Hirdetés
Hirdetés

Natural Cash – Fran Palermo-kislemezpremier

franpalermo3.jpgA budapesti Fran Palermo zenekar szerepelt már nálunk a tavalyi év legjobb magyar videói között, de a nagyon vagány Natural Cash-ről is írtunk már illetve nálunk premierezett az Am I Right Boy című szám is.. Most a Lángoló Gitárokon hallgatható meg először az előbb dal címével rendelkező négyszámos EP is, amely erre a linkre kattintva teljesen ingyen le is tölthető. „Majdnem egy teljes év telt el azóta, hogy az első hat-hét számunkat felvettük. Viszont olyan érzésünk van, mintha 5-6 év telt volna már el. A kölyökkori számaink után most valami vastagabb bajszú cumóval mentünk stúdióba, bar sokkal kevesebb számmal,mert még kicsit a saját hang keresési fázisában vagyunk.” – mondta nekünk Henri Gonzalez frontember.

franpalermo2.jpg„Most, hogy elkészültünk,elégedetten hallgatjuk vissza, de természetesen annyi kritikával amennyi kell, hogy a legközelebbi akció még jobb lehessen. A stúdióban már nem volt olyan feszült a hangulat, mint először. Rutinosabb, pörgősebb volt minden, a keverésnél is. Japival (Takács Zoltán Jappán) még jobb volt együtt dolgozni, mint először. Még arra is volt időnk, hogy kísérletezgessünk bendzsóval vagy épp szintis effektekken röhögjünk. A Next Winds cimű dalt még tavaly írtuk, csak valami miatt nem sikerült kidobni, viszont a többi három szám az aktuális Fran Palermo…azt gondolom hogy ki is hoztuk belőle, amit lehetett.” – fejezi be az EP jellemzését az énekes-gitáros, aki Barcelonából írt nekünk.

Advertisement
38,930KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló