Régi Eleven Hold-rajongóknak nem kell bemutatni Zselenszky Tamást, és akik nyitott szemmel járnak a könyvesboltokban, azoknak is ismerősen csenghet a neve. Nemrég megjelent Household Mass című kétdalos EP-je, amit ő maga negyedórás háztartási miseként jellemez. De az EP megjelenésén túl is sok minden van, amiről érdemes szót ejteni. Az elmúlt jópár évről beszélgettünk magával Zselenszky Tamással.
Nagyon elvétve lehet rólad szerepléseket találni az interneten. Mivel foglalkoztál abban az időszakban, amit nem aktív zenélésként éltél meg?
Ehhez az is fontos, hogy mikortól, mert a legtöbben a 2000-es évek elejéről ismernek. Most nem említeném a 2000 előtti korszakomat. Nos, 2006-ban oszlott fel ebben a formájában az Eleven Hold zenekar, amiben én fiatalon kvázi „befutottam”. Ez se volt mainstream zenekar, tulajdonképpen utcazenélésből indult, baráti kör volt, ami egy korábbi sokkal durvább zenekar haláleset miatti feloszlásából született. Aztán változott a világ, kiég belőled az, ami felesleg és csak a lényeg marad, a legjobb dolgok. Az a fajta zene, amit az Eleven Holddal játszottunk, amik nem rendelésre és koncepcionálisan készültek, hanem ahogy mi megálmodtuk, három nagylemezünk kiadása során kiment a divatból. 2006-ban volt az utolsó olyan koncert, amikor én voltam az énekes, de mivel dalszerző is voltam, és gitározni is tudtam fel tudtam találni magam. Volt két jóbarátom Csepeli Peti gitáron és Dr. Bérces Viktor, akit most az ország legjobb jazz zongoristájának választottak, velük elkezdtünk együtt zenélni és jártuk az országot. Kisebb, de legendás helyeken is megfordultunk. Nem akartam abbahagyni, mivel nem csak előadó, hanem szerző is vagyok és nekem az a fontos, hogy az üzenetem megérkezzen. Ezeket először költői esteknek hívtuk, mondtam saját verseket, vegyítve a zenénkkel, és ezzel „turnéztam”. Érdekes, hogy az a kérdés, hogy hol voltam, mert igazából mindig itt voltam. Laktam Pesten is, ahol volt egy Zselenszky Band, aztán Sopronban is, ott alapítottam egy zenekart, aminek a neve ’Lensky Mob, aztán elköltöztem Szombathelyre, ott pedig már eleve létezett egy Eleven Hold Tribute Band. Amikor odaköltöztem, akkor megkerestek, hogy énekelnék-e én. Csatlakoztam, kerestünk egy új nevet, így lettünk Hetedik Ég. Elég nagy fricskának számított, hogy a saját zenekarom tribute bandájának én lettem az énekese. Persze, nem a fricska volt a szándékom a csatlakozással hanem, hogy ismét átélhessem az Eleven Hold dalos műsort zenekaros felállással. Összefoglalva: nem tűntem el, hanem miután sikerült kijutnom az érzelmi szargödörből, amit az Eleven Hold vége kapcsán éltem, fogtam a gitáromat és egyszálgitárosként adtam koncerteket. Szerzőként ez volt számomra a legnagyobb elismerés, hogy ezek az estek létrejöhettek és az üzenet megérkezhetett a közönséghez, sőt szerető fogadtatásra lelt. Mai napig ez a fő profilom. Ami eltűnésként értelmezhető, az a professzionális előadóművészetben csak regressziónak számít, kintről nézve pedig csak látszólagos. Sosem álltam le.
És ez alatt az idő alatt, költőként és íróként is alkottál.
Vannak összecsengések, mert nagyon sokan azt mondják, hogy olyanok a dalaim, mintha versek lennének megzenésítve. Szimbolista költészetnek tartható. A szövegeim olyanok, amikkel dolgoznia kell a közönségnek. Egyrészt azon, hogy megfejtsék, másrészt pedig, hogy utána szembenézzenek saját magukkal. Ez egyfajta szűrő is, mert hát ki szeret magával szembesülni. Ugyanakkor, aki kibírja, dolgozik, fejt, megérti, és így is marad, mind valódi szív-kapcsolatba kerül velem és a munkásságommal. Kevesen vagyunk, de akik maradnak, azokkal erősen vagyunk egymásnak. Nem a mennyiség számít, hanem a minőség. Szoktam is mondani az újaknak a koncertjeimen, hogy aki érez magában indíttatást, nyugodtan kezdjen el beszélgetni a mellette ülővel, mert akik rám járnak, állíthatom, hogy ismeretlenül is jól ki fognak jönni egymással.
Zselenszky-ön és közösség kovácsoló-estek.
Zenés önismereti szívbenézések. Újabban bor kell, hogy józanok legyünk. Kocsmai istentiszteletek… Istenes kocsmatiszteletek. Embertiszteletek. Kocsmatiszteletek… Istenismeretek. Leginkább grunge unplugged estek.
A mostani megjelent EP-det Háztartási miseként jellemezted.
Gondolkodtam, mi legyen a címe, mivel ez egy komolyzenei mű is. Doom metal és trip hop keveréke a dob, nincs benne basszusgitár meg gitár, a zenei alap az csak dobra és komoly zenei szimfonikus zenekarra épül, plusz az én főénekem meg a kórus felnőttkar. Eléggé autodidakta módon működök. Ez nem úgy alakult, hogy komoly zenét szerettem volna mindenáron alkotni. Eddig csak bennem volt, hogy jó lenne, aztán sikerült kialakítani a pincémben egy stúdiót, és itt ezeket a szólamokat egyesével kikísérletezgettem. Egyszer csak összeállt. Az első ilyen komolyzenei anyag, amit felvettem, az egy templomavató misének a nyitánya. Ez a mostani azért háztartási mise, mert ki vagyok én, hogy azt mondjam, hogy írtam egy misét. Csak Tomi vagyok, akinek van egy ilyen otthoni berendezése, amin mókolt és létrejött belőle valami tök jó dolog. Ebben az van benne, hogy mit tudunk én meg a számítógép ketten. Kobza Vajk barátom alkotta a hivatalos borító-artworköt, szóval hárman. Én nem akarok ezzel feltűnősködni. Aki meghallgatja, annak köszi. Nem kezdek majd nagy karrierbe, hogy én innentől komolyzenei műveket fogok írni. Én csak vidáman akarok megöregedni.
Az EP-n eredetileg Sellei Etelka operaénekesnő énekelte volna a dalokat, végül mégis te énekelted. Mi okozta a változást?
Ez egy hasra ütős terv volt, ő az unokatestvérem, aki Linzben él és énekel… és még korábban beszéltünk róla, hogy ha tervezek valami olyat, amibe szeretném, hogy együtt játsszunk, akkor szóljak. Amikor megírtam neki, hogy ebben szeretném, ha ő énekelne, addigra már a közönségnek megígértem, hogy karácsonyra ezt meg fogom osztani. Sajnos pont úgy alakult, hogy nem tudott hazajönni karácsonyig, szóval választhattam, hogy mi legyen, vagy Etelka, vagy karácsonyi megjelenés. Szólhattam volna még egy random embernek, hogy egy hétig lakjon nálam, csinálja azt, amit mondok, legyünk készen, örüljön is neki, és természetesen ingyen, ami nyilván szóba se jöhetett volna. Nem szeretek ilyet tenni. Ez a szerep Etelkára lett írva. Amikor majd ráér, felvesszük vele is. Ő a lényeg.
Szóval akkor lesz ennek folytatása?
Vagy folytatás, vagy pedig egy olyan verzió, amin ő énekel. Közben egygitáros koncertek. És ajánlom a honlapomon, a megosztókon az eddigi mindeneket.
Szinte hihetetlen, hogy ez már technológiailag abszolút kivitelezhető, hogy egy nagyobb zenekarra szánt koncertet egyedül a pincében össze tud pakolni az ember és percek alatt elérhet több ezer embert a mainstream oldalakon. Ti még az Eleven Holddal kazettán adtátok ki a lemezeket, igaz?
Igen. Nagyon gyorsan végbementek ezek a változások. Régen, még az MTV meg a VIVA előtt, volt egy úgynevezett Z+ csatorna. Az egyik barátom, ennek a Z+ korában írta a szakdolgozatát, aminek az volt a témája, hogy hogyan képzelik el a mostani zenészek, hogy a jövőben, ha le lehet tölteni a zenéket akárhonnan, akkor hogyan fog változni a zenészek attitűdje. Ez volt 2001-ben, amikor még internet se volt mindenkinek, nekem még mobilom se. És akkor ez a barátom engem kért meg, hogy beszélgessünk erről a dolgozatához. Akkor úgy képzeltem, hogy többnyire olyanok fognak zenét csinálni, akik ingyen is csinálnák. A többiek, akik pedig ebből élnek, azoknak egy nagy része lemorzsolódik, mert bárki otthon a konyhában össze tud pakolni magának és a közönségnek egy lemezt. Én akkor úgy láttam, hogy ennek az lesz a pozitív hatása, hogy azok a zenészek fognak bármit is csinálni, akik tényleg lélekből csinálják. A megélhetésiek ritkulnak, a szívből alkotók többen lesznek. Nagyjából így is lett. A negatív hozadéka pedig, hogy a minden ingyen jelenség érdektelenséget vált ki az emberekből. Annyi kiadott dal és lemez elérhető az év minden időszakában, hogy érzéketlenek lettek rájuk. Minden van, ingyen, azonnal és akármeddig, szóval sokkal nehezebb elérni, megszólítani a közönséget. Egyrészt nehéz megélni, hogy ebben a masszában én is egy bárki lettem, azután, hogy én anno majdnem voltam valaki, másrészt csodálatos tapasztalni, hogy azokkal, akik felfedeztek maguknak, valóságosabb, lelkesebb kapcsolatunk keletkezett. Nagyon megbecsülöm őket, ők pedig tudják, hogy szívből csinálom, és ezt értékelik. Valóban jelen vagyunk egymásnak és egymással. Így bárkinek lenni jobb, mint régen valakinek volt. Sikerült betennem a fiókba egy olyan hagyatékot, aminek egyszer hatása lesz. Egyszer beüt majd mint, amikor valaki megbont egy narancsot a buszon; szép lassan mindenki megérzi az illatot. Ha még életemben megtörténik, az csak plusz öröm, de már ennyiért is hálás vagyok, ahol most tart a folyamat.
Nagyon érdekes, hogy egy művész ennyi területen alkot. Min múlik, hogy mihez fogsz hozzá?
Az évszakon. Esküszöm. Lehet, mindenki valami misztikus válaszra számít, de ennyi. Télen szoktam verseket írni, amikor sötét van, karácsony és Mikulás környékén, meg tavasszal, mikor szerelmes az ember. Zenéket egész évben, könyveket pedig általában januárban. Most épp nem, de a január, február az olyan nekem, hogy leülök. Mi van? Semmi? Ezt a két hónapot ki kéne húzni a naptárból. Ilyenkor az írás olyan, mintha egy fekete lyukat töltenék ki valamivel.
Foglalkozol podcastekkel is. Így, hogy ennyi csatornán vagy elérhető, mit gondolsz, melyiken lehet legjobban megszólítani az embereket?
Tudom, hogy a világ sokkal több annál, amit a szem láthat. A vallást, mint intézményt kerülöm, de közvetlen kapcsolatban vagyok a láthatatlan Élővel. Mi emberek, lelki, szellemi és testi lények egyaránt vagyunk, és ez az, amit szeretnék pedzegetni a versekkel, a dalszövegekkel, könyvekkel, mindennel; hogy több a világ, mint ami látható és megfogható. Elsősorban költő szeretnék lenni. Ha felnövök, akkor költő leszek. Az elbeszélhetetlen és kifejezhetetlen dolgokról mégis szavakkal megpróbálni beszélni, és ehhez felhasználni a dalt is, meg a podcastet is, hogy ez sikerüljön. Ezeket a csatornákat nem arra használom, hogy a koncertjeim sikeresek legyenek, hanem hogy az üzenet megérkezzen a címzetthez; vagy így, vagy úgy. Mindig azt mondom, hogy egy könyvet írok egész életemben. Mikor megkérdezik, hogy a legújabb miről szól, azt mondom, ugyanarról, csak most megpróbáltam másképp leírni. Ugyanez az üzenet van benne, minden versben, minden dalban és ha tolni fogok még tizenötféle podcastot más-más címmel, akkor is ugyanazt fogom elmondani bennük. Örökké élünk, és a világ sokkal több, mint amit érzékszervekkel tapasztalni lehet. És van értelme. De nincs mindenre szavunk. Ezért jó költőnek lenni, mert nekünk elnézhető, ha jobb agyféltekésen nyomjuk. „Ja, a csávó költő… akkor értem miért beszél ilyeneket”. Tudod. Van valami, amit felfedeztem, és ezt szeretném megosztani, mert hiszem, hogy ha ez sikerül, akkor az embereknek ugyanúgy jobb lesz ettől, mint ahogy nekem jobb. Szóval, aki utál azért, mert jól vagyok, inkább olvassa a könyveimet, hallgassa a szövegeimet, és akkor Ő is jól lesz! Egyszerűbb. De Juhász Gyula mondta helyesen: „nem a pacsirta fontos, csak a dal”. Nem én vagyok fontos, a nevezetes névtelen, hanem az, amit mondok, amit rajtam keresztül üzen a láthatatlan. Ebben az egész műveletben nincsen nálatok fontosabb. Ne rám figyeljetek, hanem egymásra, és arra, amit nektek adtam!
