Hirdetés
Hirdetés

„Ne vedd meg ezt a lemezt, ez a férfi veri a nőket”

chrisbrown.jpgKevés megvetettebb zenész létezik mostanság, mint Chris Brown, aki miután három éve brutálisan összeverte Rihannát, továbbra is szupersztár elbánásban részesül, és sorra hívják különböző díjátadókra szerepelni. Az állandó botrányai – mint a véres tömegverekedésbe torkolló összetűzése Drake-kel vagy a Rihanna bevert arcára hasonlító tetoválása – ellenére valamiféle zenei karrierrel is rendelkezik, aminek részeként nyáron megjelentette legutóbbi nagylemezét is, amit Angliában úgy tűnik nem mindenki fogadott túl pozitívan. Egy fotó szerint az egyik boltban az összes Chris Brown-CD külön matricát kapott, ahol arra figyelmeztetik a vásárlókat, hogy ne vegye meg a lemezt, mert ez a férfi veri nőket.

Brit sajtóértesülések szerint a nem éppen szokványos figyelmeztetés egy családon belüli erőszak-ellenes csoportnak a műve, amelynek a matricáit a bolt dolgozói azonnal eltávolították. A rapper persze látszólag igyekszik megjavulni, és állítólag egy jótékonysági rendezvényen több áldozatot is meglátogatott, akikkel hasonlóan bánt a sors, mint ő Rihannával, persze mindezt az MTV értesülései szerint. Az album egyébként annak idején a Billboard 200-as listájának élén nyitott, de végül mindössze 284 ezer darabot adtak el belőle, és a zenekritikusok is egytől-egyig a lehúzták a sárga földig mondván, Brown egy tehetségtelen nímand, aki ráadásul egy nő összeverésével alapozta meg a máig is tartó hírnevét.

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló