Hirdetés
Hirdetés

Nem volt túl nagy sikere a Blurnek a Coachellán

A hétvégén Kaliforniában a Coachella fesztiválon lépett fel a Blur, akik természetesen a Girls & Boys című slágerüket is előadták, a közönségük viszont ezt nem fogadta akkora lelkesedéssel, mint azt várták volna.

Hirdetés

A zenekar április 13-án lépett fel a buliban, a Sublime és a No Doubt koncertjei között, azon a napon, aminek a headlinere Tyler, The Creator volt. A koncerten csatlakozott hozzájuk a Torres Martinez Cahuilla Bird Singers, egy törzsi énekesekből álló csoport, ami a fesztivál helyszínén, a kaliforniai Mojave sivatagban székel, ezen kívül elhangzottak olyan ikonikus dalok is, mint a Song 2 vagy a Popscene és természetesen a Girls & Boys is. Utóbbinál zenekar frontembere, Damon Albarn szerette volna aktivizálni a közönségét, akik viszont erre nem voltak vevők. Ez annyira nem tetszett az énekesnek, hogy még ott helyben a színpadon ki is fejezte, mekkora alkalmat hagynak most ki.

„Tudjátok ennél jobban is csinálni!”

– mondta egy ponton a jelenlévőknek, amit a tömeg csendben fogadott. És mikor még mindig nem kapta meg a kívánt választ, azt is hozzátette, hogy:

„Soha többet nem fogtok látni minket, szóval akár el is énekelhetitek. Értitek, amit mondok?”

A Blur-rajongók ezzel kapcsolatban a közösségi médiában osztották meg a csalódottságukat. Sorra születtek az X- és a TikTok-posztok arról, mennyire méltatlan volt a zenekar fogadtatása.

„Damon Albarn, nagyon sajnálom, hogy ilyen tiszteletlenek veled.”

„A történelem egyik legnagyobb művésze, és ezt teszik vele.”

„A blur közönsége a coachellán annyira kínos volt, annyira sajnálom, hogy nem voltam ott.”

Albarn amúgy ennél lelkesebb fogadtatásban részesült a Coachella színpadán még 2022-ben, amikor Billie Eilish-hoz csatlakozva Eilish Getting Older című dalát és a Gorillaz Feel Good Inc. slágerét adták elő.

A mostani incidens ellenére azonban a zenekar egy Coachella, köszi poszttal osztott meg képeket a hétvégi koncertjükről a zenekari oldalon, és ezen a hétvégén is fellépnek a Coachella második hétvégéjén.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,147KedvelőTetszik
3,119KövetőKövetés
5,740FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók