Hirdetés
Hirdetés

Négy teremben zúz szombaton a Bónusz Fesztivál


Ezen a hétvégén rendezik meg a szervezők által hazánk legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljának kikiáltott Telekom Bónusz Electronic Music Festival nevű megarendezvényt, ahol 4 arénában számos nagynevű külföldi és hazai DJ, valamint élő produkció igyekszik szórakoztatni az elektronikus zene elkötelezett híveit, meg az éppen arra járó partyarcokat.

Az idei Bónusz több szempontból is próbálja túlszárnyalni a korábbi évek rendezvényeit, ennek jegyében egy meglehetősen nagyszabású line up-ot sikerült összehozniuk a szervezőknek a Hungexpóra, amiben szerepet kapnak régi nagy nevek és az elmúlt évek népszerű előadói is.

Az elektronikus tánczenei világsztárok felhozatalából messze kiemelkedik Plastikman élő fellépése, ami zeneileg a fesztivál egyértelműen legfigyelemreméltóbb és legkülönlegesebb programja. Nem túlzás állítani, hogy Richie Hawtin legendás alteregója, a Plastikman az elektronikus zene történetében kulcsfontosságú jelentőséggel bír. A kilencvenes években kiadott lemezein tökélyre fejlesztett minimalizmusa, konceptuális, következetes alkotásai vitathatatlanul az elektronikus zene legjelentősebb, legegyedibb alkotói közé emelték, sőt, a mai napig elmondható róla (!), hogy korabeli, tehát kb. tizenöt, akár majdnem húsz évvel ezelőtti zenéi még mindig képesek frissességet, egyediséget, előremutató esztétikai és szellemi tartalmat közvetíteni. Richie Hawtinra alapvetően, a Plastikman-projektre pedig különösen jellemző a technológiai lehetőségek állandó feszegetése, a folyamatos újító szellemiség, aminek következtében alkotásai tökéletes képet nyújtanak a technológia és a zene kapcsolatának aktuális állapotáról. Zenéi mindig az önmagának újra és újra feltett kérdések aktuális megoldásai, válaszai, technológiai és esztétikai értelemben egyaránt. Mindez már önmagában igazolja egy Plastikman-fellépés fontosságát, az azonban még tovább fokozza az izgalmakat, hogy a Plastikman Live 1.5 elnevezésű produkció Hawtin az európai kontinensen először hazánkban mutatja be. Ennek keretében a 2010-ben a Resident Advisor olvasói által a világ legjobb elektronikus zenei showjának választott 1-es verziószámú műsor továbbfejlesztett változatát láthatják a Bónusz Fesztivál látogatói. Továbbá érdemes figyelembe venni, hogy Hawtin hajlamos egy-egy nagyobb felhajtás után rendszeresen hosszabb időre pihentetni Plastikmant, úgyhogy nem tudni, mikor lesz lehetőség újra hazánkban, vagy akár csak a közelben látni és hallani a produkciót. Richie Hawtinnal a fellépés apropójából készített interjúnk itt olvasható.

A Plastikman Live mellett persze további számos előadó lép fel a Hungexpón szombat éjszaka. Akad, akik mára jó vastagon beírták a nevüket az elektronikus tánczene nagykönyvébe, és olyanok is, akik éppen most dolgoznak azon, hogy a róluk szóló fejezet minél tartalmasabb legyen.

A régi nevek közül érdemes kiemelni a brit techno nagy öregjét, Carl Coxot, aki idén nyáron hat év után jelentkezett új szerzői nagylemezzel. Az All Roads To The Dancefloor című album különlegessége, hogy USB-stick formájában jelent meg, amin a vásárlók nem csak az album anyagát kaphatják meg, hanem egy új USB-technológiának köszönhetően az elkövetkező egy évben számos további tartalommal gazdagodnak a frissíthető stick segítségével. Az év végéig három adagban megjelenő, húszszámos album turnéjának keretein belül hazánkba érkező Cox egyébként nemrég több díjat is bezsebelt az ibizai DJ Awardson, megelőzve több, az idei Bónuszon szintén fellépő előadót. Így például az ugyancsak több évtizedes rutinnal rendelkező Adam Beyert, akinek híres Drumcode nevű kiadója nemrég jelentette meg a sokak által napjaink egyik legígéretesebb fiatal techno-producerének kikiáltott, és a Bónuszon szintén hallható Gary Beck kétszámos EP-jét. Plastikman mellett élő techo-produkciót hallhatnak még a résztvevők a brit Spektre duótól is.

A techno mellett persze más elektronikus stílusok sztárjai közül is hívtak fellépőket az idei fesztiválra. Csak hogy az igazán ismert neveknél maradjunk: játszik többek között az egykor trance- és progressive house-istenként számon tartott, manapság már valamivel nehezebben kategorizálható, epikus hangzásáról ismert Sasha, valamint napjaink egyik elsőszámú trance-sztárja, a holland Ferry Corsten is, aki egy három órás szettel készül a Bónuszra. Rajtuk kívül jön a tavaly Hey Hey című számával még a falusi kocsmák zenegépeit is meghódító amerikai Dennis Ferrer, a DJ Awardson a legjobb újonc díjával kitüntetett, house-ban, technóban, több álnevén pedig dubstepben és elektronikában utazó Maya Jane Coles, valamint a Hungexpón zenél az idén saját kiadóját bemutató mixlemez-sorozatának (The Sound Of Garuda) második részével jelentkező brit Gareth Emery is. Az újvonalas elektro- és dubstep-rajongók számára szervezett arénában pedig ott lesz a pár éve Kid Cudi Day ’N’ Night című számának remixével az egész világot letaroló milánói Crookers duó, és egyebek mellett a svéd Dada Life elektro-formáció is.     

Az eddig felsorolt neveken kívül persze még több külföldi, és számos magyar DJ és élő produkció lesz hallható a holnapi Bónusz Fesztiválon, róluk, valamint a részletes, időrendben felsorolt programról és a belépőkről ide kattintva lehet tájékozódni.

Advertisement
39,098KedvelőTetszik
3,076KövetőKövetés
5,000FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló