Hirdetés
Hirdetés

Nem elég, hogy Kanye West operája rossz, de még be is perelték miatta

Kanye Westnek is nehéz ez az év, hiszen nem lett belőle amerikai elnök, pedig nagy esélyesnek tartotta magát, 2019 novemberében bemutatott keresztény operája nem győzte meg a kritikusokat, és most a fellépők is azt állítják, hogy alulfizette, valamit túldolgoztatta őket, így összesen 1 millió dollárt követelnek.

Hirdetés

A Nebuchadnezzar című vallásos operában természetesen ő is szerepelt, meg rajta kívül több száz ember, amitől azt várta, hogy nagyon látványos és lenyűgöző monstre show-t tud mutatni a közönségnek, de a közönséget annyira nem nyűgözte le az egész. Ahogyan a kritikusokat sem, akik egész egyszerűen

egy vonatbalesethez hasonlították Kanye West operáját.

Értelmetlen, sietve összedobott valami, amiben sem a koreográfia, sem az énekes részek nem jók. Utóbbiról azt írták, hogy a szöveg nélküli énekre West valahonnan a színpad széléről szövegeket olvasott fel a Bibliából, és az egész egy soha véget nem érő káosz volt, ami úgy tűnik, hogy nem csak a színpadon, de a kulisszák mögött is jellemző volt a produkcióra.

Pillanatkép Kanye West nagyszabású operájából. Fotó: National Sawdust

Két csoportos keresettel is számolnia kell

A munkatársai azzal vádolják Westet, hogy egyrészt alulfizetettek voltak, és még azt a pénzt is hónapos csúszással sikerült elküldenie, illetve hogy a törvényileg előírt étkezési és pihenőidőt sem kapták meg. Júliusban már a produkcióban dolgozó fodrászok, jelmeztervezők és sminkesek adtak be keresetet, később pedig csatlakoztak az előadók is. Egyrészt mindenki alkalmazott volt, ennek ellenére független vállalkozóként jelentették le őket, ezzel pedig több ezer dollár járulék befizetését spórolta meg magának West, valamint erre hivatkozva a törvényi kötelezettségeit sem engedte a munkavállalóinak.

A kaliforniai törvények szerint ha a munkáltató, azaz West megmondja, hogy mikortól meddig tart a munkaidő, alapanyagokat vásárol, akkor az alkalmazotti jogviszony. Tehát ha West megmondta, hogy mikortól meddig kell a sminkesnek ott lenni vagy a táncosoknak táncolni, és ehhez munkaanyagokat is biztosított, akkor azok az emberek nem független vállalkozók voltak. Így pedig jogosultak lettek volna például pihenőidőre, és a túlórabérekre is, ami a pert indító alkalmazottak szerint általában napi 4 órát jelentett. Az pedig, hogy West késett a fizetéseikkel, újabb kártérítést jelenthet számukra. A kérdés pedig az, hogy Westnél ez mennyire bevett gyakorlat volt, vagyis előfordulhat-e, hogy a többi produkciójában is hasonló csalások történtek.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók