Hirdetés
Hirdetés

„Ne tegyenek úgy a sztárok, mintha tudnának dalokat írni” – mondják a világslágerek szerzői

A legnagyobb slágerek dalszerzői szólaltak fel az ellen a bevett gyakorlat ellen, hogy az előadók a szerzői jogdíjakból is sok esetben részesedést szeretnének, sőt követelnek annak ellenére, hogy nem dalszerzők. A nyílt levelet olyan szerzők írták alá, mint Justin Tranter, Emily Warren, Ross Golan, Amy Allen, Savan Kotecha, Joel Little és Victoria Monét, akik neve valószínűleg nem sokaknak mond valamit, de pont ez a lényeg. Ők írták ugyanis az olyan slágereket, mint  Dua Lipa New Rules című dala vagy Ariana Grande 7 Rings slágere. Dolgoztak együtt Britney Spears, a One Direction, Michael Bublé, Lorde, Shawn Mendes vagy Selena Gomez dalain is. Azt írják, hogy kétségbeejtő az a tendencia, ahogyan egyre több előadó követel magának szerzői elismerést, és persze jogdíjat is.

Érdemes az alapoktól kezdeni, vagyis hogy egy dalnak van szerzője és van előadója, és a kettő nem mindig ugyanaz. Sőt, ahogyan arról már korábban is írtunk, egyre inkább az a tendencia, hogy vannak a slágergyáros szerzők, akik több előadónak is írnak dalokat. Nincs ezzel semmi gond, azért, mert valaki jó előadó, nem biztos, hogy jó dalszerző is, és ugyanez fordítva is igaz. Erre a zeneipar is nagyon régóta felkészült már, és léteznek a szerzőt megillető jogdíjak, meg azok a bevételek, amik az előadónak járnak. Ha a szerző és az előadó ugyanaz, akkor meg az öröm, hogy több irányból dől vagy legalább csorog a pénz.

Ezeknek az előadóknak bevétele lesz a turnékból, a merch előadásokból és a különböző márka-együttműködésekből, szponzorációkból. De a zeneszerzőknek csak a szerzői jogdíjak jutnak

– írják a levelükben, ami szerint a dalszerzők sokszor fenyegetések árán mondanak le a szerzeményük egy részéről, de konkrét előadókat vagy kiadót nem neveztek meg.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by The Pact (@_the_pact)

Elvis Presley kezdte az egészet

Nem teljesen új ez a jelenség. Nagyon sok zenekar gondolkozik úgy, hogy ahelyett, hogy azon veszekednének, hogy valaki 16 vagy 28 százalékban működött közre egy dal megírásában, inkább egyenlően szétosztják az egészet, akkor is, ha van egy-két fő dalszerző. Ez volt egyébként a Black Sabbath-ban is, ahol Ozzy mindig fel lett tüntetve szerzőként, de a zenekar sem csinált titkot abból, hogy ő nem nagyon tesz hozzá sokat a dalokhoz, csak előadja őket. Izgalmas egyébként, hogy Ozzy később a szólólemezein is mindig szerepelt mint dalszerző, de nyílt titok, hogy nem ír dalokat.

Tom Parker, Elvis Presley menedzsere volt az, aki először azt mondta, hogy csak akkor jó Presleynek egy dal, ha ő is szerzőként szerepel.

Sok dalszerző osztott-szorzott, és arra jutott, hogy valószínűleg úgy is többet keres, ha Presleynek adja a jogdíjai felét, mintha a dalt egy ismeretlennek adja oda. 

Az előadók között szállóigévé vált, hogy változtassanak meg egy szót, és legyen övék a dal harmada. A Netflix Song Exploder című dokusorozatában például Dua Lipa is elmeséli, hogy igazán nem tett hozzá sokat a Love Again című dalához, hanem csak véleményezte, mit hogy kellene. Mostanáig a dalszerzők nem emelték fel ez ellen a szavukat, de most odáig jutott a zeneiparban a helyzetük, hogy szeretnének ennek a gyakorlatnak véget vetni.

A zeneipar gazdaságtana nem kedvez a dalszerzőknek

Jelenleg persze az egész zeneipar nehéz helyzetben van a világjárvány miatt, de a dalszerzők helyzetének romlása nem tavaly kezdődött.

A világ legnagyobb slágereinek a szerzői nem tudják fizetni az albérletüket

– ezt állította a brit parlament streaming-törvény előkészítő meghallgatásainak egyikén Fiona Bevan, aki elmondta, hogy Kylie Minogue Disco című albumán szereplő dala után mindössze 100 fontot keresett. Ha utánanézünk, akkor kiderül, hogy Bevan valóban társszerző Minogue legutóbbi lemezének egyik dalában, azt azonban érdemes látni, hogy a Disco 2020 novemberében jelent meg, vagyis valószínűleg még csak ez után érkeznek majd be igazán az őt megillető összegek. Mindenesetre Bevan arról beszélt, hogy sikeres dalszerzők is kénytelenek másodállást vállalni.

És az is valóban igaz, hogy nem tűnik úgy, hogy javulna a helyzet, főleg miután az Amazon és a Spotify bíróságra ment, hogy még kevesebbet kelljen fizetni. 

A nyílt levelet és az aláírókat Emily Warren toborozta, ő írta például Dua Lipa Don’t Start Now és a Little Mix More Sad Songs című dalait. Egy másik aláíró, Justin Tranter azt mondta, hogy szeretnék, ha legalább a következő slágergyáros generációnak könnyebb lenne.

Dolgoztam olyan előadókkal, akik hihetetlenek, akik beengedtek az életükbe, akikkel együtt alkottunk, és akik természetes, hogy szerzőként szerepelnek a dalban

– jelezte Trantner, hogy nem arról van szó, hogy a dalszerzők telhetetlenek, vagy hogy pletykálkodásról és sárdobálásról van szó, és nem is az a cél, hogy most mindenki elkezdje azt tippelgetni, kik ezek az erőszakos követelőző előadók.

Csak annyit szeretnénk, hogy akkor szerepeljenek szerzőként, ha valóban szerzők

– foglalta össze egy másik szerző, Plested a kérést, ami valóban nem tűnik olyan nagyon teljesíthetetlen elvárásnak.

Ha kivesszük a dalt a zeneiparból, akkor nincs zeneipar

– ez a nyílt levél konklúziója, ami szerint a dalszerzők nem érik be azzal, hogy úgy csinálnak, mintha ők lennének a legkisebb szereplők ebben a történetben. A kulcs a közös sikerben van, és mindenkinek szüksége van a másikra, úgyhogy érdemes lenne ennek megfelelően kezelni a helyzetet.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók