Hirdetés
Hirdetés

Negyven vendégnek rendezett grillpartit Dave Grohl az új lemez felvételei közben

dg.jpg

Nem értem, mi van ezekkel a rocksztárokkal. Régen az volt a menő, ha az ember arrogáns paraszt módjára viselkedett, allűröket aggatott magára, szétverte az öltözőket, és semmibe vette a saját rajongóit, zenészkollégáit, csak mert megtehette. Most meg nem elég, hogy Lady Gaga pizzát rendel a szálloda előtt várakozó rajongóknak, de Dave Grohl meg negyven személynek szervez grillpartit, úgy, hogy ő gondoskodik a menüről. Mi jöhet még ezután?! G.G. Allin feltámad, és megtanulja a WC-papír rendeltetésszerű használatát?

Grohl egyébként azt nyilatkozta, hogy az egész műveletre a feléneklés közben került sor, és előfordult az is, hogy két verze között jutott eszébe, hogy meg kéne fordítani a stúdió teraszán épp sülő húst. A bulin olyan illusztris arcok vettek részt, mint Shawn Stockman a Boyz II Menből, illetve Justin Timberlake, nevezettekkel whiskyt is fogyasztottak a stúdió parkolójában egybehangzó vélemények alapján. Az új Foo Fighters-lemez egyébként jövő héten jelenik meg, és már több dalt is közzétettünk róla korábban.

Advertisement
38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló