Hirdetés
Hirdetés

Nem tudni, lesz-e BAZ+ a Volt fesztiválon

Június elsején mutatta be a BSW a Tankcsapdával közös dalát BAZ+ (Túl vagyok rajtad) címmel, aminek a klipje jelenleg 2,6 milliónál tart megtekintésben a Youtube-on.

FRISSÍTÉS: Cikkünk korábbi verziójában itt egy képernyőfotó volt látható, ami a Like és Dislike arányokat mutatta, és amiket egy Chrome-kiegészítővel nyertük ki. Az írás megjelenése után felhívott minket Bakó Csaba, a Tankcsapda sajtófelelőse, hogy szerintük ezek a számok nem a valóságot tükrözik, és az ő belső statisztikájuk szerint éppen fordítva van, tehát kétmilliós nézettség mellett nem a Dislike előzi a Like-ot több tízezerrel, hanem a Like a Dislike-ot, és erről képernyőfotót is küldött. Bár több ilyen Chrome-bővítmény is ugyanazt az arányt mutatta nekünk, és a saját csatornánkon is hibátlan volt a működése, tehát a Lángoló videóinál a valós számokat mutatják, mégis kivettük a cikkből ezt a részt amiatt, mert ezek nem hivatalos bővítmények, és megkerülik a Youtube rendszerét azzal, hogy mutatják a számokat.

Szóval megosztó lett a dal. A Tankcsapda tagjai azóta szépen adogatják az interjúkat, ahol rendre elmondják, hogy azért szálltak be a BSW produkciójába, mert egyrészt, szimpatikus nekik a duó, másrészt, tetszett nekik a dal, harmadrészt, nem érdeklik őket a kommentelők, negyedrészt, jön nemsokára egy rockos dal.

Maga a klip is egy interjúval lett felvezetve az Indexen, ahol a BSW egyik tagja, Sziklai Mátyás azt mondta, „simán lehet, hogy egy fesztiválon, ha mindkét banda pont ott van, beugrunk erre a dalra.”

Ehhez képest meglepő, és kicsit ilyen visszakozásszerű volt egy vasárnap megjelent (azóta törölt) borsos interjú, ahol Lukács László Tankcsapda-frontember deklarálta, hogy egyrészt ez egy BSW- és nem Tankcsapda-dal, másrészt eszükbe sincs ezt játszani a jövő héten kezdődő Volt fesztiválon (sem máshol), a BSW viszont biztosan fogja játszani, úgyhogy aki azért vett volna jegyet a bulira, hogy a közös produkciót lássa, az ne tegye.

Nos, a Tankcsapda azóta tagadja, hogy ilyen elhangzott volna, sőt, állítólag a BSW-vel kapcsolatban semmilyen érdemi információt nem mondott Lukács.

FRISSÍTÉS, a Tankcsapda közleménye: A borsonline.hu-n 2022. június 11-én megjelent, „Lukács Laci ígéri: Nem lesz Baz+ a VOLT Fesztiválon!” című cikk valótlan idézeteket és állításokat tartalmazott. Egyrészt a cím félrevezető és olyan gondolatra épült amely el sem hangzott, továbbá a cikk végén megjelent mondatok, a Lukács szavait idéző részben sem hangzottak el a beszélgetés alatt. A kérdések csakis a VOLT fesztiválra vonatkoztak, fel sem merült az új dal, azzal kapcsolatban sem kérdés, sem válasz nem hangzott el.

„Június elején hatalmas port kavart a Tankcsapda BSW-vel közös új dala, a Baz+ (Túl vagyok rajtad). A rockbandára valóságos negatív kommentáradat zúdult a kollaboráció miatt, ugyanakkor az is igaz, napok alatt több milliós nézettséget gyűjtött össze a dal a YouTube-on. Kíváncsiak voltunk, lesz-e Baz+ a Voltos bulin. – Aki ezért jönne, ne jöjjön! Az pedig, aki emiatt a dal miatt nem jönne, az nyugodtan vehet jegyet. Ez a BSW dala, ők biztosan fogják játszani, mi saját koncertükön biztosan nem!”

Tehát simán lehet, hogy lesz BAZ+ a Volton a Tankcsapda fellépésén, bár a BSW sem aznap, sem a többin nem szerepel a programtáblában. Mi viszont ott leszünk, és megírjuk, hogy mi történt végül.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók