Hirdetés
Hirdetés

Ne ébressz fel – Újra zenél Perso, a Mangod egykori frontembere

Lángoló Premier

2011 szeptemberében szállt ki a Mangod nevű zenekarból a frontember, Persoczki Gábor, azaz Perso, azóta pedig gyakorlatilag nem lehetett róla hallani a zenei életben. Most viszont, a közönség számára némiképp váratlanul visszatért, és pár hete már bemutatott egy demószámot, amit ugyan azóta törölt, mert majd jön rendesen felvéve, viszont itt van egy másik, aminek a Lángolón van most a premierje, de természetesen információk is jönnek mellé.

Hirdetés

A múltról:

Annak idején eléggé összecsaptak a hullámok a fejem felett, besokalltam, muszáj volt nyomnom egy resetet. Sok minden összejött, szétestem fejben, és egyszerűen elfogyott az ihlet. Van ilyen, csak sajnos az ember nem mindig vonulhat ki a civilizációból feltöltődni, legalábbis időben ahhoz, hogy ne legyen feltűnő. De az élet elintézi, hogy ne tudd sokáig a szőnyeg alá söpörni a dolgokat, hiába kéred, hogy “ne ébressz fel”, előbb-utóbb muszáj lesz.

A zenélésről:

Egy ideig abszolút nem zenéltem, otthon sem, de ahogy tisztult a kép, persze visszaszivárgott a zene is. Írogattam témákat, dalokat, aztán egy idő után egyszerűen letöröltem őket. Szeretek dalokat írni, de úgy voltam vele, hogy rajtam kívül kit érdekelne? Nekem a zenélés ilyen terápiás tevékenység, eléggé személyes dolog, akkor is motivál, ha nincs visszajelzés, szóval elvoltam így magamban.

Többlépcsős folyamat volt, hogy eljutottam odáig, hogy végül is miért ne tehetném elérhetővé a dalokat azoknak, akiket mégis érdekel, erről már írtam az új Facebook-oldalamon, ott bőven kifejtettem.

Az újraindulásról:

Lényegét tekintve a most készülő anyag év elején íródott, tehát új dalokról van szó. Fontos, hogy szobarock-projekt, hobbi, akkor készül, amikor éppen ráérünk egy kicsit molyolni rajta a bűntársammal, Maxszel (Scheer Viktor hangmérnök, producer, dramaturg – a szerk.). Kb. ezer éve a haverom, és egyértelmű volt, hogy őt kérdezem meg először arról, hogy hogy a francba kéne normálisan felvennem a dolgaimat egyedül, aztán hogy ilyen szobai felvételekből tud-e várat építeni. Mert azt tudtam, hogy egyrészt, ha valaki, akkor ő tud, másrészt van olyan bolond, hogy nem hajt el, sőt titokban még élvezi is ezt a kihívást.

A tervekről:

Az a terv, hogy miközben alakulnak a dalok, kb. havi egyet kiteszek ízelítőnek, és ez az itt hallható dal, a “Ne ébressz fel” az első. Koncertek nem lesznek, de persze megy már a nyomasztás, hogy kellene. Szabinak (Viniczai Szabolcs Mangod-dobos – a szerk.) is azért mutattam csak meg későbbi fázisban a dalokat, mert mire kettőt pislogtam volna, már le is kötötte a turnét.

A dal:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók