Ft. Limitált bundle-jegyek pólóval és poszterrel 9900 Ft-os áron kaphatók a készlet erejéig. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.