Persze, hogy ez is Amerikában történt. James Evans Exodus-rajongó kedvenc zenekarának szövegét rakta ki a Facebookra, majd nyugodtan hátradőlt. Aztán nem sokkal később jöttek a rendőrök, és nyolc napra lecsukták, majd utána pszichiáterhez küldték.
Ennek a dalnak a szövegét posztolta Evans:
Ami úgy szól, hogy:
Student bodies lying dead in the halls, a blood splattered treatise of hate / Class dismissed is my hypothesis, gun fire ends in debate
Ezzel az a baj, hogy az iskolai mészárlásokról szól, és egyes szám első személyben íródott. Ezt találták többen is olyan durvának, hogy terrorista fenyegetés miatt hívták a rendőrséget, akik aztán cselekedtek is.
Természetesen Evans kiborult a történteken, állítólag még a cellatársai is nonszensznek tartották a dolgot, Evans pedig már a szólásszabadságot félti, és nem érti hogyan történhet meg olyen Amerikában, hogy úgy beviszik és elzárják, hogy semmit nem csinált.
A zenekar szintén értetlenül áll az eset előtt. Természetesen nem támogatják az erőszakot, a dal is csak a borzalmakra akarta felhívni a figyelmet azzal, hogy egy őrült szemszögéből írták meg a számot. Mellesleg már a műsorról is levették, mert sokan kiborultak tőle, főleg a Sandy Hook-lövöldözés után. Ennek ellenére nem akarják, hogy a paranoia így megmérgezze a társadalmat.
Az Exodus új lemeze most jelenik majd meg amúgy októberben. A lemezen ismét az a Steve „Zetro” Souza énekel majd, aki már kétszer is kilépett a thrash metal csapatból.