Indiában is előjött az a narratíva, mely szerint a közösségi oldalak előszeretettel hallgattatják el azokat, akik mást mondanak, mint amit szerintük az adott oldal tulajdonosai szeretnének hallani. Most éppen két indai képviselő fiókját zárolta egy kis időre a Twitter, mindketten tényként közölték, hogy a politikai nézeteiket cenzúráztak, miközben a zeneválasztásukkal voltak gondok.
Arról mi is irtunk már, hogy több közösségi oldal nem igazán szeretne fizetni a zenészeknek, vagy egészen egyszerűen nincs lehetőségük vagy módjuk megállapodni a közös jogkezelő szervekkel, hogy elszámolással alátámasztva tudjanak fizetni a dalok felhasználásáért. Megoldás helyett inkább vagy teljesen tiltják a zenéket, vagy megvárják, amíg a kiadóknak lesz elegük, és ők kérik, hogy ha nem fizetnek érte, akkor vegyék is le az érintett dalokat, a Twitternek pedig ebben az esetben azonnal lépnie kell, hiszen a jogsértés elég egyértelmű.
Ez történt a Twitterrel és az indiai politikusokkal is. Ravi Shankar Prasad, információs és technológiai miniszter a Twittereren kelt ki a Twitter ellen, és vádolta meg a közösségi platformot azzal, hogy elhallgattatta, és törölte egy bejegyzését a politikai nézetei miatt. Ugyanezt állította Shashi Tharoor képviselő is, akinek egy rövid időre szintén felfüggesztették a fiókját.
Az ügy egészen odáig fajult, hogy a Twittertől a parlament állandó informatikai bizottsága követelt magyarázatot, arra viszont valószínűleg ők sem számítottak, hogy a Boney M. lesz a sztori kulcsfigurája.
A Twitter ugyanis elmondta, hogy az történt, hogy a két képviselő szerzői jogot sértett, miután egyikük a Boney M. Rasputin című slágerét, másikuk pedig egy Maa Tujhe Salaam című slágert biggyesztett a bejegyzéséhez, és ezt a Sony India nehezményezte.
A Twitter még egy automatikus e-mail-üzenetet is küldött a politikusoknak, vagy a fiókjukat regisztráló címzettnek, amiben figyelmeztették őket, hogy megsértették a szerzői jogi törvényeket, ezért egy rövid időre letiltják a fiókjukat.
Az üzenetben a közösségi oldal az egészet a jogtulajdonosra fogta, leírta, hogy ők kötelesek az ilyen jellegű megkereséseknek eleget tenni, amiről fentebb már leírtuk, hogy miért féligazság. Prasad nem válaszolt a Twitter magyarázatára, viszont megdicsérte a Facebookot és a Google-t, amiért azok betartották a digitális média etikai kódexét, és benyújtották első, az általuk letiltott tartalmat felsoroló megfelelőségi jelentéseket. Ezzel az intézkedéssel utalt India arra a törekvésre, hogy legyenek olyan tisztségviselők a közösségi oldalaknál, akiket felelősségre lehet vonni, ha bizonyos tartalmak átcsúsztak a szűrőkön, vagy ha ok nélkül töröltek más tartalmakat. A Twitter azt mondta, hogy nem szeretné egyik munkatársát sem felelőssé tenni ilyen esetekért, ezért egy ügyvédi irodát bízott meg azzal, hogy a tartalmak eltávolítását firtató kérdésekre válaszoljanak.