Hirdetés

Nem veszett el, csak átalakult – Guruzsmás-lemezpremier

Két év után, teljesen átalakulva új EP-t adott ki a budapesti post-folk brigád, a Guruzsmás.

Új anyaggal rukkolt elő a budapesti post-folk brigád, a Guruzsmás. A zenekar 2020-ban jelentkezett utoljára friss anyaggal a „Mondogatásra való” című lemezzel, ami az akkori felállás hattyúdala volt.

„Talán egy koncertünk volt a megjelenést követően, aztán feloszlottunk. Teljesen azért nem tettem le az együttesről meg erről a zenei világról, ezért lassanként, de komponálgattam, legóztam a témákkal. Jelenleg Biatorbágyon élek a családommal, és az önkormányzat hirdetett egy pályázatot, amin alkotói támogatást is lehetett nyerni. A pályázati bizottság támogatásra érdemesnek találta az anyagot, szóval azonnal elkezdtem zenészeket keresni.”

– Mondta Bencze Tibor, a zenekar vezetője és dalszerzője.

A jelenlegi felállásba a jazztől, a punkon át a népzenéig minden irányból érkeztek emberek:

Ambrózy György – ének, szavalás (Gutting Revue, Csók és Könny, Döbbenet)
Mucsi-Sörös Tímea – ének, vokál (Gutting Revue)
Árvai Levente – basszusgitár (Mi Kutyánk Kölyke, aRosseb)
Takács László – zongora (Döbbenet)
Leposa Balázs – szaxofon (Gutting Revue)
Király Dávid – hosszú furulya, duda
Gulyás Máté – dob (ex-Ozone Mama, P. Mobil, alva, Csók és Könny)
Keresztesi Áron – dob (Döbbenet)
Bencze Tibor – gitár, zene

A felvételeket Dobos Gergely (Csók és Könny, Böiler, ex-Ozone Mama) készítette. Az artworkért szokás szerint Árvai Levente és Dajka Gábor felelt.

Új vizeken

„Egy nagyobb ívű, átfogó anyagot szerettem volna csinálni, amin több és másféle hangszerek is szerepelnek. Szerettem volna ellépi a „klasszikus” gitárzenétől egy kiforrottabb, komplexebb és zeneibb irányba, ami ilyen kvalitású emberekkel szerintem sikerült is. A magam nevében csak azt mondhatom, hogy nagy álmom vált valóra ezzel az EP-vel, amiben sikerült végre kombinálni a kezdeti „Üst a gríz felett” és a későbbi énekes éra – például az „Akik mindig elkésnek” – szellemiségét.”

–  tudhattuk meg a zenekar vezetőjétől.

A lemezen három etűd (Ámbitus, Berzedés, Birizgálós) és három teljes szám szerepel. Az etűdök bevezető és átkötő jelleggel vannak jelen. A címük elég beszédes. A zenekar megpróbálta feszegetni az egyszerű ötletek határait.

Az Új Vizeken járok a leghosszabb szám a lemezen. A stadion-rock beütés ellenére azért került bele némi matek és pszichedelikus elem is bőséggel.

A Most na Dunavu (magyarul: Híd a Dunán) az instrumentális kakukktojás. Ebben az volt a cél, hogy négy és fél percbe belesűrítve érzékeltetni tudja a balkáni és a kárpát-medencei zenei párhuzamokat, és azok lehetséges együttműködését.

Kosztolányi Dezső Már megtanultam című versének zenéje nem mai darab, de a zenekar már a dal megszületése óta gondolkodott azon, hogy elbírna egy szöveget. Egyszerű, dallamos nóta, lényegében egy igazi pop szám, ami kellemes ellen- és nyugvópontja lett az anyagnak.

Bár a Guruzsmás élőben nem működik, projekt szinten Bencze Tibor vezetésével továbbra is létezik. Ha pedig minden jól alakul, idén talán egy vagy két koncert erejéig élőben is láthatjuk majd őket, ám a zenekar egyelőre nem ígér semmit. Ez legyen egyelőre a jövő titka.

Facebook: https://www.facebook.com/guruzsmas

Bandcamp: www.guruzsmas.bandcamp.com

Soundcloud: https://soundcloud.com/egy-ttes-guruzsm-s

Spotify: https://open.spotify.com/artist/1mfG7QEzDZjnZd7a6GqqJa

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk