Hirdetés
Hirdetés

Nem adja fel a Nevermind-baba, újraindította a gyermekpornográfiáról szóló perét a Niravana ellen

Spencer Elden nem adja fel. A most harmincéves férfi újra beperelte a Nirvanát, miután december végén a bíró ejtette azt az ügyét, amiben többek között gyermekpornográfiával vádolja a zenekar még élő tagjait, a kiadót, és Kurt Cobain örököseit.

Tavaly december 22-én az alperesek benyújtották kérvényüket a per megszüntetésére, azzal az az indokkal, hogy teljesen komolytalan az ügy, hiszen Elden egész életében profitált abból, hogy ő szerepel pár hónaposan a Nevermind borítóján. Soha semmi baja nem volt ezzel, többször újrafotózták a képet, Ebayen árult aláírt képeket, de még csajozott is azzal, hogy ő a Nevermind-baba.

Mivel Elden és ügyvédei nem emeltek kifogást a megszüntetés ellen, így december 30-án a bíró ejtette az ügyet. Eldennek január 13-áig volt ideje módosított indítvánnyal újraindítani az egészet, és ő ezt, amolyan utolsó pillanatos filmes módon, meg is tette.

Annyi módosítást eszközöltek benne, hogy Elden már nem állítja, hogy az alperesek tudatos szexuális kereskedelmet folytattak, de minden más maradt, köztük a legfőbb állítással, hogy ami 1991-ben vele történt, az gyermekpornográfia, és megkeserítette az életét. Szóval továbbra is kompenzációt kér, illetve azt, hogy vonják vissza a borítót.

Elden azt állítja az új periratban, hogy a Nirvana tudatosan keresett milliókat az ő gyermekpornográf képével, és népszerűsítette azzal a Nevermind lemezt. Valamint új bizonyítékai között van több alternatív borítóterv is, amin nincs meztelenség. A Robert Fisher által alkotott borítók azt bizonyítják a férfi szerint, hogy választhattak volna olyat is, ami nem sért senkit, ők mégis a meztelenség felé vették az irányt.

A Nirvana jogászai még nem reagáltak a keresetre.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók