Hirdetés

Nemcsak Dave Grohlt, a környezetszennyezést is le akarja győzni Nandi Bushell

A klímaváltozás fontosságára való figyelemfelhívásnak egy eddig talán még soha nem látott verziójával kerül újra rivaldafénybe Nandi Bushell.

A tizenegy éves fiatal tehetség neve pár hónapja lett többek számára ismert, amikor kihívta a Nirvana egykori dobosát egy dobpárbajra, majd ezt követően a Foo Fightersszel együtt lépett színpadra, és a dobok mögött nemcsak a közönséget, hanem a frontembert, Dave Grohlt is lenyűgözte.

Dalt írt Dave Grohlnak a kislány, akinek dalt írt Dave Grohl

Ez a történet azonban most folytatódik, és az ifjú zenész egy mindenkit érintő komoly ügyre hívja fel a figyelmet ámulatba ejtő tehetségén és a napokban megjelent dalán, a The Children Will Rise Up!-on keresztül. Tom Morello fia, Roman Morello együttműködésével egy erős, politikusokat is megszólító, nyers szöveget alkottak, amelynek a zenei aláfestése több mint jó. Bár a videóklip több pontja is megmosolyogtató, beleértve Tom Morello apai szereplését a háttérben, valamint a zenészek emberfeletti képességeit villogtató animációt, nem lehet amellett a tény mellett elmenni, hogy a háttérben a szó szoros értelmében fiatal zenészek állnak. Egyfajta gyerekektől, gyerekekről, gyerekekért kampány, amit muszáj komolyan venni, nem feltétlen a kivitelezés, sokkal inkább a mondanivaló végett.

Ha már fiatalság, szókimondás és klímaváltozás, akkor Greta Thungberg sem hiányozhat a felsorolásból. A kezdeti sokkot, amit a környezetszennyezés okainak közvetlen képi bemutatása és a fiatal zenészek éteri szerepeltetése vegyesen okoz, csak fokozza a klímaaktivista politikus pár másodperces megjelenése a videóklipben. A Rocksuli után szabadon, élesben is a fiatal zenészek kezei között megszólaltatott rock élére áll Jack Black, akinek a megjelenésén ezek után már nem kell meglepődni, és nem is tudunk.

A dal egy súlyos problémára összpontosít, és a fiatal előadók érett felfogása egyaránt megszólítja a közönséget, ami mindenképpen egy fontos szempont, akár a tizenévesek karrierjét, akár a világunkat nézzük.

Ha az ötperces videóklip első három percéből nem is feltétlenül a környezetvédelmi szálat fogjuk meg, az utolsó két percet mindenképp vegyük komolyan!

 

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

KOMMENT

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
849FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Hirdetés
Audiópartnerünk