Hirdetés

Nem olcsó, de nagyon erős az új Huawei Mate-széria

A Huawei Mate-szériája hagyományosan azt jelenti, hogy kijön az a készülék, amibe az összes idei fejlesztést belepakolták. Míg a P-széria általában a trendibb vonalat követi, addig a Mate telefonok mindig igazi erőgépek, amik tökéletesek az üzleti felhasználásra is. 

A Huawei Mate telefonjainak bejelentése annak ellenére is izgalmas maradt, hogy már az előző széria sem kapta meg a Google-szolgáltatásokat, vagyis bár Android fut rajta, a Play áruház például nem elérhető, ehelyett a Google saját AppGallery-jéből vagy barkács módszerekkel kell megoldani az alkalmazások telepítését. Egyre több azoknak az alkalmazásoknak a száma, amik elérhetőek így is a telefonon, és a Huawei mindent meg is tesz annak érdekében, hogy a fejlesztők munkáját segítse, de azért így is lehet hiányérzete a felhasználók egy részének.  Legalábbis az applikációk miatt, mert közben meg megint összerakott egy erős, és nagyon felhasználóbarát megoldásokkal megtámogatott szériát a Huawei, illetve bemutatott egy rakás új kiegészítőt is. 

Három új Mate telefon

A tavaly bemutatott Mate 30-hoz képest kicsit módosult a hátul kör alakzatban elhelyezett lencsék megjelenése, ez a változat a Space Ring fantázianevet kapta. A kijelző nagyobb, 6,76 hüvelykes, azonban ezt sikerült úgy megoldani, hogy a telefon mérete nem lett nagyobb. 

Javítottak a hangteljesítményen, vagyis fülhallgató nélkül is jobban szól kihangosítva a zene, ugyanakkor itt jeleznénk, hogy ez még továbbra sem jelenti azt, hogy tömegközlekedési eszközön vagy utcán érdemes bömböltetni.  Ami még szembetűnő válzozás, az az új szín, amit mi úgy hívnánk, hogy minden színű, de a Huawei a Mystic Silver nevet adta neki, aki inkább valami könnyebben beazonsíthatóra vágyik, annak marad a klasszikus fekete és fehér színváltozat is. Az összes telefon IP68 cseppálló, és mindegyiket 90 Hz-es képernyőfrissítéssel látták el. Erre ki is tért Richard Yu, a Huawei mobil üzletágának vezetője, aki elmondta, hogy sokat kísérletezgettek, de ez a legoptimálisabb, mert a szemnek is jó, de az akkumulátort sem gyilkolja feleslegesen, így ők nem vitték el a 120Hz frissítésig a kijelzőt, mint mondjuk a nagy konkurens Xiaomi vagy a Samsung. 

Fotó: Huawei

Új Kirin processzor

A telefonokba Kiring 9000 chip került, 5 nanométeres, 5G képes SoC chip, amiről elég hosszasan mesélt Richard Yu, de az egészet össze lehet foglalni annyival, hogy a 24 magos processzor mindennél, minden tekintetben jobb és gyorsabb. Ami izgalmas, hogy 

36 hónap múlva is csak 2,35 százalékkal lesz lassabb a telefon, mint újonnan.

Ez pedig olyan ígéret, ami valóban határozottan izgalmas lehet más gyártók telefonjaihoz képest, hiszen 3 év az meglehetősen hosszú idő egy telefon életében. 

Fotó: Huawei

A Mate telefonok egyébként képesek lesznek a 66W gyorstöltésre, és az 50W vezeték nélküli töltésre, és itt a hangsúly azon volt, hogy bármilyen körülmények között. Ennek demonstrálsára azt nézhettük meg, hogy egy jégveremben a Samsung telefon rosszul, az iPhone 11 pedig egyáltalán nem tölt, a Huawei viszont jól elvan. Yu szerint egy ilyen telefont a sípályán is gond nélkül lehet használni. Főleg, ha mindjárt kiderül, milyen képeket csinál.

Ráerősítettek a videókészítésre

A Huawei telefonok eddig is híresek voltak arról, hogy megbízhatóan nagyon jó képeket készítenek, igaz ez egy csúcstelefonnál már alapelvárás. A Mate telefonok egyik előnye, hogy a telefotóban nagyon erősek, és sokkal több részletet tudnak már kezelni, akkor is ha belenagyít az ember a képekbe. Kijavították azt a hibát is, hogy a széles látószög képei mindig torzítanak, ezt nem csak a hátsó, de az elülső kamera is kezelni tudja, ahogyan azzal is lehet már 240 fps lassított videókat készíteni. Ez egyébként most már korlátlan hosszúságú lehet, aminek bizonyára nagyon sokan örülnek azok közül, akik rákattantak az utóbbi időben a lassított videók készítésére. A videókészítés közben az ai tracking követi automatikusan a lényeget, ez például akkor lehet igazán lényeges, ha valaki a koncerteken felvenné a kedvenc dalát, és azt szeretné, ha az énekest vagy a gitárost akkor is követné a kamera ha elindul a színpadon, vagy ott a dual cinema, ami egyszerre két kamerával rögzít. 

A Mate 40 Pro periszkópos optikai telefotó kamerája 10-szeres hibrid és 50-szeres digitális zoomra képes, míg a Mate 40 Pro+ dual telefotó kamerája az 20-szoros hibrid és a 100-szoros digitális zoomot kapott.

Mate 40 Mate 40 pro Mate 40 Pro +
Ár 899 EUR (kb 328 ezer forint) 1199 EUR (kb 437 ezer forint)
1399 EUR (Kb 510 ezer forint)
Kijelző mérete 6,76 hüvelyk, OLED 6,76 hüvelyk, OLED
6,76 hüvelyk, OLED
Processzor Kirin 9000 Kirin 9000 Kirin 9000
5G igen igen igen
Kamera 1 50 MP f/1.9 (széles) 50 MP f/1.9 (széles)
50 MP f/1.9 (széles)
Kamera 2 16 MP f/2.2 (ultraszéles) 20 MP f/1.8 (ultraszéles cine)
20 MP f/2.4 (ultraszéles cine)
Kamera 3 8 MP F/2.4 (3x telefotó) 12 MP f/3.4 (5x periszkópikus telefotó)
12 MP f/3.4 (3x telefotó)
ToF nem nem igen
Akkumulátor 4200 mAh 4400 mAh 4400 mAh
Memória 8GB / 128 GB 8GB / 256 GB 12 GB /125 GB

 

Magyarországon a Mate 40 Pro kerül majd a boltok polcaira, várhatóan még az idei évben.

Nagyon menő lett az új EMUI

A Huawei saját felülete is megújult, az EMUI 11-re megérkezett az Always On Display helyett EOD vazaz az Eyes On Display, ami azért menő, mert csak akkor mutat bármit a telefon, ha rápillantunk. A gesztusvezérlés is sokat fejlődött, lehet integetni a telefonnal és legyintésekkel irányítani, sőt egy rosszalló nézéssel némítani lehet a hívásokat, és egy csomó olyan frissítés jött rá, ami a munkát is megkönnyíti, legyen szó emailezésről vagy több képernyő kezeléséről. 

Viszlát Google, hello Petal!

Aki eddig hiányolta a Google Térképet és a keresőmotort, annak itt a Petal. 140 országban lesz elérhető a térkép, ami még arra is képes lesz a megfelelő telefonnal, hogy például navigáció közben leellenőrizze, hogy jó sávban vagyunk-e.  Amit pedig Richard Yu kiemelt, hogy az adatvédelemre odafigyelnek nagyon, így a felhasználókat nem követik, és a kereséseket sem mentik. Ami pedig ennél jóval látványosabb, hogy odafigyelnek arra, hogy mikor többen nézik a telefont, vagy megosztja valaki a képernyőt, akkor ne ugorjanak fel az értesítések. 

Új kiegészítők

Egy sor új kiegészítőt is bemutattak, szelfibajnokoknak például ott van a tok, amit egyben szelfi világítás is, de megérkezett az M-Pen2, vagy az autós tartó, ami egyben 50 w vezeték nélküli töltő is. 

Azok is megnyugodhatnak, akik nem szeretik a bedugós fülhallgatókat, ugyanis jön a Huawei Freebuds Studio fejhallgató, ami amellett, hogy jól szól, 6 mikrofonnak és 2 antennának köszönhetően a hívásokat is jól fogadja, ráadásul van elég hely, hogy olyan akkumulátort kapjon, amivel 24 óráig működik, és gyorsan tölt. Egészen pontosan 10 perc töltéssel 8 órán át szól. 

Bemutatták az új okosszemüveget, ami egyben hangszóró is, és telefonálni lehet vele, illetve egy javított hangzású bluetooth hangszórót is.

Fotó: Huawei

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk